Borzasztóan megdrágulhat az üzemanyag a közeljövőben. Legalábbis a GKI Gazdaságkutatónál arra számítanak, hogy a következő két hónapban 650 forintig emelkedik az üzemanyagok ára.

A gazdaságkutató cég szerint a magasabb olajár éves szinten fél százalékponttal emelheti tovább a már így is uniós rekorder inflációt – írja a HVG.

Ritka módon, jelenleg olcsóbb a gázolaj, mint a magyarországi autók többségét hajtó benzin. Átlagosan 25 forint az árkülönbség literenként. Ilyen utoljára 16 éve fordult elő. A nagy kútláncokat képviselő Magyar Ásványolaj Szövetség szerint ennek az az oka, hogy nem vezettek alapanyaghiányhoz az Európai Unió Oroszország elleni szankciói, és kevesebb gázolaj fogyott az enyhe tél miatt.

Csakhogy ez az üzemanyag ár nem tart örökké

A HVG cikke rávilágít: Elemzők szerint az árak mérséklődése csak átmeneti lesz. Az olaj ára egyetlen hónap alatt ötödével emelkedett, hordónként 87 dollárra ugrott, miután a legnagyobb olajtermelő országok termeléskorlátozást jelentettek be. Éppen ezért a Nemzetközi Energiaügynökség ezért úgy kalkulál, hogy az év második felében napi kétmillió hordó olaj hiányzik majd a világpiacról.

A GKI Gazdaságkutatónál pedig arra számítanak, hogy a következő két hónapban 650 forintig emelkedik az üzemanyagok ára.

Azért várható áremelkedési hullám, mert bármikor 100 dollárra nőhet a hordónkénti olajár. Csak emiatt 6-8 százalékos drágulásra lehet számítani a kutakon.

A GKI szerint a magasabb olajár éves szinten fél százalékponttal emelheti tovább az inflációt Magyarországon, amely már így is a legmagasabb az Európai Unióban.

Szerdán egyébként a Holtankoljak.hu jelzése szerint tovább csökkenhetnek itthon az üzemanyagárak. A hét közepén csökken a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is, előbbi bruttó 7, utóbbi bruttó 6 forinttal literenként. 

Tekintettel az aktuális kúti árakra, szerdától az alábbi átlagárakat tapasztalhatjuk a kutakon, amennyiben a nagykereskedelmi árváltozás a kiskereskedelmi árakban is megjelenik: 

  • 95-ös benzin szerdától: 603 Ft/liter
  • Gázolaj szerdától: 579 Ft/liter 

Kapcsolódó

Legfrissebb

Tavasszal gyűjthető gyógynövények: áprilisban és májusban ezt a hatot keresd

A gyógynövényekkel sokféle (egyszerűbb) betegséget kezelhetünk, csillapíthatjuk a fájdalmat, nyugtathatjuk idegeket, ráadásul teljesen ingyen juthatunk hozzájuk. Hasznosak, könnyű beszerezni őket és a gyűjtögetés akár...

Mit tehetünk a darazsak ellen? 7 környezetbarát megoldás

Hamarabb jött a jó idő és sok helyen feltűntek már a darazsak. Bár hasznuk is van ezeknek az állatoknak, jó, ha felkészülünk. Mit tehetünk...

Első házasok támogatása: hogyan kell igényelni, milyen segítséget kaphatunk?

Az első alkalommal házasságot kötők számos kedvezményben részesülhetnek, főleg akkor, ha még a családalapításon is gondolkoznak. Az állami támogatások mellett egyes települések önkormányzatai is...