Kátyúba hajtottam, kit keressek, mennyit kapok? 3 dolog, amit kevesen tudnak

Kátyúkat kerülgetni vezetés közben kifejezetten idegesítő. A szokásos útvonalakon már rutinból tudjuk, merrefelé kell húzódni, viszont ha olyan a forgalom, kénytelen vagyunk belehajtani. Az is gyakran előfordul, hogy a gyanútlan autós pocsolyának nézi a gödörnek is beillő kátyút, áthajt rajta és máris kész a baj.  Mi van, ha kárunk keletkezik? Az állam vagy az önkormányzat felelős a kátyúkért az utakon? Utánajártunk, hogyan és kinek kell az esetet bejelenti, kaphatunk-e kárpótlást, hogyan érvényesíthetjük kárigényünket.

Kátyúba hajtottam, mit tegyek?

Magyarországon a közutak jelentős része rossz állapotban van: főként az alsórendű utakon katasztrofális a helyzet, de a kétszámjegyűeken is sok az úthiba. Rengeteg kátyú, silány burkolt – leginkább így lehetne összefoglalni, milyen utakon közlekedünk nap mint nap. Hogy a magyar közút munkatársai hogyan is kezelik a problémát és mennyi idő után, arról ebben a bejegyzésben olvashatunk tanulságos részleteket. Mindenesetre mutatunk pár januári képet:

Forrás: Kátyúzás a kuncsorbai úton, FB

Ilyen volt, ilyen lett… Nem nagyon tudunk mit csinálni, még ha elővigyázatosan vezetünk, akkor is belehajthatunk ekkora „árkokba”. Mi a teendő? Az első és legfontosabb:

Hívjunk rendőrt!

A rendőrség a helyszínelés alapján készít egy iratot, amit tulajdonos napokon belül kikérhet. Ne csak erre támaszkodjunk, készítsünk minél több fényképet, hogy a helyszín és a sérülés később beazonosító legyen. (Nem árt egy mérőszalag sem, tartsunk egyet a kocsiban! A másik megoldás, hogy egy kisebb tárggyal érzékeltetjük a kátyú méretét és az arányokat.) Jó, ha tanúkat is tudunk szerezni, nyilatkozataikat csatolhatjuk a kárigényünkhöz.

Kihez forduljunk?

A kátyúkárért az út fenntartója a felelős, kártérítést annak kezelőjétől kaphatunk.

  • Lakott területen a helyi önkormányzat,
  • lakott területen kívül pedig a Magyar Közút Nonprofit Zrt a felelős.
  • A budapesti úthibák okozta károkat a budapestkozut.hu oldalon lehet bejelenteni (személyesen vagy e-mailben).

Mi lesz szükségünk a kátyúkár bejelentéséhez?

  • Sok-sok fénykép. Célszerű, ha a rendszámtábla is látszik. A helyszín és a sérülés legyen beazonosítható.
  • Pontosan írjuk le, hol, mikor, mi történt.
  • Hívjunk tanút és csatoljuk a nyilatkozatát is a többi dokumentumhoz.
  • Rendőrségi helyszínelés esetén csatoljuk a rendőrségi jegyzőkönyvet is.
  • A javíttatást, a biztosítói kárfelmérést alátámasztó számlákat, valamint a gépjármű forgalmi engedélyének másolatát is mellékeljük.

A benyújtott adatok alapján az illetékesek nyilvántartásba veszik a káreseményt, egyúttal kitöltenek egy kátyúkár bejelentőlapot. A bizonyítás terhe minden esetben a károsulté. Ilyenkor bizonyítanunk kell, hogy az autó sérülése adott helyen, adott időben történt és úgy, ahogy azt mi bejelentettük.

Kátyúba hajtottam, kapok kártérítést?

Nem minden estben. Az Eurorisk szerint a kártérítés esélytelen, ha

  • Hiába okoz sérülést a kátyú, ha megszegtük a szabályokat. Ha például az út kezelője táblával megfelelő módon előre jelezte, hogy kátyús útszakasz következik, akkor hiába a kártérítési igény, kártérítésre nem számíthatunk.
  • Akkor sem jogos a kárigényünk, ha nem tartottuk be az előírt sebesség-határokat. Ha bizonyítható a gyorshajtás – márpedig a sérülés mértékéből és nagyságából a szakértő meg tudja állapítani a feltételezhető sebességet – akkor nem jár kártérítés.

Még egy tanács: szerezzünk be egy fedélzeti kamerát! Az autós kamera lehetővé teszi, hogy felvegyük, mi történik a járművünk előtt, és akár azt is, mi történik mögötte. Ez pedig nagyban megkönnyíti a felelős megállapítását, ha balesetet szenvednénk, koccannánk – kátyús utakon is hasznát fogjuk venni!

Mennyi kártérítést kapunk?

A legjobb, ha a kártérítési igény beadása előtt ajánlatot kérünk a javítási költségekről, hogy legyen egy pontos összeg a kérelemben. Ha már megjavíttattuk az autót, mellékeljük a számlákat is – nagy valószínűséggel megkapjuk a teljes összeget, de készüljünk fel, akár jogász bevonására is szükség lehet. Itt olvasható Tamás története, ami jól példázza, hogy a jogérvényesítés ösvénye ugyanolyan rögös, mint amilyen kátyús volt az érintett útszakasz.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Nem káros, de minden gazt gyökerestül kinyír: az AdBlue, mint gyomirtó

Amikor az ember már mindent kipróbált a gyomok ellen.

3 szabály, hogy soha ne verjenek át

Segítünk abban, hogyan ne verjenek át. A legfontosabb: ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor az nem igaz!

Meddig érvényes a BKK-jegy? A pénztárban vásárolttól az alkalmazásig, ezek a szabályok

Találtál egy jegyet, amit még ki tudja, mikor vettél? Mondjuk, mit csinálj!

Töredékáron fürdőzhetsz ezzel a kártyával: ezek a szuper helyek

Töredékáron mehetsz a Széchenyi-, Gellért- és Rudas fürdőkbe. Már online is igényelhető.

Honnan tudod, hogy a turbó eszi az olajat? 5 tipikus jel, amit ne hagyj figyelmen kívül

Ha ezeket a jeleket produkálja a turbós autód, akkor tuti, hogy a turbófeltöltő kezdi "ledobni az ékszíjat".