Vigázz, százezreket bukhatsz a napelemes pályázaton

Nemcsak a költségek szállak el, az sem valószínű, hogy a pályázat nyertesei megússzák a telet alacsonyabb rezsiszámlával. A támogatási pénzek késése miatt egyre több kivitelező mondja vissza a munkát, míg a nyertesek azon tanakodnak, belevágjanak-e a megvalósításba. Csúszás ide, bizonytalanság oda, a kormány már ebben az évben indítaná a második ütemet.

Napelemre pályáznék, mire számítsak? című cikkünkben részleteztük kik, milyen felvételekkel igényelhetnek támogatási pénzt napelemes rendszerre vagy komplex, fűtés-korszerűsítéssel járó napelemprojektekre. Leírtuk, milyen nehézségekkel szembesülhetnek a második körös pályázók, és megemlítettük, hogy az első ütem nyertesei még mindig a kivitelezés elkezdésére várnak.

Féléves késedelem, hiányzó biztosíték

Mint kiderült, a lebonyolító szerv, az ÉMI Nonprofit Kft. a támogatói okiratok kiküldésével mintegy féléves csúszásba került. A jelenlegi határidő szerint október 31-ig kell ezeket kiadni, de ne feledjük, még mindig azokról van szó, akik első körben pályáztak támogatásra.

Támogatói okirat nélkül nem lehet elkezdeni a kivitelezést (ami egy 2-3 hónapos ügyintézéssel indul) és a vállalkozó előleget sem kérhet. Korábbi cikkünkben leírtuk, hogy a támogatási pénzt csak utólag, a munka elkészültével kaphatja meg a kivitelező cég. Valahol itt kezdődik a probléma, ugyanis: A szállítói előleg megérkezése előtt a kivitelezők nem ugranak bele a konkrét projektekhez szükséges eszközök beszerzésébe.

„Nem kockáztatjuk a kintlévőséget, 500–600 millió forintnyi szerződésállományt teljes mértékben nem fogunk előfinanszírozni abban a hiszemben, hogy egyszer majd valamikor fizet az állam”

– emelte ki a 24.hu-nak a Kujáni Péter, az Energiatakarék SLR Kft. értékesítési igazgatója. Hozzátette, eddig cégüknél még nem kezdődött meg az előlegek igénylése. Ha mostanában kezdenék el utalni az előlegeket, az elbírált projekteknél a telepítések akkor is csak a jövő év első negyedévében kezdődhetnek. Vagyis, aki abban bízott, hogy a pályázatnak hála sikerül csökkenteni a rezsit idén télén, most hatalmasat csalódik.

Százezrektől millióig – ennyit kell rátenni

Tavaly november óta (jellemzően ekkor készültek az árajánlatok, amelyek alapján beadták a pályázatokat) rengeteget változtak az árak és az árfolyamok. Átlagosan 7–10%-os volt az áremelkedés az eszközök körében tavaly december óta, emiatt a cégeknél jellemzően rászámoltak a projektekre egy 10% körüli önrészt, amelyet a pályázóknak kell kifizetniük. Ha sikerült volna egy hónap alatt elbírálni a pályázatokat, akkor erre az önrészre nem lett volna szükség. Most viszont úgy áll a helyzet, ha újabb kilenc hónapot kell várni a pénzre, valószínűleg újabb 10% körüli áremelkedéssel kell számolniuk a cégeknek.

Projektenként változó, kinek mennyi pluszt kell bevállalnia. Kujáni becslése szerint

sima napelemes projekteknél átlagosan 200 ezer forint önrésszel lehet számolni, de rendszertől függően ez felkúszhat 400–600 ezer forintra is.

Ha azonban valaki komplex projektre nyert támogatást (ebben a fűtés-korszerűsítés és a nyílászárócsere mellett a napelemrendszerhez akkumulátort is telepítenek), az átlag 10%-os áremelés már milliós költséget jelent. És akkor itt érdemes visszaidézni a projekt célkitűzését: a kormány az átlagjövedelem alatt kereső háztartásoknak nyújtott volna segítséget (egyébként az uniós helyreállítási forrásból, amiből még semmit sem kaptunk), hogy csökkenthessék az energiafogyasztásukat.

Vajon hányan képesek leakasztani a polcról hirtelen százezreket, ha még a számlák kifizetésére is nehezen futja? Lesznek-e második körös pályázók, ha a kivitelezők előtt sorban állnak a készpénzes ügyfelek? Ezeket a kérdéseket még azelőtt kellett volna feltenni, mielőtt behirdették a második ütemet, és nem nekünk, a kormánynak. Borítékolható, hogy a válasszal ezúttal is adósak maradnak.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

A nővérkék kedvence: ezt a cipőt hordja, aki 12 órázik és sokat talpal

És a műszak végére sem fájdul meg a lába.

A fél ország rosszul tudja, hogy reggel nyírhat-e füvet: 150.000 forintra is büntethetnek

A jó közös együttélés mindenkinek az érdeke. Azonban vannak olyat tevékenységek, amelyek ezt könnyen keresztbe tudják húzni.

Pista bátyámat 30.000-re büntették, pedig nem is aludt: tényleg nem lehet a horgászoknak vízparton sátrazni?

A vízparti sátorhasználat nem azon múlik, hogy valaki alszik-e benne vagy sem.

Brutális leárazások a húsos és halas pultoknál – Ne maradj le!

Összeszedtük azt a 8 hús- és halterméket, ahol most tényleg érdemes lépni, mert ezek az akciók szépen faraghatnak a heti kasszából.

Melyik a legjobb klímamárka 2026-ban? A szakemberek ezeket ajánlják leggyakrabban

Arra, hogy melyik a legjobb klíma márka, nincs egyetlen helyes válasz, de mutatjuk az esetleges legjobb választásokat.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat