Már az olcsó is drága – Amit eddig olcsó ételnek hittél, már nem az!

Vigyázz, mert már a legegyszerűbb, legolcsóbb ételek elkészítése is olyan drága lehet, hogy azt egy átlag fizetésből nehéz kigazdálkodni. Nem vicc: a sajtos-tejfölös lángos hozzávalói például több mint a kétszeresére drágultak pár év alatt.

Készítettünk egy kalkulátort, melynek segítségével megnézheted, mennyivel lett drágább az elmúlt években néhány közönségkedvenc, olcsó és laktató étel.

Drága lett az olcsó

Meg fogsz lepődni, hogy mennyire drágák már azok az ételek is, amiket eddig a legolcsóbbnak gondoltunk. Egy hamburger hozzávalóit például 2018-ban még megkaptad 1655 forintért, ma már ott tartunk, hogy több mint a dupláját, 3421 forintot kell érte fizetned. 

Gyermekeinknek valószínűleg az a legfájóbb tény, hogy mennyire megdrágult a palacsinta. Míg 2018-ban még 215 forintot kellett érte fizetnünk, addig ma már 200 forinttal többe kerül az előállítása, egész pontosan 405 forintba. De a palacsinta (és a rántott hús) még mindig a jobbik eset, mert ezeknek az elkészítési költsége legalább nem ugrott a kétszeresére.

Meglepő vagy erre számítottál?

Nézzünk meg egy nélkülözhetetlen tételt is, hogy szemléltessük, hogyan jött össze ez a felfoghatatlan mértékű áremelkedés. Így alakult egy egyszerű szendvics hozzávalóinak ára:

Négy darab szendvics alapanyagainak ára 2010-ben:

  • Trappista sajt (30 dkg): 420 Ft – (1 kg: 1400 Ft)
  • Párizsi (20 dkg): 206 Ft – (1 kg: 1030 Ft)
  • Zsemle (4 db): 76 Ft
  • Tojás (4 db): 128 Ft
  • Margarin (200-250 g): 242 Ft
  • Paradicsom (20 dkg): 108 Ft – (1 kg: 541 Ft)
  • Uborka (20dkg): 89 Ft – (1 kg: 448 Ft)
  • Narancslé a szendvics mellé (1 liter): 357 Ft.

Összesen: 1626 Ft.

4 darab szendvics ára 2022 decemberében:

  • Trappista sajt (30 dkg): 1377 Ft – (1 kg: 4590 Ft)
  • Párizsi (20 dkg): 540 Ft – (1 kg: 2700 Ft)
  • Zsemle (4 db): 260 Ft
  • Tojás (4 db): 361 Ft
  • Paradicsom (20 dkg): 152 Ft – (1 kg: 763 Ft)
  • Uborka (20 dkg): 236 Ft – (1 kg: 1180 Ft)
  • Narancslé a szendvics mellé (1 liter): 709 Ft.

Ez összesen 3635 Ft

A különbség egész pontosan: 2009 forint! Több, mint a duplája. Egyre nehezebb megfizetni, pedig ezt az ételt tényleg minden reggel oda kell adnunk a gyereknek.

(A KSH adatait alapján.)

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Nem kell kifizetni a parkolási bírságot, ha ismered ezt a szabályt: mit jelent pontosan a türelmi idő?

Parkolási bírság türelmi idő: mikor jár 5 vagy 15 perc, és mikor nem kell pótdíjat fizetni? Mutatjuk a pontos szabályt.

Nyugdíjemelés-tervezet: jó az irány, de igazságosabb is lehetne – ezt javasolja a Nyugdíjas Parlament

A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az alacsony összegű nyugellátások emelésével kapcsolatos jogszabály-módosítások tervezetét....

10 évvel később mehetnek nyugdíjba a magyarok: így változott a nyugdíjkorhatár 1990 óta

az 1980-as évektől kezdve egyre kevesebb aktív dolgozóra jutott egyre több eltartott nyugdíjas - ez most sincs másként.

Melyik számít keresetnek a nyugdíjnál? Jutalom, osztalék, végkielégítés – mutatjuk a szabályt

Tételesen mutatjuk, hogy mi számít bele a nyugdíjba és mi nem.

Ezt rendelik most, akik a legjobb éjszakai égbolt projektort akarják: vásárlói vélemények alapján kutattunk

Nemcsak a babák elalvását könnyíti meg, hanem a felnőtteknek is segít a fárasztó nap utáni relaxálásban.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat