4 olcsó okostelefon, amivel nem lőhetsz mellé

Van élet a több százezer forintos okostelefonokon túl is. Megnéztük, melyik a legjobb olcsó okostelefon 2024-ben, összegyűjtöttünk ismét 4 olcsó okostelefont.

Hétfőn bemutatta az Apple legújabb készülékeit, köztük az új iPhone 16-al. Persze az almás vállalat telefonjai most sem olcsók. Nem mindenki engedheti meg magának, hogy több százezer forintot fizessen egy telefonért. Ezért megnéztük, milyen olcsóbb okostelefonok érhetőek el, melyik a legjobb olcsó okostelefon 2024-ben.

A legjobb olcsó okostelefon 2024-ben – 20 000-től 50 000 forintig

1. Aligator S6100 – 28 390 Ft

Az Alza kínálatában a legolcsóbb androidos okostelefon jelenleg az Aligator S6100. Ezt 28 390 forintért kínálják.

Kijelzője: 6,3 colos IPS 1520 × 720 felbontással. Memóriája: 2 GB RAM, 32 GB belső tárhely. Dual SIM + memóriakártya hely is van benne, tehát két SIM-kártyát is tehetünk bele. Kamerája: 8Mpx hátsó és 5Mpx felbontású előlapi kamera kapott helyet. Van benne még ujjlenyomat-olvasó, GPS, LTE (4G), Bluetooth, WiFi. Ma már ritkaságszámba menő módon még 3,5mm-es jack fülhallgató bemenet is van benne. A töltéséről természetesen már USB-C csatlakozó gondoskodik. Az akkumulátora 3900 mAh kapacitású.

2. Umidigi G5A 4GB/64GB – 31 420 Ft

Az Alzánál a második legolcsóbb okostelefon, ami már nem az Aligator márkanevet viseli, az Umidigi G5A 4GB/64GB. Az ára jelenleg 31 420 forint.

A kijelzője az előző telefonnál csak leheletnyivel nagyobb, 6,52 colos IPS 1600 × 720 felbontással. Memóriája: 4 GB RAM, 64 GB belső tárhely. Hátlapi kamerája 13Mpx-es fő és 2Mpx-es makró. Előlapi kamerája 5Mpx felbontású. Ez is 4G (LTE) képes, kapott 3,5 mm-es jackdugót, töltéséről USB-C gondoskodik. 10W-os gyorstöltést is ígér az 5000 mAh kapacitású akkumulátora.

Van mobil 20 ezer forint alatt is

3. ILIKE F PLUS 2/16 GB – 19 999 Ft

A Mediamartk kínálatában jelenleg a legolcsóbban kínált okostelefon a teljesen ismeretlen márkájú ILIKE F PLUS 2/16 GB 19 999 forintért. Az ára meg is látszik a képességeiben:

Kijelzője: 5.5 colos LCD 960 x 480 pixel felbontással. Memóriája: 2 GB RAM és mindössze 16 GB belső memóriája van. Dual Sim és memóriakártya bemenete ennek is van. Dupla hátsó kamerája 5-5 Mpx, míg az előlapi kamerája 2 Mpx felbontású. Ez a telefon is 4G-s és USB-C csatlakozója van. Az akkumulátora mindössze 2400 mAh kapacitású.

4. MOTOROLA MOTO E13 2/64 GB 29 900 Ft

A Mediamarktnál a második legolcsóbb okostelefon már egy ismertebb márka készüléke, a nyolc magos processzorral szerelt MOTOROLA MOTO E13 2/64 GB 29 900 forintért. Ezzel a készülékkel már nem lőhet mellé a vásárlója.

Kijelzője 6.5 colos IPS 1600 x 720 pixel felbontással. Memóriája: 2 GB RAM, viszont már 64 GB belső tárhely. Ez 1 TB-ig bővíthető memóriakártyával. Hátlapi kamerája 13 megapixeles, az előlapi pedig 5 megapixel. Ez a telefon is 4G képes, dual SIM bemenettel. Megkapta már az USB-C bemenetet és van még benne 3.5-ös jack dugó. Akkumulátora ennek is impozáns: 5000 mAh kapacitású. Ígéretük szerint ez több mint 36 órát biztosít egyetlen töltéssel.

Nem kell 100 ezret költeni egy mobilra!

Láthatjuk tehát, hogy továbbra is van bőven lehetőség 50 forint alatt használható okostelefont venni. Ugyanakkor az is látszik, hogy a 20 ezer forintos árkategóriában már gyengébb, kevésbé kihasználható készülékek vannak. Érdemes 10 ezer forinttal többet rászánni. 30 ezer forint környékén (Listánkban például az Umidigi és a Motorola) már alap használatra tökéletesen megfelelő mobilok vannak.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Nem penészesedik be a pince, ha ezt leszórja néha: 3+1 egyszerű, de betonbiztos trükk

Három trükk, ami segít a páratartalom kordában tartásában, mégha a szellőztetést így sem úszhatjuk meg.

Brutális összegbe fáj, ha mozgássérült parkolóban áll meg: ezért sem éri meg szabálytalankodni

A mozgáskorlátozottak részére kijelölt parkolóhelyet csak azok vehetik igénybe, akik érvényes, jól láthatóan kihelyezett igazolvánnyal rendelkeznek.

Heti akciók: kedvezményes vízforraló és további 35% feletti akciók várnak egész héten

Ebben a válogatásban minden 35% feletti heti akciós terméket összegyűjtöttünk.

Most tárazz be a Dm-ből: fél áron a borotvahab, dezodor, tisztítószerek

A dm kiárusítás most pont azokat a mindennapi termékeket kínálja jó áron, amik amúgy is elfogynak.

Egyetlen hívás, ami életet menthet: Ne nézz félre, ha bajt látsz az utcán, hívd ezt a számot!

Egyetlen telefonhívás életet menthet. Itt a segítség hajléktalanoknak: tudd meg, kit kell hívnod, ha bajba jutott embert látsz az utcán.

Ki ne dobja a TB-kiskönyvet, a nyugdíja bánhatja! Mutatjuk, miért fontos

Megszűnik a TB-kiskönyv, itt lesznek elérhetők az adatok.