Mégsem szűnik meg az ingyenes utalás a Revolutnál: így továbbra is megspórolhatod a díjat
Bár elsőre úgy tűnhet, hogy amióta a Revolut is beadta a derekát, és rövidesen magyarországi fióktelepként működik, vagyis már magyar bankszámlánk van – így ezzel megszűnik az ingyenes utalás a Revolutnál. Jó hír a többmilliós tábornak, hogy egy kissé macerásabban, de továbbra is megtartható az egyik leginkább kihasznált előnye.
Magyarországon neobankok közül vitathatatlanul a Revolut viszi a prímet. A kétmilliót meghaladó ügyfélkör eddig a hagyományos banki számlája mellett, másodlagos számlaként használta e virtuális bank nyújtotta lehetőségeket, aminek egyszerű a magyarázata: munkabér fogadására, a rezsi számlák kifizetése, azonnali átutalások lebonyolítására, illetve csoportos beszedésre nem lehetett használni. Viszont fiókteleppé alakulása után már elsődleges bank is lehet, nem kell kettőt fenntartani.
Azzal, hogy a Revolut magyarországi fióktelepet indított, bevezetve a helyi forint számlaszámokat – igazodnia kell a hazai szabályokhoz, ami bizony a korábbiakhoz képest előnyökkel és hátrányokkal is jár.
Lássuk az előnyöket: Ugyanúgy működik, mint bármely hagyományos bank, tehát már nem lesz akadálya annak, hogy valaki erre a számlájára utaltassa havi jövedelmét, vagy innen fizesse a rezsi számláit, és természetesen csoportos beszedési megbízásokat is tud adni. Sőt innentől kezdve már nem kell várni az átutalásnál arra, hogy megérkezzen a pénz! Azzal, hogy a revolutosok a magyarországi fióktelephez tartoznak, az azonnali utalások is ugyanúgy fognak működni, mint bármely hagyományos magyar bank esetében.
Ingyenes utalás a Revolutnál?
Mint azt már megszokhattuk, 20 millió forint összeghatárig 5 másodperc alatt teljesülnek a forintátutalások a magyar bankok között. Ám innentől kezdve számolni kell azzal, hogy a hazai szabályok alapján immár tranzakciós illetéket kell felszámolnia a banknak az utalások után. A magyar bankszámlaszám ugyanis megszünteti azokat az előnyöket, amelyek miatt nagyon sokan nyitottak náluk számlát. Aki érintett annak érdemes megnéznie, hogy melyik csomagot választotta anno a Revolutnál, mert a szerint számítanak fel átutalásai után díjat. Nyilván minél drágább csomagban van, annál olcsóbb, illetve válik akár díjmentessé, pontosabban vállalja át a bank a költségét.
De létezik egy pénztárcakímélő megoldás is, amit bárki használhat: 50 000 Ft alatti átutalások csakúgy, mint bármelyik hazai bank esetében, már a Revolutnál is ingyenesek lesznek. A fizetési kérelem is mind népszerűbb a magyarok körében, ami érthető, hiszen a pénzküldés mindig, a kérelem küldése pedig a legtöbb banknál ingyenes, ráadásul ezután még csak tranzakciós illetéket sem kell fizetnie a bankoknak. Ez azt jelenti, hogy egy nagyobb összeg utalásán akár több tízezer forintot is meg lehet spórolni.
Fogyasztóvédelmi kérdésekben is ingyenesen segít a Hóvége ügyfélszolgálata. Keressen minket!
És még egy jó hír, ami sokak számára fontos lehet, ami lényegesen egyszerűbbé teszi a panaszkezelést. Várhatóan rövidesen lesz magyar nyelvű telefonos ügyfélszolgálata is a Revolutnak.
A cikk szerzője Törtei-Takács Kriszta, a Facsipesz című fogyasztóvédelmi rádióműsor szerkesztő-műsorvezetője.



