Mesterséges intelligenciával kínál magas hozamot ügyfeleinek a K&H Bank, miközben a játékos gyűjtögető befektetést is bevezették
Befektetni sokféleképpen lehet, és nincs egyetlen jó megoldás, ami mindannyiunknak megfelel. Épp ezért a K&H három ügyfélcsoportra koncentrál, hogy mindenkinek a legjobbat kínálhassa a BlueSphere ETF-től a gyűjtögető megtakarításig – hangzott el a bank budapesti sajtótájékoztatóján.
Ma már 5 ügyfélből 1 befektető, és az utóbbi években ez az arány folyamatosan nő, közülük pedig a rendszeres befektetők aránya is egyre nagyobb. Sokan választják az automatikus befektetési megoldásokat, és többségük felelős befektetésekbe helyezi el a pénzét – mondta el a sajtótájékoztatón Peter Roebben, a K&H Bank vezérigazgatója. Hozzátette: 2680 milliárd forint vagyont kezelnek ügyfeleik megbízásából, ebből 447 milliárd értékpapír. A befektetések folyamatosan nőnek, ahogy ezeken belül az ETF-ek aránya is emelkedik, ezt a bank úgy segíti, hogy a lehető legalacsonyabb költségekkel dolgozik, és szándékosan alacsonyan tartja az árait. A bank vezérigazgatója elmondta: 10 évvel ezelőtt még csak nagyon kevesen éltek ezekkel a lehetőségekkel, mára már nagyon sokan, de a bank a célja az, hogy az összes ügyfelük befektetővé váljon.
A vezérigazgató elmondta, hogy 3 ügyfélcsoportot különböztetnek meg, az elsőbe azok tartoznak, akik tudatos befektetők, és a lehető legtöbb dolgot maguk szeretnének eldönteni és megcsinálni. A második csoport a legnépesebb, ők tudatosak, de nagyon sokszor kérnek tanácsot és segítséget a befektetéseik során, és nagy igényük van arra, hogy személyesen beszélhessenek szakértő bankárokkal. A harmadik csoport pedig az az ügyfélkör, akik nem rendelkeznek nagy befektethető vagyonnal, nem kezdtek még el befektetni, és jelentős részük úgy gondolja, hogy ez nem is neki való.
Mi az a BlueSphere ETF?
Az ETF igazi slágertörténetté vált az utóbbi években, éves szinten 29%-kal nőtt az ügyfelek száma. Az ETF-ek olyan befektetési alapok, amelyekkel valós időben kereskednek a tőzsdén, és igen hatékonyak, hiszen egyszerre több vállalatba lehet velük befektetni. Király Andrea, a K&H Bank lakossági banki üzletág vezetője a sajtótájékoztatón bemutatta a bank BlueSphere ETF befektetési termékét, amelyeket kifejezetten tudatos befektetőknek szánnak. Kifejezett előnye, hogy nyugdíj előtakarékosságra is (NYESZ) használhatók, forintban jegyezhetők és a K&H Értékpapír rendszerében elérhetők. Király Andrea azt is elmondta, hogy bár a BlueSphere ETF-eket egyelőre Amsterdamban jegyzik, de hamarosan a Budapesti Értéktőzsdére is be fogják ezeket vezetni.
Maradnak a tanácsadók, de megváltozik a szerepük
Továbbra is sok olyan ügyfél van, akinek fontos, hogy egy szakértő befektetési tanácsadóval személyesen beszélhessék meg, hogy mibe fektetik a pénzüket. Ez egy olyan üzleti tevékenység, amit már sok ideje végez a bank és az alapkezelő, de hamarosan ebben is nagy változások jönnek – mondta el Johan Lema, a KBC Asset Management vezérigazgatója a sajtótájékoztatón. Mivel a világ még jobban felgyorsult, ebben is sokkal gyorsabbnak kell lenni. Az adatokhoz való hozzájutás és azoknak elemzése is fel kell gyorsuljon ezzel párhuzamosan. Rengeteg az adat, és villámsebesen kell azt feldolgozni, ezért is használnak már az alapkezelőnél nagy modelleket az elmúlt 10 évben. Ezek a modellek határozottak és adatalapú döntéseket hoznak, miközben nagyon hosszú időszak historikus adatait képesek kezelni, ezzel a befektetési szakemberek válláról sok előkészítő munka súlyát veszik le. Ebben most továbbléptek, és AI-alapú modellek segítségével készítik elő a befektetéseket, egészen a tranzakciók megkötéséig végig kísérik a folyamatot.
Pénzügyi tudatosság témájában is ingyenesen válaszol a Hóvége ügyfélszolgálata.
AI-modellek segítik a befektetést
A kezelt vagyon 20%-a már most AI-modellek segítségével kerül befektetésre. Ezeket a modelleket saját matematikusaik dolgozzák ki és üzemeltetik, akiket adattudósnak hívnak. A modellek konkrét javaslatokat tesznek a pénz befektetésének helyére, módjára és formájára. Ezek a modellek 1200 piaci indikátort vesznek figyelembe 180-féle számítást végeznek el, és ez alapján javasolnak megoldásokat a befektetési szakértőknek. Mindez azért lesz nagyon hatékony modell, mert rengeteg információt vesz egyszerre figyelembe. Ma már ez a mesterséges intelligenciával támogatott befektetési mód a magyar ügyfelek számára is elérhető a K&H-nál – mondta el Johan Lema.
Gyűjtögető befektetés
A BlueSphere ETF-ek tudatos befektetőknek szólnak, de a bank azonak is segít, akik még csak most kezdik a megtakarítások gyűjtését. Minden alkalommal, amikor az ügyfél kártyával fizet, a bank automatikusan 200 forintra kerekíti az általa költött összeget, és amikor ezekből 3000 forint összegyűlik, az automatikusan befektetésbe kerül. A szolgáltatás néhány hete indult el, de már több mint 4000 ügyfél használja. A rendszer játékos is: van ugyanis egy turbó üzemmódja, amivel a 200 forintra kerekítést meg lehet többszörözni, ezáltal hamarabb elérhető a 3000 forint befektetés – mondta el Király Andrea a K&H Bank lakossági banki üzletág vezetője a sajtótájékoztatón. Hozzátette: az ügyfél szinte észre sem veszi, hogy befektet, miközben jelentős összegetek tud így félretenni, szinte teljesen automatikusan.



