Dús és fürtös haj ettől a filléres kencétől: nem lesz seprűs, száraz a göndör frizura
Legjobb termékek göndör hajra? Léteznek nagyon olcsó termékek, amiktől úgy lesz szép a göndör haj, hogy közben nem áll össze és nem nehezedik el. A titok egyébként az ápolásban rejlik, mivel a göndör hajjal teljesen máshogy kell bánni, mint az egyenessel.
A göndör haj ápolása
Tényleg megéri kicsit máshogy foglalkozni a göndör hajjal- zongorázni lehet majd a különbséget.
Hajmosás balzsammal
Míg egy egy egyenes, vékonyszálú hajnál egyáltalán nem javasolt balzsammal hajat mosni, addig a göndör hajú csoportban sokaknak bevált, hogy kihagyják a samponozást és balzsammal mossák át a hajukat. A göndör hajra való samponok egyébként is krémesebbek és kevésbé habzanak, hiszen a cél, hogy ne száradjon ki még jobban az egyébként is szárazságra hajlamos göndör haj.
Tilos a törölköző
Ez azt jelenti, hogy a vizes hajat még be lehet csavarni törölközőbe, de már az sem az igazi. Viszont a göndör hajat tönkreteszi, ha a törölközővel dörzsöljük, szárítjuk, így a legjobb, ha óvatosan felitatjuk róla a vizet és hagyjuk megszáradni.
Természetes szárítás
Nem nehéz kitalálni, hogy a hajszárító helyett az lenne a legjobb, ha hagynánk a göndör hajat magától megszáradni. Úgy lesz a legjobb formája, hiszen nem fújjuk szét a tincseket.
Hogyan kell professzionálisan megszárítani a göndör hajat, ha nincs idő arra, hogy magától száradjon meg? A legjobb kézből olvashatjuk az erre vonatkozó tanácsokat Győrfi Béla göndör hajra specializálódott fodrásztól.

Selyem párnahuzat
Minden göndör hajú ismeri az érzést, hogy este tökéletes hajjal fekszik le, ami reggelre annyira sprőd és száraz, mintha az éjszakát a Góbi sivatagban, a tűző napon töltötte volna. Reggel pedig egy hajmosásnyi idő, mire valahogy sikerül visszapuhítani a tincseket. Na erre a tökéletes megoldás az, ha selyem párnahuzaton alszunk a pamut helyett.
A legjobb termékek göndör hajra – szerintünk
Lenmagzselé
Lenmagzselét otthon érdemes készíteni, mert kb. 600 forintból kijön, míg a bolti verzió 3-4000 forint. Igaz, az otthon készített gyorsabban is megromlik. A lenmagzselét szárazon és vizesen is lehet kenni, összerendezi a tincseket, egységes és puha lesz tőle a göndör haj, viszont egyáltalán nem érezni, hogy bármit is kentünk a hajunkra. Illata semleges. Itt van hozzá egy jó recept.
Balea Aloe Vera zselé
Csupán 1099 forint ez a csodálatos zselé, ami szintén úgy rendezi össze a göndör hajat, hogy nem lesznek tőle kemény és ragacsos tincsek. A legjobb vizesen kenni belőle egy diónyit, de a reggeli frizura rendezésnél is csodákra képes.
Hair Food
A Garnier Fructis Hair Food a göndör haj megmentője. Lehet használni sampon helyett, akkor is elbírja a hajunk, ha nem öblítjük ki, de pakolásként is jól funkcionál. Hidratálja a göndör hajat és egész napos tartást ad neki, estére sem lesz sprőd. Mivel sokféle van belőle, így ez változhat, hogy kinek melyik válik be- van, amelyik zsírosabb és van, amelyik könnyedebb állagú.



