Hálapénz – most akkor kell adni, vagy nem szabad?

2021. január elsején lépett életbe egy törvénymódosítás mely szerint hálapénzt adni és elfogadni egyformán bűncselekmény lett. Ez nagy előrelépés az átlátható, jól működő egészségügy irányába. De részletszabályok hiányában ez mind a betegekben, mind az orvosokban és az egészségügyi dolgozókban számos kérdést vet fel – írt bevezetése idején a Magyar Orvosi Kamara.

Mik a legfontosabb tudnivalók?

A Büntető Törvénykönyv szerint hálapénzt adni, elfogadni és kérni (akár ráutaló magatartással is) egyformán bűncselekmény, azaz tilos. Hálapénz elfogadása minden egészségügyi dolgozó számára tilos. A kiszabható büntetés egészségügyi dolgozó esetén 3 év. Különleges esetekben akár annál is több lehet. Ha egy beteg vagy hozzátartozó ad hálapénzt, ő 1 év büntetést kaphat.

Egy kiskaput enged a törvény: kis értékű, azaz a havi minimálbér 5 százalékának megfelelő összegű ajándékot szabad adni. De ez csak ajándék lehet, pénz nem. Hosszabb kezelés esetén pedig kéthavonta egy alkalommal adható és fogadható el ilyen kis értékű ajándéktárgy egy betegtől vagy hozzátartozójától. De ezt is csak a kezelés után szabad adni. Akár az orvos, akár a beteg jelezheti az NVSZ-nél, ha a másik fél hálapénzt követel vagy ajánl.

Hiába a törvényi tilalom, a hálapénz nem tűnt el

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a mai napig találkozhatunk olyan hírekkel, amik arról szólnak, hogy a rendőrség hálapénz elfogadása miatt indított eljárást egy-egy orvos ellen.

Valószínűleg neked van olyan ismerősöd, rokonod, aki a mai napig szokott hálapénzt adni, vagy olyan, akitől elvárta már az orvosa, hogy adjon.

Balázsék a Rádió 1 reggeli műsorában foglalkoztak a témával. Volt hallgatójuk, aki azt mondta, fia születésekor egy forintot nem adtak senkinek, így is minden rendben volt, senki nem várta el a pénzt. Olyan is volt, aki akart adni, de az orvos nem fogadta el, ezért egy ebédre hívta meg. Egy hallgató arról számolt be, egy fővárosi kórházban senki nem adott hálapénzt, még anonim kérdőívet is kitöltettek a páciensekkel, amiben jelezhették, hogy kért-e tőlük bárki hálapénzt. Más hallgató azt mondta, 2019-ben még 70 ezer forintot kértek tőle szülésnél, ez pedig a törvény életbelépése után sem változott, mert a sógornője nemrég szült ugyanannál az orvosnál, aki már 120 ezer forintot kért. Más úgy hálálta meg orvosának a kezelést, hogy a büfében befizetett a doktor számlájára 30 ezer forintot, amit aztán lefogyaszthatott. Nagyon vegyesek tehát a tapasztalatok. Az viszont tény:

Hálapénzt adni illegális!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Gyorshajtás miatt tényleg lefoglalhatják az autódat? Íme a szomorú igazság!

Tényleg lefoglalják az autót gyorshajtás miatt? Nem, de a gyorshajtás bírság összege akár félmillió forint is lehet.

Életmentő eszköz időseknek teljesen ingyen: gyorsan megkapja, ha így regisztrál

Valójában nem okos, hanem gondos: ez egy jelzőeszköz, amellyel gombnyomással segítség kérhető.

Hatalmas a zavar a fejekben: az ideiglenes tartózkodási hely bejelentése így működik valójában

Ez a nyomtatvány szükséges az ideiglenes lakcím bejelentéshez.

Ezt a KRESZ-szabályt kevesen ismerik: így mehetsz a buszsávban anélkül, hogy bírságot kapnál

A legtöbb autós úgy gondolja, hogy a buszsáv tabu, és aki oda behajt, az biztosan számíthat a bírságra. Valóban, a szabályszegést ma már kamerák sokasága figyeli, és a büntetés akár több tízezer forint is lehet. Ugyanakkor a KRESZ tartalmaz olyan kivételeket, amikor a buszsáv használata 2025-ben teljesen jogszerű.

Milyen kocsi volt a Meseautó? 10 kérdéses kvíz a régi magyar filmekről

Teszteld a tudásod, nosztalgiázz velünk!

A hét legjobb ajánlatai — gyors vacsoraötletek és zöldségáradat Alditól az Auchanig

Heti akciók? Gyors, használható válogatás az Aldi, Lidl, Auchan és Spar kiemelt ajánlataiból: zöldség áradat és gyors vacsora ötletekkel tűzdelve.