A szegényebbek fizetik meg a rezsicsökkentés elvételét!

Bár a választási kampányban a Fidesz egyik fő üzenete volt, hogy ők megvédik a rezsicsökkentést, 4 hónappal a választások után most mégis ők kezdték el kivezetni azt. Milyen változások lépnek most életbe? Miért nem igaz, hogy csak a tehetősebbek lépik majd túl a rezsicsökkentési határt? Mutatjuk:

Bár a megszorítás a Fidesz-kormány kommunikációjában tiltott szónak számít, az elmúlt napok döntéseit lehetetlen nem megszorításnak tekinteni. Kedden egyetlen nap alatt áttolták a parlamenten a katatörvény szigorítását, amivel több százezer kisvállalkozót lehetetlenítenek el. Szerdán pedig már a rezsicsökkentés egyfajta eltörlését jelentette be Németh Szilárd és Gulyás Gergely. Orbán Viktor rádióinterjújában pedig úgy fogalmazott, a jelenlegi kiélezett helyzetben egyszerűen nem fér bele a rezsicsökkentés.

A rezsicsökkentés megnyirbálását követően már csak az átlagfogyasztás mértékéig lesz kedvezményes árú a villany- és a gáz ára. Aki efelett fogyaszt, az a piac árat fogja fizetni. Az elkövetkező hónaptól tehát az áram- és gázszolgáltató azt fogja figyelni, hogy az áramfogyasztásunk eléri-e a 2523 KWh-s fogyasztást, a földgáz fogyasztásunkj pedig eléri-e az 1729 m3-t. 

A Portfolió számításai szerint az átlagfogyasztás átlépése után az áramfogyasztás esetében minden kWh díja 6,8-szorosára emelkedik, azaz az eddigi 36,9 forintos kWh ár 252,4-re emelkedik, a földgázfogyasztás esetében minden köbméter földgáz 8,3-szor drágább lesz, azaz 110 forintról 910-re emlekedik a földgáz köbméterének ára. Ez havi közel 25 ezer forintos, éves szinte pedig közel 300 ezer forintos tehernövekedéssel jár.

A portál azt is kiszámolta, hogy idén mintegy 500 milliárd forintos, jövőre további durván 1100 milliárd forintos tehernövekedés vár a magyar lakosságra a rezsicsökkentés részleges feladása miatt.

Elvileg ez a döntés a fogyasztók háromnegyedét nem érinti, mert az éves fogyasztásuk nem éri el a 2523 KWh-t, illetve az 1729 m3-t. Ha ez igaz is, akkor is ott van még a magyarok egynegyede, akinek mostantól iszonyatosan meg fognak emelkedni a havi rezsidíjai.

Az Orbán-kormány most sem a gazdagokat sújtja megszorításokkal, hanem a nehezebb helyzetben lévőket!

A fideszesek azt próbálják elhitetni a társadalommal, hogy ez a módosítás azokat fogja csak érinteni, akik nagylábon élnek, medencét fűtenek, pazarolnak. Tehát a gazdagokat. A valóság azonban egészen más. Míg a tehetősebbeknek jól szigetelt lakása, napelem hálózata, energiatakarékos berendezése van, addig a kisebb pénzű embereknek erre nem futja. 

Valójában tehát nem azoknak kell majd pénztárcájukhoz mérten többet fizetniük az energiáért, akiknek ez kisebb terhet jelentene. 

A legjobban azok fogják ezt megérezni, akik tipikus Kádár-kockás, esetleg emeletes régi építési házban laknak. Nekik a rossz, elavult nyílászárókkal és tetővel, fal- és födém szigetelés nélkül sokkal nagyobb terhet fog jelenteni a rezsicsökkentés jórészének eltörlése.

Ráadásul a családok különösképp ki vannak téve a drágulásnak, hiszen nekik magasabb a fogyasztásuk.

Ezért kellett volna a kormányzatnak korábban gondolkoznia és falszigeteléssel, nyílászáró-csereprogrammal, napkollektorok és napelemek telepítésével a valódi rezsicsökkentésen dolgozni.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Középiskolába felvételizik a gyerek? Határidőktől a legfontosabb tudnivalókig, itt a teljes menetrend

Összeszedtük egy helyre a 2026-os középiskolai felvételi legfontosabb lépéseit, hogy ne utólag derüljön ki, miről maradtatok le.

Így kérhető az a vérvétel, ami előre jelzi a komoly betegségek kockázatát

A csomag nemcsak széleskörű betekintést enged egészségügyi állapotunkba. Most nagyon kedvező áron érhető el.

Ki kaphat végleges rokkantsági ellátást 2026-ban? Ez ugyanaz, mint a rokkantsági nyugdíj?

Nem nyugdíj, nem is rokkantsági nyugdíj, de nyugdíjszerű ellátás.

Mennyit keres egy országgyűlési képviselő? Nem semmi emelést kapnak idén

Ön kap fizetésemelést idén? Biztosan nem akkorát, mint egy képviselő. A HVG nemrégiben...

Így emelik a súlyadót 2026-ban, itt vannak a pontos számok

A súlyadó befizetése mindig annak a személynek a feladata, aki az adott év első napján a jármű hivatalos üzembentartójaként szerepel.

Csak így fogadják el gond nélkül az aprót a postán: amit muszáj tudni a rolni-szabályról

A folyamat nem bonyolult, de rá kell szánni az időt - főleg, ha nagyobb mennyiségű apró gyűlt össze.