Elvittem az autómat olajcserére, 80 ezret fizettem, de miért?

Kezdjük ott, hogy egyáltalán nem volt ez annyira drága. Valójában spóroltam vele. Hogyan Az olajcsere ma már egy 15 éves autónál, amilyen az enyém is, nem létezik. A szerelő is ezt mondta: kisszervíz. Először is rákapcsolják a computerre, ami kiír egy csomó hibaüzenetetet, majd megvizsgálják ezek valódiságát.

Az én kocsim például kiírta, hogy motorhiba és a lambda szondákat cserélni kell. Ez úgy százezer forint lett volna, ha hallgatok rá. Csakhogy kisszervíz során kiderült, hogy a szondák fals értéket mérnek, mert a levegőszűrő rendszer egyik csöve szétnyílt, így szűretlen levegő jutott be, ami fals hibajelet eredményezett.

Ezen kívül a szerelő azt javasolta, cseréljük ki a gyertyákat is, mert már igencsak viseltesek. Egy nem elég jó gyertya nagyon veszélyes, mint megtudtam, mert egy idő után a kerámiája porladni kezd, ha pedig ez bejut a motorba, komoly bajt okozhat. Ki kellett még cserélni az egyik ablaktörlő lapátját, mert szakadt volt, az olaj árával együtt már meg is van a végösszeg.

És miért vagyok akkor elégedett?

Mert a légszűrő hibájának feltárása megspórolta nekem a lambda szonda cseréjét. És mert a gyertyák időbeni cseréje ki tudja, mekkora bajt előzött meg.

Vidd az autót szervízbe, mert megelőzni mindig jobb, mint javítani (és persze olcsóbb). Szóval nincs mit csodálkozni, hiszen nem csak az olaj ára egy ilyen munka.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Novemberig ontja a virágokat és mindent kibír: a kert legszívósabb növénye az évelő díszgyertya

Az évelő díszgyertya az egyik leghálásabb évelő: késő tavasztól az első fagyokig virágzik.

Ez a legfinomabb fügelekvár recept, ami valaha próbáltam: sűrű, zamatos és pofonegyszerű elkészíteni

Ez a fügelekvár mérföldekkel veri a méregdrága bolti változatokat, és kevesebb cukorral is készíthető.

Így kérje az évi 600.000 forintot, ha bölcsis a gyerek: mutatjuk, kik vehetik igénybe a támogatást

Az EFOP bölcsődei támogatás a munkába visszatérő kisgyermekes szülők bölcsődei kiadásait csökkenti, azonban az igényléshez több feltételnek is meg kell felelni.

Eladni vagy beszámíttatni éri meg jobban a használt autót? Ezt nem kötik az orrodra a kereskedők

A használt autó beszámítás vagy a privát eladás éri meg jobban? Elmondjuk, mit hallgatnak el a kereskedők, és mit mutat a valóság!

20 euróból vonattal a horvát tengerpartra: mutatjuk a Retró Istria Expressz árait

Ha olcsón szeretnél eljutni a horvát vagy a szlovén tengerpartra, jó hír, hogy idén is elindul a nosztalgikus hangulatú éjszakai járat. A retro istria expressz 2026 árak már elérhetők: a legolcsóbb menetjegy mindössze 20 eurótól indul.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat