Tepsiben sült zöldségek: laktató fogások gyorsan és olajszag nélkül 

A tepsiben sült zöldségek nemcsak azért jók, mert kevés macerával mutatós ételt készíthetünk az asztalra, de egészen más íze is lesz egy-egy zöldségnek. A sütőben lassabban készülő zöldségnek van ideje összesülni a fűszerekkel, a hozzáadott hagyma vagy fokhagyma pedig extra ízt ad. Különös munka sincs vele, hiszen elég összeállítani és mehet is a sütőbe. Amíg elkészül, bármi másra használhatjuk a ránk szakadt időt, ezek olyan fogások, amiket nem kell a tűzhely mellett őrizni. 

3 laktató fogást mutatunk, amit egyébként bátran lehet variálni szárított vagy zöldfűszerekkel, többféle hagymával, sajttal vagy tejszínnel is.

Fokhagymával sült krémes cékla

Ezt a receptet még az is szeretni fogja, aki egyébként nem rajong a cékláért, maximum savanyúság formájában fogyasztja csak. Sütőben sütve a cékla édesre és krémesre sül, a végére pedig elveszíti a földes ízét, ha valaki emiatt nem kedveli.

Hozzávalók:

  • 4 db cékla
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • fokhagyma ízlés szerint
  • rozmaring és só ízlés szerint

A céklákat hámozzuk meg, majd vágjuk negyedekbe. Ezután fektessük alufóliára és locsoljuk meg a szeleteket az olívaolajjal, végül sózzuk és fűszerezzük, majd tekerjük be az alufóliába. A fűszerezéshez természetesen bármit használhatunk, amit szeretünk. 

Az alufóliába csomagolt céklát süssük fél órát 180 fokon, majd vegyük ki a sütőből. Csomagoljuk ki, tegyük egy tepsibe és tegyük mellé a megpucolt fokhagymákat is. Ezután süssük még a sütőben fél órán keresztül.

A sült céklához jól illenek a sós sajtok is, ha még laktatóbbá szeretnénk tenni ezt a fogást.

Tepsiben sült zöldségek sajttal és tejszínnel

Megfizethető és laktató tepsiben sült zöldségek sajttal és tejszínnel összesütve, akár önmagában is fogyasztható egytálétel. Persze sonkát is lehet bele kockázni.

Hozzávalók:

  • 1 nagyobb cukkini
  • 3 közepes burgonya
  • 1 szál újhagyma
  • 1,5 dl tejszín
  • 5 dkg reszelt sajt
  • só, bors, szerencsendió a fűszerezéshez

A krumplit megpucoljuk és vékony karikákra szeleteljük, majd 7 percig főzzük sós vízben. A cukkinit megmossuk és felkarikázzuk. Egy jénai vagy tűzálló tál aljába fektetjük a burgonya szeleteket, majd mehet rá a cukkini is. A zöldségeket locsoljuk meg olívaolajjal, a cukkinit pedig sózzuk, borsozzuk. Az újhagymát apróra vágjuk és megszórjuk vele a zöldségek tetejét. A tejfölt kikeverjük egy teáskanál szerecsendióval, majd a cukkinis rétegre öntjük, végezetül rászórjuk a reszelt sajtot is.

180 fokos sütőben aranybarnára sütjük 20-25 perc alatt.

Tepsiben süt fűszeres répa

A répa hamar elkészül, a sokféle fűszertől pedig laktató és izgalmas a tepsiben sült zöldségek között. Magában diétás köretnek is fogyaszthatjuk, egyéb esetben pedig adhatunk mellé fokhagymás-oregánós tejfölt mártogatósnak.

Hozzávalók:

  • fél kg sárgarépa
  • fél dl olívaolaj
  • só,bors
  • fokhagymapor
  • reszelt narancshéj
  • 5 szál petrezselyem
  • rozmaring
  • 1 ek méz

A répákat meghámozzuk és negyedeljük. Elkészítjük a fűszeres pácot: az olívaolajat, a mézet, a felaprított fűszereket és a narancshéjat összekeverjük egy nagy tálban. A fűszeres olajba forgatjuk a répa szeleteket, majd sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük. 

200 fokos sütőben 30 perc alatt el is készül.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ablakcserét, szigetelést tervez? 15 milliót kaphat a Wekerle Plusz programmal, várjon februárig!

A Wekerle Plusz energetikai felújítási támogatás és hitel februártól családi házak, márciustól panelek és társasházak korszerűsítésére kínál kedvezményes finanszírozást.

Nyugdíjemelés 2027-ben: nem mindenkinek ugyanannyival nő az ellátása

A kisebb ellátásoknál külön emelés jön, a kormány ezeket sávosan egészíti ki.

Sinclair klímája van? Ezeket a funkciókat érdemes ismerni – Mutatjuk a beállításokat

Villanyszámla csökkentés, hőérzet növelés - elég, ha tudja mit állítson a klímán.

Illatos és frissítő házi szörp is készülhet a kertben termő citromfűből – Itt a recept

Citromfű, cukor, citrom és egy nap kell az isteni szörphöz.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat