Meddig áll el a kocsonya és meddig a töltött káposzta? 5 népszerű ünnepi étel eltarthatósága

Karácsonykor hajlamosak vagyunk túlbecsülni a család étvágyát, aminek eredménye a hűtőben tornyosuló ételhalom. De meddig áll el a kocsonya, és tényleg igaz, hogy a töltött káposzta „minél többször melegítjük, annál jobb”? Utánajártunk, mi meddig és hogyan tárolható helyesen, hogy az ünnepek ne az ügyeleten végződjenek.

A fő kérdés: Meddig áll le a kocsonya?

Mivel a kocsonya gyakorlatilag egy magas víztartalmú húslé, ideális táptalaj a baktériumoknak. Éppen emiatt ezzel kell a legóvatosabbnak lenni. Hűtőszekrényben legfeljebb 3-5 napig áll el, fagyasztani elméletben lehet, gyakorlatban olvadás után szétfolyik. A párkányra kirakni a kocsonyát nem biztonságos. A telek egyre enyhébbek, így ha napközben 5 fok felett van a hőmérséklet, a kocsonya romlásnak indul. A lényeg: ha a kocsonyának savanykás a szaga, opálossá válik, vagy folyósodni kezd a teteje, azonnal kuka.

kocsonya tálban meddig áll el a kocsonya

A túlélő: Meddig áll el a töltött káposzta?

A közhiedelem szerint a töltött káposzta az egyetlen étel, ami „nem romlik meg”, sőt, jót tesz neki az idő. Van benne igazság, mert a savanyú káposzta és a zsír valamelyest konzerválja, de azért van egy határ. Hűtőben tárolva 5-7 napig fogyasztható biztonsággal, de a 4. nap után már érdemesebb lefagyasztani, amit egyébként kiválóan bír.

Kérdésed van az ünnepi menüvel kapcsolatban? Írd meg kollégáinknak az Ügyfélszolgálatra, kollégáink 2 napos belül ingyenesen válaszolnak!

Fontos szabály: soha ne a teljes lábost melegítsd újra minden nap! A „felforralom az egészet újra és újra” módszer növeli a romlás kockázatát. Mindig csak annyit szedj ki egy tányérra vagy kisebb edénybe, amennyit biztosan megesztek.

Meddig áll el a halászlé?

Azt, hogy meddig áll el a kocsonya már tudjuk, de mi a helyzet a halászlével? A halas ételekkel nem érdemes kockáztatni, itt a legszigorúbbak a szabályok. Mivel a halászlé magas fehérjetartalmú és romlandó alapanyagból készül, hűtőben maximum 2-3 napig javasolt tárolni. Ha a harmadik napon eszitek a maradékot, fogyasztás előtt mindenképp forrald át alaposan (rottyantsd meg)!

halászlé tálban az ünnepi asztalon

Igazi veszélyforrás: majonézes saláta

A franciasaláta és a kaszinótojás gyakori vendég az ünnepi asztalon, és sajnos gyakori okozója az ünnepi rosszulléteknek is. A kulcs az összetevőkben van: a majonéz, a tejföl és főleg a tojás kényes alapanyagok. Ha házi majonézzel (nyers tojásból) készült, akkor 24 órán belül el kell fogyasztani! Ha bolti majonézzel készült: 2-3 napig áll el a hűtőben. Ne hagyd kint az asztalon órákig a meleg szobában beszélgetés közben. Étkezés után azonnal menjen vissza a hűtőbe!

Ami igazán sokáig bírja: bejgli és sütemények

A meddig áll el a kocsonya kérdésnél talán egy fontosabb van: meddig jó a bejgli? A végére egy jó hír: a desszertek általában strapabíróak. A bejgli a magas cukor- és zsírtartalom miatt kiválóan konzerválja magát. Hűvös helyen (kamrában, nem feltétlenül a hűtőben), letakarva vagy fóliázva 10-14 napig is eláll. Ha kiszárad, attól még ehető, csak az élmény nem ugyanaz. 

Vigyázat: ez a krémes süteményekre nem vonatkozik! A tejes, vajas krémmel töltött sütik (pl. krémes, zserbó) 3-4 napnál tovább nem húzzák, és szigorúan hűtőben a helyük.

Együnk okosan, tároljuk az ételt még okosabban és ha valaminek már nem olyan a szaga vagy az állaga, akkor inkább ne kockáztassunk!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Régi kata visszavezetése: újra számlázhatnak cégeknek a vállalkozók, de van egy bökkenő

Régi kata visszavezetése: 2027-től újra lehetne cégeknek számlázni. Mutatjuk, milyen korlátozások jöhetnek.

Ha nyugdíjasként webshopból rendelne, erre figyeljen: mutatjuk, melyik kifejezés mit jelent az Almától a Klarnáig

Melyik megoldás mit jelent, mennyire biztonságosak, és milyen rejtett költségekre érdemes odafigyelnie.

Akkor is jár az ápolási díj vagy a GYOD, ha otthonba költözik az ápolt személy? 2 kivételes eset, amikor folyósítható

Amikor intézményi elhelyezés miatt szűnik meg az ápolási díj, illetve a tartós beteg gyermekek után járó gyod.

Özvegyi nyugdíj 1 év után: mitől függ, hogy továbbra is jár-e és mekkora lesz az összege?

Folyósíthatják tovább, de nem biztos, hogy végleg megmarad.

Bűncselekménynek minősülnek ezek a KRESZ-kihágások: nem jó ötlet például 50-es táblát lopni szülinapra

A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény akár 15 év börtönnel is járhat. Mutatjuk, milyen közlekedési csínyekből lehet büntetőügy.

Ilyen esetben szó nélkül ellenőrzi a NAV a bankszámládat – vigyázz, a hivatal mindent lát, nem éri meg trükközni

A nav bankszámla ellenőrzés előzetes adatgyűjtéssel is kezdődhet, és a külföldi számla sem garantálja, hogy a be nem vallott jövedelem titokban marad.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat