Mentsd meg a törött tányérokat!

Szenvedélyesen gyűjtöm az egyedi tányérokat, minden darab beszerzése egy történet, amely használatuk során folytatódik. Egyesekhez emlékezetes étkezések, másokhoz soha meg nem jelent könyvek, vagy régen elvesztett szerelemprojektek fűződnek. Amikor eltörnek, nem dobom ki őket, nem egyszeri fehér tányérok ezek az ikeából. Egy japán technika segítségével elkezdtem visszahozni őket az életbe.

A technika a kintsugi. Filozófiája a vérem, a törés nem a véget jelenti, hanem heg a történetben. Aki organikusan viszonyul a tetováláshoz, és életszakaszokat jelölget vele, nagyon szokta érteni ezt a gondolatot.

Technikailag pedig aranyat raksz a hiányzó részbe.

Első alanyom ez a Herendi Rothschild kistányér, egy nyilvánosságra sohasem kerülő szerelemprojektem egyik főszereplője volt, a kedvenc Herendi dekorom van rajta, a tányért meglepően olcsón vateráztam, és egy elátkozott körülmények között, lelkifurdalási ajándékként kapott macska lökte le a pultról. És ez nem is egész története a tányérnak, hogy is dobnám ki? Ráadásul minden Herendi kézzel festett, sorszámozott termék, megérdemlik az extra törődést.

Aki nem akarja etetni a benne élő japánt, ne csináljon ilyesmit. Aprólékos vesződés a legsúlyosabb fajtából.

Először is Palma Texszel összeragasztottam a gyönyörűt. 

A törésvonalakat vékonyan kihúztam Palma Texszel, ráraktam darabokban az aranyfóliát. Ecsettel lehet vele a legjobban dolgozni.

A ragasztó felületére nem feltapadó fóliákat ecsettel lesimogatom. A fóliához lehet kapni céllakkot, azzal lelakkozom. 

Egyáltalán nem lesz olyan, mint újkorában, és a funkciót is újra kell értékelni, mert sérülékenyebb, mint egy sterkó darab, ahogy velünk is pont így van ez.