Így készíts krémparfümöt házilag – szuper és olcsó

Ha többféle illatot is szeretünk használni és szívesen kísérletezünk, akkor készítsünk otthon krémparfümöt. Elég egy alapot elkészíteni, amit aztán annyiféleképpen variálhatunk, ahogy szeretnénk. Ha kis tégelyekbe töltjük, könnyebb napközben magunkkal vinni. A készítéséhez használt natúr, jó minőségű olajak pedig ápolják a bőrt. Krémparfüm használatával elkerülhetjük a bőr irritációt és a túl erős illatfelhőt is. A krémparfüm házilag készítve töredékébe kerül az üzletekben kapható illatoknak.

Kísérletezzünk bátran, alkossuk meg saját illatunkat. Szép tégelyekbe töltve egyedi és elegáns ajándék lehet a krémparfüm házilag készítve. Készíthetünk mellé azonos illatú testpermetet is.

Vanília esszencia: az izgalmas alap

Egy vanília rúd és 1 dl 50%-os alkohol vagy vodka felhasználásával készítsünk egy alap vanília illatot, amit majd a parfüm készítéshez tudunk használni. A vanília rudat állítsuk egy jól zárható üvegbe, öntsük rá az alkoholt. Fontos, hogy az alkohol befedje a vanília rudat, így ha kicsi az üveg inkább vágjuk félbe a vaníliát. Tehetünk mellé egy szelet gyömbért is, ha a fűszeresebb illatokat kedveljük. 3 nap elteltével kivehetjük a vaníliát (gyömbért, fahéj rudat, stb.) az üvegből és máris fel lehet használni a krémparfüm készítéséhez.

Krémparfüm házilag bármilyen illathoz

1 evőkanál jojobaolaj

1 evőkanál méhviasz

20 csepp illóolaj

A méhviaszt vízfürdő felett kell megolvasztani, azt követően hozzáadni a jojobaolajat. Jól keverjük össze és cseppentsük hozzá a választott illatokat. Viszonylag gyorsan érdemes dolgozni, mert a méhviasz hamar megdermed, hiszen az felel a krémes állagért. A jojobaolaj helyett használhatunk mandula- vagy más semleges illatú olajat is. A kész keveréket töltsük egy jól zárható tégelybe, plusz pont, ha könnyen magunkkal tudjuk vinni.

Milyen illatokat használjunk?

A különféle illatokról érdemes tudni, hogy más-más ütemben párolognak. Vannak a bizonyos fej-,szív-és alapillatok, illetve illatrögzítők, mint a fent elkészített vanília esszencia is.

A fej illat az, amit legelőször érzünk, de ez egyben a legillékonyabb illat is. Ide tartoznak a citrusos illatok.

A szív illat 30 perc elteltével bontakozik ki, ez határozza meg, hogy milyen kategóriába soroljuk a parfümöt (fás, virágos, fűszeres). Ilyen illat például a rózsa vagy a levendula.

Az alap illat, amely erősíti a fej és a szív illatot. Ez a legerősebb, ezt érezzük egész nap, de csak a felvitelt követő pár órában bontakozik ki igazán. 

Klasszikus női illatok

Édes és fűszeres vonalon igen kedvelt az alábbi kombináció, természetesen ízlésünk szerint változtathatunk az arányokon vagy keverhetjük az illatokat.

8 csepp vanília

8 csepp jázmin

2 csepp narancs

2 csepp szantál

Édes és virágos női illat, ha inkább virágos illatot szeretnénk, tegyünk bele több rózsát és kevesebb vaníliát.

8 csepp bergamott

8 csepp vanília

4 csepp rózsa

Klasszikus férfi illatok

Friss, enyhén édes illat, amelyben a menta gondoskodik a frissességről.

8 csepp menta

8 csepp narancs

2 csepp rózsa

2 csepp fahéj

Fűszeres, édeskés illat, amit a gyömbér tesz izgalmassá.

8 csepp gyömbér

8 csepp szantál

4 csepp narancs

Fontos, hogy használat előtt mindig végezzünk bőrpróbát!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Autósok, figyelem! Így érvényesítse a kerületi kedvezményét, ha elektromos autója van

Ha Ön is zöld rendszámos gépjárművet vezet, akkor van egy rossz hírünk. Az elektromos autók parkolása Budapest területén drasztikusan megváltozik

Elveszett a tb kiskönyv? Ne bajlódjon a pótlással, mert itt digitálisan elérheti

A papíralapú TB-kiskönyv helyett már csak online érhetők el az adatok.

33 országot is bejárhat ezzel a bérlettel: ennyibe kerül az Interrail

A bérletnek több típusa van és két 12 éven aluli gyereknek ingyen utazást biztosít.

Ennyi cigit és olcsó élelmiszert lehet behozni Szerbiából: itt vannak a pontos szabályok

Sokan járnak át a déli szomszédunkhoz bevásárolni, hiszen egyes termékek ára kedvezőbb lehet.

Akár 3120 forintot is spórolhatsz a hétvégi bevásárláson: pizza, bacon, virsli és 265 forintos kefir is vár

Nem tudod, mit egyen a család hétvégén? A heti akciók most segítenek.

Régi kata visszavezetése: újra számlázhatnak cégeknek a vállalkozók, de van egy bökkenő

Régi kata visszavezetése: 2027-től újra lehetne cégeknek számlázni. Mutatjuk, milyen korlátozások jöhetnek.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat