Ezt hozta a napelemes bejelentés: lőttek a betáplálásnak, nőnek a költségek

Megszüntetik a napelemes betáplálást, csak szigetüzemű rendszert lehet majd telepíteni – közölték a Kormányinfón. Rossz hír ez azoknak, akik most terveztek megújuló energiába fektetni, mert nemcsak a fejlesztés lesz költségesebb, a megtérülés is lassul.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pofonnal felérő változásokat jelentett be csütörtökön: az újonnan telepítendő rendszerek már nem csatlakozhatnak a hálózatra, és nem táplálhatnak be áramot. Gulyás szerint azért döntöttek így, mert már nem tudják befogadni az energiát.

Mi az, hogy betáplálás és miért baj, hogy felfüggesztik?

A napelemes rendszer időjárástól függően eltérően működik, nyilván nyáron több energiát termelnek, mint télen. Eddig a túltermelést visszatáplálhatták a hálózatba, így a fogyasztó akkor férhetett hozzá az energiához, amikor arra szüksége volt (pl. egy borús téli napon, hiszen ekkor a napelem nem termeli meg a szükséges mennyiségű áramot). Ennek intett be a kormány.

Aki ezután napelemet telepít, a napenergiát közvetlenül felhasználhatja a háztartásában, nem kell a szolgáltató engedélye. Ez a szabály vonatkozik a háztartásokra és a saját célra villamos energiát előállító vállalkozásokra – magyarázta Gulyás csütörtökön. Hozzátette, az intézkedés háztartásoknál lassítja a megtérülést, mert akkumulátorokat is kell venni. A miniszter azzal próbálta menteni a helyzetet, hogy egyszerűbb lesz az eljárás, a kivitelezők is gyorsabban kezdhetnek neki a beruházásnak. Persze csak akkor, ha marad, aki belevág.

Mindenki oldja meg maga a tárolást

Az áram tárolásához tehát szükség lesz akkumulátorokra, ami jelentősen megdobja a költségeket. Tudni kell, hogy a lakosság nem akkor fogyaszt, amikor a nappanelek dolgoznak: egy átlagos háztartásban reggel, kora este használjuk a legtöbb áramot, így napközben nincs, aki a megtermelt mennyiséget elfogyassza. A háztartási akkumulátorok képesek a termelést és fogyasztást kiegyenlíteni, azonban az eszközök beszerzése nem olcsó.

Mit jelent ez számokban?

A szakértőket is meglepte a kormány hirtelen döntése, velük (ismét) nem egyeztettek. Szilágyi László, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség (MNNSZ) alelnöke a Blikknek elmondta, az intézkedés elsősorban a háztartásokat érinti, amelyek lényegében így csak a napelem áramtermelési idejében (vagyis nappal) tudják a megtermelt villamos energiát felhasználni. Amellett, hogy a döntés gazdaságossági szempontból is kérdéseket vet fel,

az átlagosan 5 KW-nyi napelem-kapacitással rendelkező háztartások számára ez a lépés 10-15%-os pluszköltséggel jár, amit ha a telepítés kilowattonkénti 500 ezer forintos költségére vetítjük, átlagosan 250-300 ezer forintos további kiadással jár.

Hozzátette, mivel nem lehet visszatenni a hálózatba a háztartásban megtermelt energiát, szükség van tároló kapacitásra, hogy a fejlesztett energia ne vesszen el. A nagy teljesítményű akkumulátorok beszerzése és technikai feltételek megteremtése átlagosan még egyszer annyiba kerül, mint magának a rendszernek a kiépítése. A szakértő ezt újabb 2 és félmillió forintra becsülte egy 5 KW-os egység telepítése esetén.

Kevesebben férhetnek hozzá

A szakértő szerint a drágulás viszont így, ebben a formában, szűkíti a felhasználók körét. Gyógyír lehetne erre, ha a kormány folyamatos és erre is kiterjedő támogatásokkal segítené a háztartásokat – tette hozzá. Csakhogy a támogatások már eddig sem úgy működtek, ahogy kellett volna.

Mint korábban írtuk, a kormány által indított, elviekben 100%-ig támogatott napelemes pályázat első körösei közül még mindig rengetegen várják a visszajelzést. Több tízezren jelentkeztek, azonban az elbírálás nagyon lassú, így korántsem biztos, hogy aki év elején pályázott, az idén már örülhet a napelemének. Erre indítanák rá november végén a 2. kört. Mindeközben a költségek is elszálltak: a legfeljebb 2,9 millió forintos támogatásból nem valószínű, hogy kijönnek a projektet, a „nyertesek” kénytelenek lesznek mélyen a zsebükbe nyúlni. Feltéve, ha a kormányzati kavarások után is lesz kedvük a fejlesztéshez. Na meg pénzük.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Kollektív szerződés: hiába nem írta alá, sőt el se olvasta, mégis elővehetik, ha nem tartja be

A kollektív szerződést alig ismeri valaki, pedig a pihenőidőtől kezdve a bérpótlékig számos részletet szabályoz.

Mikor a jön a dízeltámogatás többi része? Ezek a hivatalos dátumok

Dízel támogatás mikor utalják? Mutatjuk a 2026-os kifizetési dátumokat, és azt is, mit tehetsz, ha nem érkezett meg a 20 000 forint.

A gyerek nevére írná a házat, de ön maradna a haszonélvező? Ilyen költségekre számíthat 2026-ban

Haszonélvezeti jog ajándékozás esetén is fenntartható a szülő javára: mutatjuk az ingatlan átírásának költségeit és a legfontosabb tudnivalókat.

Mikor érkezhet a 13. és 14. havi nyugdíj 2027-ben? Erre várnak a nyugdíjasok

A kifizetés alapját a februári, az év eleji emeléssel már növelt nyugdíj összege adja.

Felmondott, de maradt szabadsága? Nem biztos, hogy úgy kapja meg, ahogy gondolná

A ki nem vett szabadság megváltása nem feltétlenül az összes nyilvántartott nap kifizetését jelenti: mutatjuk a 2026-os szabályokat.

Így nem lesz végrehajtható a fizetési meghagyás: a szabály, amit mindenkinek tudnia kell, ha nem jogos a követelés

Van megoldás, ha jogtalan követelést próbálnak rajtunk behajtani, de azonnal cselekedni kell.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat