Kevesebb a banki feketelistás, de már nem sokáig

Évek óta csökken a banki feketelistások száma, idén azonban ez várhatóan megváltozik. Egyre több olyan ember lehet, aki a napi megélhetés mellett nem fogja tudni törleszteni a hitelét.

Látványosan csökkent a banki feketelistán lévők száma, tavaly százezren kerültek le róla – írja Bank360 elemzésében. A BISZ Központi Hitelinformációs Zrt. adatai szerint 2021 végén még 785 ezer aktív mulasztást tartott nyilván a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR), 2022 végére az ilyen esetek száma 680 ezerre csökkent. A passzív negatív adóslistások száma viszont nagyjából stagnált tavaly, az év elején 256 ezer, az év végén 252 ezer volt. 

Mit kell tudni a KHR-ről? Ide csak a „rossz” adósok kerülnek?

Régen így volt, de ma már nem. Korábban a KHR-t BAR néven ismerték (Bankközi Adós-és Hitelinformációs Rendszer), és 2011-ig tényleg csak a rossz adósok kerültek be a nyilvántartásba. Ezt követően már a pozitív adósokat is felveszik az adatbázisba, ha ehhez az ügyfél hozzájárul.

Miért éri meg jó adósként a KHR-ben lenni?

A banknak könnyebb elbírálni a hitelkérelmet, hiszen rögtön kiderül, volt-e már máshol az ügyfélnek hitele, és ha volt, akkor azt milyen pontosan fizette. Az pedig mindig jó pont egy banknál, ha azt látja, hogy az igénylő korábban rendesen visszafizette a tartozásait.

A KHR-ben tehát mindenki szerepel, akinek bármilyen hitelszerződése van, vagy hitelszerződésben szerepet tölt be. A negatív listára a rossz adósok kerülnek fel, akik

  • a minimálbér összegét meghaladó mértékben tartoznak,
  • és több, mint 90 napon keresztül nem tesznek eleget a hitelszerződésben rögzített kötelezettségeknek.

Aki teljesen rendezi a tartozását, még egy évig marad ott passzív adósként a negatív listán, aki más módon egyezik meg a bankjával, és veszteséget könyvelnek el rajta, az öt évig marad ott. Aki egyáltalán nem rendezi a hitelét, az tíz évig feketelistás lesz. 

Újra nőhet a szám

Az elemzés szerint a 2022 végén lezárult törlesztési moratórium jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy kevesebb legyen a banki feketelistás, vagyis új nevek ne kerülhessenek fel. Emellett az is csökkenthette a feketelistás hitelek számát, hogy a háztartások egyre kevesebbszer vesznek fel hitelt. Ez a folyamat azonban idén megváltozhat:

Januártól véget ért a hitelmoratórium, amiben az utolsó időkre éppen azok maradhattak, akiknek a leginkább gondot okozhat a törlesztés újrakezdése.

Szintén fájdalmasan érintheti a lakossági ügyfeleket, ha megszűnik a jelzáloghitelek kamatstopja, amit egyelőre az év közepéig hosszabbított meg a kormány. A kifutása a törlesztőrészletek drasztikus emelkedésével járhat, ami sok érintettet a banki feketelistára juttathat.

2024-től a babaváró támogatásnál elkezdenek majd tömegesen lejárni a gyerekvállalásra kapott ötéves határidők. Azok a házaspárok, akiknek ezt nem sikerült teljesíteniük, több millió forintos kamatvisszafizetéssel és megemelkedett törlesztőrészletekkel számolhatnak. (Ugyanez vár az elváltakra.)

A vállalatoknak is egyre nehezebbé válhat a hitelek törlesztése a magas kamatok és az ősszel a kkv-hiteleknél bevezetett kamatstop lejárta miatt.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Mesebeli fények és káprázatos installációk: olcsóbb lehet, ha így váltasz jegyet a Lumina Parkba

Utánanéztünk, hogy hogyan lehet spórolni a Lumina Park belépőkön.

Sülthöz, szendvicsbe, hidegtálon: a legjobb megúszós savanyúság télire – így készül az olajos paprika, tavaszig eláll

Az olajos paprika télire remek savanyúság, amely sültekhez, szendvicsekhez és hidegtálakhoz is tökéletes.

769 forint a csirkecomb kilója az Aldiban, 55%-kal olcsóbb a sütőtök: megjöttek az új heti akciók

Megjöttek a csütörtöki akciók, mutatjuk, hol érdemes kezdeni a heti bevásárlást.

Régen 5-6 év alatt telt meg, ma már másfél is elég: megdöbbentő, amit a szeméttelep dolgozója mesélt

Mennyi szemetet termelünk? Egy hulladéklerakó dolgozója meglepő tapasztalatról számolt be. Mutatjuk a magyarországi adatokat is.

Ülsz a kádban, és nyílik a bejárati ajtó? Hiába övé a lakás, nem törhet csak úgy rád a tulajdonos

Amikor kiveszel egy lakást, az onnantól kezdve jó esetben az otthonoddá válik.

Vége lesz a jó világnak a fővárosban: ha ilyen autója van, erre a szabályra különösen figyeljen

Zöld rendszámos autók parkolása Budapesten 2027: megszűnik az ingyenesség. Mutatjuk, mikortól kell fizetni, és mire figyeljen.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat