Iskolás lesz a gyerek? 4 szuper dolog, amit SZÉP kártyával is kifizethetsz

A legtöbb szülő már augusztus elején nyitott szemmel járja az üzleteket, hiszen rengeteg dolgot kell beszerezni a szeptemberi iskolakezdéshez. A tankönyvekre ugyan nem kell költeni, de az írószereket, tanszereket – sajnos ezek is sokat drágultak tavalyhoz képest – ugyanúgy meg kell venni, ezen kívül pedig nem árt frissíteni a gyerek ruhatárát sem. Ha a csemete most kezdi az általánost, akkor bizony íróasztalra, székre is szükség lesz, nagyobb gyereknek pedig jól jöhet valamilyen okoseszköz is. Könnyebbséget jelenthet a családi kasszának, ha pár dolgot SZÉP kártyával fizetünk – de mit?

Változások a SZÉP-kártyánál

Nem feltétlenül az iskolakezdéshez nyújt segítséget, de jó tudni róla: A SZÉP-kártya pénzek az alzsebek megszűnésével 2023-tól szabadon felhasználhatók bármely támogatott célra minden csatlakozó kártyaelfogadónál. A nagy láncok mindegyike lehetővé tette 2022 elején a SZÉP-kártya elfogadását hideg élelmiszerekre is, augusztustól ez a lehetőség ismét elérhető. A SZÉP-kártyán lévő pénzeket hideg élelmiszerre augusztus 1-től december 31-ig tudjuk felhasználni.

4 szuper dolog, amit SZÉP kártyával is kifizethetsz

Iskolaszer

Sokan nem is gondolnak rá, hogy az iskolaszereket, írószereket SZÉP-kártyával is megvásárolhatják. Lehet-e pl. SZÉP-kártyával iskolatáskát venni? Lehet, ha az adott üzlet vagy webáruház elfogadóhelyként működik, OTP-sek itt, K&H-sok itt, MHB-sok pedig itt ellenőrizhetik. Mi a gigastore.hu-n nézelődtünk, széles a választék: iskolatáska, tolltartó, tornazsák, ezekből rengetegféle van, de bevásárolhatunk tollakból, ceruzásokból, sőt, még kreatív hobbihoz is találunk kellékeket.

Ruházat

Nem kell teljesen lecserélni a gyerek ruhatárát, de néhány új darabra azért szükség van ősszel. Ha SZÉP-kártyával szeretnénk fizetni, akkor azt pl. a yozz.eu-n  és sepa.hu-n tehetjük meg. A yozz.eu férfiak, nők és gyerekek számára értékesít ruhákat és cipőket, a sepa.hu csak cipőben utazik. Márkás termékekről van szó, az árak is ezek alapján alakulnak, viszont ki lehet fogni egész jó akciókat.

Sportszer, sportruházat

A viszlaysport.hu-n szintén elérhető a SZÉP-kártyás fizetés lehetősége, itt ruházattól a különböző sport- és védőfelszerelésekig mindent meg tudunk venni. Tekintsünk el egy kicsit az iskolakezdéstől: itt biciklit, gördeszkát, görkorcsolyát is kapunk a gyereknek, de akár még trambulint is.

Kütyü

A nagy elektronikai üzletekben jellemzően nem tudunk SZÉP-kártyával fizetni, ezért a szülők többségének eszébe sem jut, hogy laptopot, tabletet, okostelefont ezzel vegyen. Pedig a lehetőség adott, csak nem a nagyoknál: a zsuma.hu-n sok más mellett okoseszközöket is vásárolhatunk, egy amolyan mindenes oldalról van szó. Ha mindenképpen a SZÉP-kártyás pénzt akarjuk elkölteni, akkor itt ezt megtehetjük, de arra készüljünk, hogy nem a legolcsóbb webshop.

Ajánljuk a ‘Szép kártya Aktuális beváltóhelyek’ Facebook-csoportot, itt az elfogadóhelyek is szoktak posztolni.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Milyen időjárás várható karácsonykor? Meglepetést hozhat, amit régóta vártunk

Magyarországon az elmúlt 20 évben ritkán örülhettünk fehér karácsonynak. Mi lesz idén?

40%-os kedvezmény a népszerű hajdúsági gyógyfürdőbe: minden helyinek jár, de turistáknak is megéri

A fürdő gondolt a turistákra és a környékbeli településekről érkezőkre is, nekik 20% kedvezmény jár.

Mennyit kell fizetned a gyorshajtásért? Itt a kalkulátor, ami helyetted számol

Ha nem szeretnél a csekk érkezéséig azon görcsölni, vajon mennyit kell fizetned, akkor tessék, segítünk: használd a Hóvége gyorshajtás kalkulátorát!