Egyszerű ünnepi mákgolyó, ha már unjátok a bejglit

Az egyszerű ünnepi desszertek, mint például a mákgolyó tökéletesek, ha változatos ünnepi asztalt szeretnénk. Nem kell belőlük rengeteget enni, pont megfelelő  a méretük ahhoz, hogy a több fogásos ünnepi vacsora és ebéd után még jól essenek. Többféle ízben is elkészíthetők és némi díszítéssel könnyedén varázsolhatunk mutatós desszertet töredék idő alatt, mintha nekiállnánk sütni. Ünnepi mákgolyó nagyon egyszerűen, ha már elég volt a bejgliből.

A szerencse és bőség jelképe

A mák ráadásul nagyon egészséges, tele van kalciummal és cinkkel, amelyek a csontozatot és immunrendszert támogatják. Emellett már két evőkanál mák olyan mennyiségű vasat és kalciumot tartalmaz, amely a napi szükséglet negyedét fedezi. A mák emellett kiváló rostforrás, amely segíti az emésztést és a magas koleszterin szintet is segít csökkenteni. Mangán tartalma hozzájárul a kollagén termeléshez, amely a bőrünknek is jót tesz.

A mákgolyó egy egészséges ünnepi desszert, ráadásul a hagyomány szerint a mák szerencsét és bőséget hoz a házhoz. Ezért fogyasszuk szilveszterkor is, hiszen a babona szerint amilyen az év utolsó napja, olyan lesz az eljövendő esztendő is.

Jó, ha tudjuk, hogy a hajadon lányoknak például azért érdemes mákot darálni karácsony napján, mert akkor hamarosan felbukkan a vőlegény és bekövetkezik a házasság. Akárhonnan is nézzük, a mák minden hagyomány szerint a bőséget, a gazdagságot és szerencsét jelképezi.

Fogyasszuk legalább hetente egyszer, érdemes az étlapra felvenni. 

Az ünnepi mákgolyó

Recept nyomtatása
Fogás desszert
Kulcsszavak mák, olcsó, ünnepi
Adag(ok) 4

Hozzávalók

  • 250 gramm darált háztartási keksz
  • 100 gramm darált mák
  • 1 dl barack- vagy narancslekvár
  • 50 gramm vaj
  • 2 dl tej

Elkészítés

  • A darált háztartási kekszet öntsük egy nagy tálba.
  • Adjuk hozzá a lekvárt, a vajat és a tejet. A tejet apránként érdemes a keverékhez hozzáadni, nézzük meg mennyit vesz fel a keksz.
  • Ha már jól formázható a massza, akkor készítsünk belőle 3-5 cm nagyságú golyókat.
  • A golyókat forgassuk meg a darált mákban.
  • A kész mákgolyókat a tálalásig tartsuk hűtőben.

Megjegyzések

Mindenmentes változat:

A mákgolyó kifejezetten az a desszert, amelyet mindenmentes formában is könnyen elkészíthetünk. A háztartási kekszet cseréljük darált dióra vagy mandulára, a tejet váltsuk ki növényi tejjel. A vajat kiválthatjuk almapürével vagy kókuszzsírral, bár az alma jobban illik a mákhoz.

Többféle egyszerű karácsonyi desszertet is gyártanál az ünnepi asztalra? Próbáld ki a karácsonyi zserbógolyót is!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Megőrül a TikTok a falusi paprikás krumpliért, nokedlivel az igazi, csak úgy kínálja magát

A paprikás krumpli jó megoldás lehet, ha nem vágyunk semmi extrára, de mégis jól akarunk lakni.

Magas a gázszámla? 5 egyszerű trükk, hogy melegebbnek érezd a lakást

"A könnyek növelik a helység páratartalmát."

A nyugdíjasok csak morzsákat kaptak, a tisztviselőknek viszont azonnali béremelést tett lehetővé a kormány

A kormány által emlegetett „háborús infláció” nem mindenkit sújt egyformán?

Kik kerülhetnek be a NAV elitklubjába? Nullás igazolás se kell, ha komás

A köztartozás mentesség igazolása ma már máshogyan is lehetséges egy elsőre egyszerűnek tűnő „nullás papírnál”. Jó hír ugyanis, hogy ha valaki bekerül a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba, akkor sok esetben külön igazolást már nem kell kérnie a különféle támogatások igénylése során.

Kiderült: ők lehetnek az új KRESZ legnagyobb vesztesei

Az új KRESZ tervezet egyszerre próbál biztonságosabb közlekedést és nagyobb felelősséget kikényszeríteni, azonban nem mindenki jár vele egyformán jól.

80.000 forintot ad az állam, ha először nyelvvizsgázol: így a legegyszerűbb a visszaigénylése

A nyelvvizsga árának visszaigénylése egyszerű, de konkrét kritériumokhoz kötött folyamat.