Rezsiemelés – Money.hu: a többség átlag feletti fogyasztással számol

Nyolcvanezer kitöltő alapján az látszik, hogy 10-ből 8 fogyasztó az átlag feletti rezsifogyasztással számol, az átlagos rezsi pedig majdnem 70 ezer forint lehet.

A kalkulálóknak mindössze 20 százaléka fizetne kisebb díjat, mint az átlagfogyasztás után számított érték, s további 14,9 százalékuk esetében úszható meg a díjak emelkedése havi 10 ezer forintból – írja a Money.hu

Az összes lefuttatott kalkuláció átlaga szerint az átlagos fogyasztással bíró család havi 22 437 forintos rezsi díjához képest a kalkulációkban több mint háromszoros, átlagosan 68 736 forintos havidíj alakult ki – olvasható a weboldalon.

A money.hu szakértői szerint ugyanakkor a kalkulált díjak alakulásával kapcsolatban messzemenő következtetéseket nem szabad levonni, hiszen számos paraméterrel a hangsúlyosan csak modellezésre szolgáló kalkulátor nem tud számolni, ráadásul sok kalkuláció a valóságtól elrugaszkodott értékekre vonatkozott.

Forrás: Money.hu

Ajánljuk:

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ezt rendelik most, akik a legjobb éjszakai égbolt projektort akarják: vásárlói vélemények alapján kutattunk

Nemcsak a babák elalvását könnyíti meg, hanem a felnőtteknek is segít a fárasztó nap utáni relaxálásban.

Vajkaramella házilag: a lengyelek is így csinálják, a világ legjobbja – nem véletlenül

Így készül a lengyel krówka, a puha, krémes házi vajkaramella.

249 forintos tejberizs és 999 forintos pizza: ezek az akciók érik meg ebédszünetben

Ebédszünetben vagy munka után is gyorsan összejöhet a péksüti, az ital és az esti könnyű vacsora.

Rokkantsági ellátás emelése 2027: van, akinek 120 ezer forint járhat, más csak 10 százalékot kap

Rokkantsági ellátás emelése 2027: 10 százalékos növelés és 120 ezres minimum jöhet. Mutatjuk, kinek mennyi járhat januártól.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat