Kártevők ellen és trágyaként is kiválóan beválik ez a vegyszermentes permetszer – a hűtőből!

Nem kell messzire menni az egyik leghatásosabb növényi permetszerért. Elég a hűtőben körbenézni, ugyanis a növényvédelemben és a kiskerti tápanyagpótlásban a higított tej az egyik leghatékonyabb összetevő. Használhatjuk permetként a betegségek és kártevők elleni harcban, ami az ehető növények esetében kifejezetten előnyös, hogy nem vegyszereket használunk. A tejes permet elsősorban a gombás és baktériumos fertőzések megelőzésére, valamint lombtrágyázásra alkalmas – mutatjuk hogyan.

érett és zöld paradicsomok a kiskertbenn

Miért éppen a tej?

A tej fizikai védőréteget képez a növényen úgy, hogy a tejben található zsírok és fehérjék a levelek felületére tapadnak, ami miatt a kórokozók nem tudnak megtelepedni a növényen. Ha ezt egy tej is tudja 400 forintért, akkor igazán felesleges több ezer forintos vegyszereket vásárolni, ráadásul a zöldségek-gyümölcsök esetében nyilván mindenki elkerülné a vegyszerhasználatot. A tej egyúttal meg is változtatja a növényi felület pH-értékét, ami kedvezőtlen környezetet teremt a baktériumok és gombák számára, máris nem olyan csábító rámenni a növényekre. Plusz kiváló trágya, mert a tejben lévő kalcium és szénhidrát erősíti a növényi sejtfalakat, ami növeli a növények fizikai ellenálló képességét.

A tejes permetezés használata

A szakemberek szerint a módszer elsősorban megelőzésre jó, hogy a kártevők széles ívben elkerüljék a kiskertünket. Sajnos a már meglévő, súlyos fertőzéseket kevésbé gyógyítja, de a kórokozók terjedését így is mérsékelheti. Korábbi cikkünkben részletesen foglalkoztunk azzal, hogy mik a teendők súlyos fertőzés esetén.

A tejes permetezés nem minden növénycsoportnál egyformán hatásos, de a konyhakerti zöldségek jelentős részénél kiváló eredményeket lehet elérni, például:

  • Paradicsom: nagyon hatékony a paradicsomvész (fitoftóra) megelőzésében. A tejben található kalcium emellett segít megelőzni a csúcsrothadást is, ami a kalciumhiányos paradicsomok gyakori betegsége.
  • Uborka, cukkini, tökfélék és dinnye: Ezek a növények különösen hajlamosak a lisztharmatra és a peronoszpórára, főleg a párás, meleg nyári napokon. A tejes permetezés gátolja a gombaspórák megtapadását a széles leveleken.
  • A paprikát védi a lisztharmattól és a különböző vírusos betegségektől, valamint lombtrágyaként erősíti a szárát és a leveleket.
  • Karalábé, káposztafélék esetében csökkenti a gombás fertőzések kockázatát és segít távol tartani az apróbb szívókártevőket (pl. a levéltetveket).
  • A zellert és levélzöldségeket védi a leveleket a sárgulástól és a gombás foltosodástól.
  • Fűszernövények: Mivel a fűszernövényeket frissen fogyasztjuk, náluk különösen fontos a vegyszermentes permet használata. 
uborka a kertben

Mire kell figyelni az adagolásnál és az alkalmazásnál?

A siker kulcsa a megfelelő hígításban, a helyes időzítésben és a rendszerességben rejlik. Ha növényvédelem és megelőzés a cél, a hígítási arány 1:6 (azaz 1 rész tej és 6 rész víz, kb. 15%-os tejarány), vagy legfeljebb 30% tej és 70% víz keveréke legyen. A boltban kapható 2,8%-os zsírtartalmú tej tökéletesen megfelel a célnak. 

Kérdése maradt a permet használatával kapcsolatban? Kérdezze Ügyfélszolgálatunkat, ingyenesen válaszolunk!

Milyen gyakran használjuk?

A permetezést már palántakorban el lehet kezdeni, majd a kiültetés után 2 héttel folytassuk a kezelést. Ha a növények kikerültek a szabadba, onnantól kezdve elég  10 naponta megismételni a permetezést a teljes vegetációs időszakban. A tejes permetet a kora reggeli vagy a késő délutáni órákban használjuk, különben a tűző nap megperzseli a nedves leveleket.

Különösen ajánlott egy-egy nyári eső után megismételni a kezelést, mivel a csapadék lemossa a védőréteget, a párás idő pedig kedvez a gombák elszaporodásának. Mivel a tej nem tartalmaz mérgező anyagokat, a kezelt zöldségeket és fűszernövényeket egy alapos mosás után a permetezés napján is biztonságosan elfogyaszthatjuk.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Nem kötelezhetik csak úgy üzemorvosi vizsgálatra: mutatjuk az új jogszabályt, sokan még mindig nem ismerik

Az üzemorvosi vizsgálatok nem szűntek meg, hanem a kötelező vizsgálatok köre változott meg.

Csak kattog, de nem fűt a radiátor: ez rögtön segít, nem kell egyből szerelőt hívni

A légtelenítés jöhet szóba első lépésként, de vannak más megoldások is, amik megszüntetik a kattogást.

Ez változott a megyebérletnél: mutatjuk, mire használható és mennyibe kerül

A jó hír, hogy az ár és az érvényességi szabályok maradnak.

Elveszett a törzskönyv? Így pótolhatod – menete, díja, mennyi idő

Eladná az autóját? Az új törzskönyv igénylése egyszerű, viszont mire kézhez kapja, az több hét is lehet.

699 forintos diákcsemege és 599 forintos gomba: nyugdíjas akciók az Auchantól a Sparig

Ezekkel az akciók válogatással könnyebb megtervezni a hét eleji főzést és a kamra feltöltését.

Kollektív szerződés: hiába nem írta alá, sőt el se olvasta, mégis elővehetik, ha nem tartja be

A kollektív szerződést alig ismeri valaki, pedig a pihenőidőtől kezdve a bérpótlékig számos részletet szabályoz.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat