Májusban egy liter benzin még 557 forint, egy liter gázolaj pedig 542 forintba került. Napjainkban ehhez képest az üzemanyagok ára úgy néz ki, hogy 653 forintért juthatunk benzinhez és 681 forintért dízelhez.

De hogyan jutottunk el idáig? És milyen üzemanyagárakra számíthatunk a jövőben?

A Checkengine Youtube csatornán Sturcz Antal járt utána ennek.

1. A forint árfolyam hatása az üzemanyagárakra

A kőolajat a világpiacon dollárban mérik. Az amerikai gazdaság pedig jobban teljesített az elmúlt időszakban így erősödött a dollár a forinthoz képest. Ennek eredménye, hogy többet kell a kőolajért fizetnünk.

2. A kőolaj drágulása

A már említett májusi időszakban 75 dollárba került a Brent-olaj hordónkénti ára. Ez mostanra elérte a 95 dollárt. Ez nagyon nagy emelkedés. Ezt az is okozta, hogy Oroszország és Szaúd Arábia csökkentette a kitermelését napi 1,3 millió hordóval. Sőt, Vlagyimir Putyinék további kitermelési korlátozásokról is tárgyalnak. Mindezt azért, hogy megemeljék az árat, több bevételük legyen. Mivel kevesebbet termelnek ki, ezzel csökkentik a költségeiket. Csakhogy a kereslet mértéke megmarad a kevesebb kitermelt kőolajra, így az árak emelkednek.

Sajnos még egy darabig velünk maradnak a magas üzemanyag árak

Sturcz Antal videójában kitért arra is, hogy a Goldman Sachs elemzése szerint még egy darabig maradhatnak a magas árak. Az olajexportőr országok szövetsége ugyanis a 80-100 dollár körüli hordónkénti árat tartja ideálisnak a jelenlegi piaci körülmények között.

Tényleg olyan sokat számít a tranzitdíjak megemelése?

A magyar kormányzat az üzemanyagok drágulásának fő okaként a tranzitdíjak megemelését jelölte meg. Ukrajna júniustól tonnánként 17, augusztustól tonnánként 21 eurót számított fel. Korábban ez 13,6 euró volt. A háború előtt pedig 9 euró.

Csakhogy valójában nincs köze a tranzitdíj emelkedésének a benzin és a gázolaj árának növekedéséhez, más tényezők játszanak közre mindebben, például a fent már említettek.

Pletser Tamás, az Erste olaj-és gázipari szakértője a Pénzcentrumnak az ügyben úgy fogalmazott,

„A csövön át nyerstermék jön, amit itt késztermékké dolgozunk, tehát a tranzitdíjat nem lehet hibássá kikiáltani mindezért. Sokkal lényegesebb az, hogy a gázolaj „szórása” elég jelentős volt a nemzetközi piacokon az elmúlt hónapokban, ez pedig egy rövid idő után átgyűrűzött a benzin árába is. Tény persze az is, hogy a kitermelés visszavágására tett vállalások sem tettek jót a nemzetközi piaci hangulatnak. Sok a bizonytalanság, de inkább a dollár erősödését lehet a benzin itthoni drágulásáért hibáztatni – a tranzitdíjat nem.”

További üzemanyag drágulásra is számíthatunk!

2024. január elsejétől nettó 32 forinttal emelkedik az üzemanyagok ára, mert nő a jövedéki adótartalom. Fontos látni, hogy az EU nem kötötte azt ki, hogy 32 forinttal kell emelni a jövedéki adót. A minimálisan előírt adómérték akkor lenne csak 32 forint, ha 410 – 420 forint között lenne az euró árfolyam. A törvény mégis erre a szintre számolva írja elő a jövedéki adó emelésének mértékét.

Ezt az EU-s kötelezettséget tavaly egyébként csak a magyar kormány nem teljesítette. Ezért kell most hozzányúlni a jövedéki adóhoz.

Kijelenthetjük tehát, hogy nagyon összetett kérdés az üzemanyag árának változása. Arra azonban érdemes felkészülni, hogy a közeljövőben nem fog érdemben csökkenni a literenkénti ár. Sőt, inkább drágulásra lehet számítani.

Napi Spúrtipp

Kapcsolódó

Legfrissebb

Nem játék, ha sárga lánggal ég a gáz: 3 eset, amikor szakembert kell hívni

Az, hogy milyen színű a láng a tűzhelyen, az égés minősége határozza meg. Jó esetben kék a láng, ilyenkor tökéletes az égés. Mit jelent...

Az ingyenes bankszámla nyugdíjasoknak is jár: mutatjuk a lehetőségeket és feltételeket 

Sokan nem is gondolnák, hogy milyen nagy összegeket költhetünk el évente a bankszámlánk használatával, ha nem figyelünk oda. Egy átlagos magyar számlatulajdonos évente mintegy...

Vízforraló és vezeték nélküli füles ötezer alatt: kihagyhatatlan bolti akciók a hétvégén

Felkutattuk a legjobb bolti akciókat, hogy neked már ne kelljen: a vízforraló és a vezeték nélküli fülhallgató 4999 forintért kapható szombaton a népszerű diszkontláncban,...