Mennyibe kerülhetnek augusztus 1. után az árstopos termékek?

A kormány augusztus elsejétől kivezeti az élelmiszerárstopot. Megnéztük, mire lehet számítani, vajon mennyibe fognak kerülni azon termékek, amelyekre még vonatkozik az árstop, a kivezetés után.

Az árstop után a jelenleg hatóságilag kötött árú termékek a kötelezően akcióztatott termékek közé fognak kerülni. A kötelező akciók rendszerét a kormányzati tájékoztatás szerint legalább december 31-ig fenntartják. A kötelező akciózás keretében majd a bruttó beszerzési árból kell 15 százalékot levenniük a boltoknak. Tehát a kiskereskedők kb 15%-ot így is el fognak majd bukni.

Ez azonban több esetben még így sem garancia arra, hogy az árak nem fognak növekedni, hiszen a beszerzési árak jelentősen megugrottak azóta, hogy az árstop rendszere él – írja erről szóló cikkében a HVG. A lap az Agrárközgazdasi Kutatóintézet adatai alapján számolta végig, ha most vezetnék be ezt a rendszert, mekkora drágulással kellene számolniuk a vásárlóknak.

Árstop vs kötelező akció

A csirkemell esetében 1647 forintos árra lehet számítani. Ezzel szemben jelenleg 1499 forintért lehet venni egy kilót. Itt tehát 10%-os emelkedés várható.

A BL55-ös finomliszt most átlagosan 290 forintba kerül. Ez az árstop kivezetésével 155-168 forint körül mozogna. Tehát olcsóbb lenne.

Az étolaj most 550 forintért sajátmárkás esetén. A gyártói márka 727 forintba kerül. Ez árstop után 459 forintra, illetve 493 forintra csökkenne, tehát ez is olcsóbb lesz.

A Sertéscomb 1500 forintba fáj jelenleg. Ez a kötelező akciózás után az árstop kivezetése ellenére is olcsóbb lesz, 1407 forintra számíthatunk.

A 2,8 százalékos UHT-tej literenként kereskedelmi márkás termékek esetében most átlag 156 forintba kerül literenként. Gyártói márka esetében ez már 281 forint literenként. Az árstop kivezetését követően ezek 210, illetve 338 forintra nőhetnek.

A kristálycukor most átlagosan 61 forintba kerül kilónként. Ez a mostani állás szerint 314-323 forintra nőhet.

A Csirke far-hátat most általánosan 299 forintos szinten mozog. Ez 268 forintba kerülhet körülbelül az árstop kivezetése után, a kötelező akciózás bevezetésével.

A Blikk is utánaszámolt a várható áraknak. Az ő adataik szerint ezekre a változásokra számíthatunk:

TermékHatósági árVárható akciós ár
Napraforgóolaj700 Ft/l1000 Ft/l
Csirkemell1499 Ft/kg1670 Ft/kg
UHT-tej274 Ft/l330 Ft/l
Sertéscomb1400 Ft/kg1600 Ft/kg
Kristálycukor261 Ft/kg323 Ft/kg
Finomliszt290 Ft/kg155 Ft/kg
Csirke far-hát299 Ft/kg268 Ft/kg
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

A fél ország rosszul tudja, hogy reggel nyírhat-e füvet: 150.000 forintra is büntethetnek

A jó közös együttélés mindenkinek az érdeke. Azonban vannak olyat tevékenységek, amelyek ezt könnyen keresztbe tudják húzni.

Pista bátyámat 30.000-re büntették, pedig nem is aludt: tényleg nem lehet a horgászoknak vízparton sátrazni?

A vízparti sátorhasználat nem azon múlik, hogy valaki alszik-e benne vagy sem.

Brutális leárazások a húsos és halas pultoknál – Ne maradj le!

Összeszedtük azt a 8 hús- és halterméket, ahol most tényleg érdemes lépni, mert ezek az akciók szépen faraghatnak a heti kasszából.

Melyik a legjobb klímamárka 2026-ban? A szakemberek ezeket ajánlják leggyakrabban

Arra, hogy melyik a legjobb klíma márka, nincs egyetlen helyes válasz, de mutatjuk az esetleges legjobb választásokat.

Szuper akciók a fagyasztó feltöltésére: mutatjuk a mirelit sztártermékeket!

Összeszedtük, hol érdemes most mirelit akciók alapján bevásárolni, ha gyors vacsorát vagy olcsó finomságot keresel.

Zavaros a víz a medencében? Így csökkentsd a pH-szintet otthoni szerekkel

Beütött a kánikula, ugrálnál a gyerekekkel a medencébe, de a víz opálos, zavaros vagy épp zöldes? Sokan rögtön klórért vagy algátlanítóért rohannak, pedig a probléma gyökere gyakran a túl magas pH-érték. Mutatjuk, hogyan működik a medence pH csökkentés házilag, egyszerű alapanyagokkal. 
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat