Az iszonyatos pénzromlás miatt a teljes költségvetést meg kell változtatni

Nagyon gyorsan vissza kell fognia a kormánynak a kiadásokat. Máskülönben még nagyobb lehet az infláció. Éves szinten 8,5 százalék, de akár ennél is magasabb pénzromlás várható. Új költségvetésre lesz tehát szükség.

A helyzet drámai, nagyon takarékos költségvetésre van szükség – mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezérigazgatója tegnapi online sajtótájékoztatóján. A tavaly elfogadott 2022-es költségvetési törvényben előírtakkal szinte már egyetlen szám sem egyezik. Újat kell készíteni, és erőteljesen lefékezni a kiadásokat, csak a legszükségesebbre költeni. Hozzátette: abba kell hagyni a vállalatok támogatását – erre nincs is szükség –, ezzel ugyanis csak az infláció elhatalmasodását veszélyeztetik.

Át kell tekinteni az állami beruházások és a hatósági árak rendszerét. Palócz Éva szerint nem valószínű, hogy a kormány a rezsicsökkentéshez hozzányúl, az üzemanyagok ára azonban ezen a szinten nem tartható, ráadásul tönkremennek a tulajdonosok is. Mivel nincs meghirdetett kormányprogram, csak tippelni lehet a lépéseket. A vezérigazgató úgy gondolja, hogy a benzin árának piacira emelését fokozatosan oldja meg a kormány, nem egyik napról a másikra.

A Kopint-Tárki 8,7 százalékos éves átlagos inflációval számol 2022-ben, felfelé mutató kockázatokkal. Ha elmaradnak a költségvetés kiigazító lépései, a pénzromlás elhatalmasodását kockáztatja a kormány. Ugyancsak tovább növelheti azt, ha a világpiaci árakat ráengedik a lakosságra.

Kisebb lesz a növekedés, de lesz

A kutatóintézet legfrissebb az év végéhez képest egy százalékponttal 4 százalékra mérsékelte a gazdasági növekedés idei évre vonatkozó prognózisát. Bár tavaly a gazdasági növekedés a várakozáson felül alakult, a növekedés szerkezetének változása már akkor óvatosságra intett. Az amúgy is bizonytalan helyzetbe robbant be február 24-én Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja. A Kopint-Tárki szerint ez azonban csak kis mértékben befolyásolja a növekedést, mert annak húzóereje – véleményük szerint – a magánfogyasztás. Ezt pedig 2022 februárjában több mint 1200 milliárd forinttal támogatta meg a kormány (szja-visszatérítés, 13. havi nyugdíj, rendvédelmi dolgozók 6 havi juttatása). A háztartások fogyasztása idén akkor is számottevően emelkedik, ha az év hátralévő részében az infláció tovább erodálja a jövedelmek értékét.

Lesz-e uniós pénz?

Nagy kérdőjel, hogy mi lesz az európai uniós támogatások sorsa. Amennyiben a magyar kormánynak támogatások elköltéséről nem sikerül az Unió által elfogadható garanciákat adnia, akkor megszerzésük kétséges lehet. Feltételezhető, hogy legfeljebb az év vége felé lehet ebben a kérdésben megállapodásra jutni (ha egyáltalán), ezért az év nagy részében beérkezésükre nagy valószínűséggel nem érdemes számítani. A magyar költségvetés ugyan előfinanszírozza a vélelmezhető uniós támogatásokat, a költségvetési konszolidációs kényszer ennek súlyos korlátot szabhat.

Emelkedő kamatok

A kutatóintézet a jegybanki kamatok további emelkedésére számít. A jegybank a növekvő pénzromlás várakozások miatt hangsúlyozta, hogy szükséges a monetáris szigorítás hosszabb távú fenntartása . Ennek következtében áprilisban vagy akár a rákövetkező hónapokban is 100 bázispontos alapkamat-emelés várható. A Kopint-Tárki szerint idén volatilis forintárfolyamra kell számítani.

(Forrás: AzÉnPénzem.hu, Szerző: Lovas Judit)

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

”A szabál az szabál! A szabál az embert zabál…” – karcolatok a pécsi IC-ről

Hideg vasárnap délután a pécsi pályaudvaron óriási tömeg várja, hogy felszállhasson az IC-re....

Januártól duplán jár: így igényeld, hogy ne maradj le a családi adókedvezményről

Több pénz marad az érintetteknél, a családi kedvezmény összege megduplázódott.

Most akkor jár a rászorulóknak gyors tűzifa? Ezt kell tudni a rendkívüli támogatásokról

"Annyi tűzifát biztosítunk a rászorulóknak, amennyire szükség lesz."

Hivatalos: itt vannak a januári rezsistop részletei, ezt kell tudniuk a fogyasztóknak

Az MVM egyszeri, 30 százalékos mennyiségi kedvezményben részesíti a lakossági áram- és gázfelhasználókat.

120.000 forintot adnak online számlanyitásért – de nem mondanak el mindent

Többet fizet a bankolásért, mint gondolta? Nem kell ebbe belenyugodnia.

Mikor volt a mohácsi vész? Történelmi kvíz 15 kérdéssel

Tedd próbára a tudásod, játssz velünk!