Év végére térhet magához a használtautó-import

Augusztusban a DataHouse adatai szerint 8977 import használt személyautó kapott magyar rendszámot. Ez 6 százalékkal több, mint júliusban, de továbbra is jóval kevesebb az előző évek havi 10-11 ezres átlagánál. Az autópiacokon a reálbércsökkenés miatt kialakult átmeneti keresleti sokk várhatóan csak az év vége környékén oldódik majd – állapította meg keddi elemzésében a JóAutók.hu.

A közlemény szerint az augusztus havi import már csak 7,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Ez jórészt annak köszönhető, hogy tavaly ilyenkor már megkezdődött a használtautó-behozatal azóta is tartó visszaesése. A reálbérek csökkenése, illetve a megugró hitelkamatok ezt a piacot különösen érzékenyen érintik. Az inflációs nyomás enyhülésével (kedvező forintárfolyam mellett) az év utolsó hónapjaiban már van esély érezhető növekedésre is.

Kapcsolódó cikkünk: Másodkézből is drága? Nehezen éledezik a használtautó-piac 2023-ban

Ezek a legnépszerűbb használt autók

A behozott használt autók közötti márkasorrendet hagyományosan a Volkswagen vezeti. Második helyre a Ford kúszott fel, néhány tucat autóval megelőzve az Opelt. Az Audi negyedik helye változatlan, az ötödik és hatodik helyen viszont szintén helycsere történt: a Mercedes megelőzte a BMW-t.

Az év első nyolc hónapjában csaknem minden második importált használt autó ezeknek a márkáknak valamelyike volt.

Kapcsolódó cikkünk: Mutatjuk a legmegbízhatóbb használt autókat

Kevesebbért kelnek el

Az elemezés kitért arra is, hogy a használtautó-import a teljes használtautó-kereskedelemnek egy viszonylag kis szelete: a belföldi átírások száma 6-7-szeresen múlja felül az importból származó autóvásárlásokét. Az év első nyolc hónapjában 70 937 autót hoztak be külföldről, ami 21 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában regisztrált 89 476-tól. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 73 870 volt, ami 3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 76 347-es mennyiségnél.

A JóAutók.hu többszáz autókereskedőre kiterjedt felméréséből az derült ki, hogy 92 százalékuk érzékelt csökkenő érdeklődést idén, a visszaesés a nagyobb értékű személyautóknál volt a legmagasabb. A kereskedők visszajelzései szerint a kereslet a korábbi dinamikus áremelkedést is visszafogta. 57 százalékuk azt jelezte, hogy az általuk meghirdetett használt autók átlagára csökkent, 17 százalék szerint nem változott, és csak 26 százaléknyian számoltak be az átlagár növekedéséről.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

A rozmaring szaporítása így a legegyszerűbb és legbiztosabb: rengeteg bokrod lesz belőle

A rozmaring szaporítása olyan egyszerű, hogy még az is sikerrel jár, aki eddig legfeljebb a kaktusz túlélésében bízott.

Ellenőrizd a fiók mélyén: ez a régi 200 forintos akár milliókat érhet!

A régi 200 forintos értéke akár milliós is lehet. Megmutatjuk, melyik darabokat keresik a gyűjtők, és hogyan tudod beváltani.

Hogyan kell aludttejet készíteni bolti tejből, hogy ne rohadjon meg?

Néhány egyszerű tipp, és neked is sikerülni fog.

Mivel helyettesíthető a személyi? Már iratok sem kellenek, ez valamennyit pótolja

A személyi igazolvány helyettesítése a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) révén egyre több területen lehetségessé válik.

Hogyan lesz borotvaéles a penge? A séfek szuper trükkje, ami minden késnél működik

Elengedhetetlen tanácsok a borotvaéles penge kialakításához.

Nagyanyám gyümölcslevese, aminek az erdélyi rokonok is csodájára jártak – mutatjuk a receptet

Hűsítő hungarikum szinte bármilyen gyümölcsből: gyümölcsleves a legegyszerűbben.