Veszélyben a kenyerünk: nincs gázolaj a traktorokba

Mint tudjuk, az Orbán-kormány februárban hatósági árstopot vezetett be az üzemanyagok árában. Szakemberek már akkor arról beszéltek, hogy ez egy elhibázott döntés és súlyos következményei lesznek. Egyrészt a kisebb benzinkutakat terheli meg, fennáll a veszélye, hogy be is kell zárniuk. Jelenleg körülbelül 100 forintot buknak minden egyes eladott literen.

Ennél nagyobb baj, hogy a mezőgazdasági termelők működésképtelenné válnak. Míg a benzinkutaknál a gázolaj ára 480 forint literenként, addig azok a gazdák, gazdálkodók, akik közvetlen üzemanyag beszállítótól szerzik be a gázolajat, napi árat, 6-700 forintot is fizethetnek. Ha egyáltalán kapnak!

Ez hatalmas veszélyt jelent, hiszen a mezőgazdaság nem az a szektor, ahol majd pár hét múlva bepótolják az elmaradt munkákat. Nem lesz kenyér! Vagy csak méregdrágán! Ez lehet az eredmény!

Majd ezt az intézkedést meghosszabbították, kiegészítve néhány érthetetlen döntéssel.

Például azzal, hogy a 7,5 tonna feletti kamionok, valamint a 3,5 tonna feletti, külföldi rendszámú teherautók csak a nagynyomású kútoszlopoknál tankolhatnak, ahol piaci áron vásárolhatnak gázolajat. Ez nagyjából 6-700 forint körüli összeget jelent.

A 3,5 tonna alatti járművek a rögzített áron kapnak üzemanyagot, de a mezőgazdasági nagygépek (traktor, kombájn, gabonaszállító) ennél nehezebbek.

Az meg egyenesen nevetséges, hogy 20 forinttal csökkentik az üzemanyagok jövedéki adóját! Az intézkedés egyértelműen és súlyosan veszélyezteti Magyarország élelmiszerellátás-biztonságát. Nem elég,hogy a mezőgazdasági felvásárlási árak nem követik az energia, a műtrágya és az alkatrészek árának emelkedését, most mégy az üzemanyag hiány is sújtja a gazdálkodókat. Meg is lett az eredménye! Csúsztak a szállítások, ennek következtében több benzinkúton mennyiségi korlátozást vezettek be.

Az emberek megindultak a benzinkutakhoz, félve, hogy ellátási problémák lesznek. A pánikot látva a kormány egyik tagja jó keresztény módjára azt bírta mondani: „Balosok,ti most ne tankoljatok”.

Aztán  kiállt a MOL- vezér (akit a zágrábi bíróság vesztegetés miatt két év börtönre ítélt) és simán belehazudta az emberek arcába, hogy „ellátási probléma nincs, logisztikai van! Kellemetlen dolog, de túl kell élni”.

Sajnos ez a cinikus kormányzati magatartás oda vezetett, hogy sok helyen leálltak a tavaszi mezőgazdasági munkák.  Egyértelműen gabonahiány várható, ami pedig hatalmas áremelkedéshez fog vezetni,és nem csak a kenyér árában! A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) a kormányhoz fordult, azonnali segítséget kértek. Kíváncsian várjuk a választ! A legdühítőbb csak az, a probléma megoldása helyett azzal foglalkoznak, hogy megbüntessék a rémhírterjesztőket, akik azt állítják, hogy leáll az üzemanyag ellátás.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ennyi a macskatartás ára: ezt a kiadást sokan nem veszik számításba, mielőtt hazaviszik a cicát

Havi fix kiadások és a váratlan kiadások, amikkel sokan nem számolnak.

Ezt tegye az adventi naptárba, ha nem akarja, hogy a gyerek minden nap csokit faljon

Mit tegyünk az adventi naptárba csoki helyett? Olcsó apróságok, kreatív készletek, fürdéshez való meglepetések és közös programok gyerekeknek.

Hidegen és melegen is finom, tele minden jóval: így készül a szaftos zsebes karaj

Fűszeres, ropogós karaj baconnel és sajttal töltve.

Meglepő, mennyibe kerül egy 4 évszakos mobilház: alapmodellektől a luxus kategóriáig mutatjuk az árakat

Alapárak és egyéb költségek a szállítástól a szerelésig.

Sokan veszélyesnek tartják, pedig az állatoknak is jót tehet: ezért használnak villanypásztort a gazdák

Villanypásztor használata: veszélyes a vadállatokra, mégis sok helyen szükséges. Mutatjuk, miért fontos, és mire kell figyelni.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat