Páratlan szépségű arborétum a Tisza-tó közelében: sétakerttel, pihenőhelyekkel és játszótérrel várja a látogatókat egész évben

Ha kiélveznéd a kellemes őszi időt, akkor a Tiszaigari Arborétum tökéletes választás lehet akár családdal érkeznél, akár egyedül. Budapesttől mindössze 2 óra alatt autóval megközelíthető a botanikus kert, amelynek kapui hétvégén is nyitva állnak. 

A 2016-2017-ben elvégzett felújítások eredményével már a felújított parkolóban találkozhatunk. Az új fogadóépület és kunkapu fogadja a természet lágy ölében kikapcsolódni vágyókat, iskolai táborozókat és kutatókat. A régi irodaépületet már kulcsosházként használhatják azok, akik hosszabb ideig tartózkodnának a botanikus kertben. A kertben megújított sétautakon barangolhatunk, miközben az új növényjelző táblák segítenek felfedezni a körülöttünk lévő fajokat. A látogatók pihenőhelyet és játszóteret is találnak.

A kert története

A Tiszaigari Arborétum alapítója Széky Péter földbirtokos és hadmérnök (a tiszteletére kihelyezett táblát a kulcsosház falán láthatjuk). Széky a Habsburg-kastélykertek mintájára kezdte kialakítani az arborétumot őshonos fafajokból, munkáját pedig később a fia folytatta, aki már nem őshonos növényeket is telepíttetett. 1976-ban az arborétum országos jelentőségű természetvédelmi terület lett.

A Tiszaigari Arborétum növényvilága

A növényállomány is bővült: a kertben 43 fajtát felvonultató tölgygyűjtemény látható, amelyet cserjék és rózsák vesznek körül. A korábban kialakított gyűjteményt folyamatosan vizsgálják, és szakmai felügyelet mellett pótolják a kipusztult példányokat. Jelenleg az arborétumban 373 különböző fa- és cserjefaj található.

tiszaigari arborétum
Forrás: Nefag.hu

Belépőjegy és nyitvatartás

Az arborétum egész évben látogatható: október 26-tól minden nap 8:00 és 15:30 között, március 30-tól minden nap 8:00 és 18:00 óra között. A belépőjegy ára egységesen 1200 forint, amelyet kizárólag érmékkel lehet fizetni. (A helyszínen található pénzváltó-automata, amivel a papírpénzünket apróra válthatjuk.) 

Pénztárcabarát programot keres? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 48 órán belül választ adnak.

A Tiszaigari Arborétum kulcsosházának használatához előzetes foglalás szükséges. Előzetes egyeztetéssel szakmai körbevezetés is kérhető, amelynek díja csoportonként 15.000 forint.

Kiemelt kép: Nefag.hu

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ilyen esetben szó nélkül ellenőrzi a NAV a bankszámládat – vigyázz, a hivatal mindent lát, nem éri meg trükközni

A nav bankszámla ellenőrzés előzetes adatgyűjtéssel is kezdődhet, és a külföldi számla sem garantálja, hogy a be nem vallott jövedelem titokban marad.

Erre figyeljen az Ügyfélkapunál, ha telefont cserél: nem mentődnek át automatikusan a beállítások

Az azonosításhoz szükséges kódok nem költöznek át maguktól az új készülékre. Sajnos.

Ez történik, ha nem veszed át a Temu-csomagot: válaszolunk a kérdésekre

Hová kerül a csomag és hogyan lehet az árát visszaszerezni?

Létezik-e még papíralapú ellenőrző könyv, vagy mindenhol az e-napló a kötelező? Utánajártunk

Sok szülőben felmerülhet a kérdés az iskolakezdés során, hogy a hagyományos papír alapú ellenőrző könyv teljesen megszűnt-e

Férjem nyugdíja halála után: megkaphatom a sajátom helyett? Sokan nem ismerik a szabályt

Férjem nyugdíja halála után: megkaphatom a sajátom helyett? Mutatjuk, mennyi özvegyi nyugdíj járhat, és mikor szűnhet meg.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat