Az 5 legjobb olcsó okostelefon 50.000 alatt: mutatjuk, melyik készülék mit tud

Sokan keresik, melyik a legjobb olcsó okostelefon, ami árban még baráti, mégis jól használható a mindennapokban. Vajon lehet még ilyen készüléket kapni 50 ezer forint alatt? Ennek jártunk utána.
Mostanra annyira elszállt az okostelefonok ára, hogy csoda, ha valaki 100 ezer forint alatt ki tud hozni egy jól működő készüléket. De tényleg így kell ennek lennie? Biztos nem lehet 50 ezer forint alatt megúszni a telefonvásárlást?
Korábban már utánajártunk annak, milyen minőségű táblagépeket lehet kapni 70 ezer forint alatt. Azt is megnéztünk, a három legnagyobb hazai mobilszolgáltató és az egyik legnagyobb műszaki áruház kínálatában melyek a legolcsóbb okostelefonok. Ezeket is érdemes elolvasni!
Bizony 50.000 forint alatt is elérhető, és bőven találni olyan készüléket, ami netezésre, fotózásra és közösségi médiára is alkalmas. Mutatjuk: az 5 legjobb olcsó okostelefon, amit 2025-ben érdemes megvenni. Fontos, hogy listánkba csak már bizonyított, bevált, ismertebb márkák készülékeit válogattuk be. Továbbá minden felsorolt telefon kártyafüggetlen.
1: Xiaomi Redmi A5 3/64 GB DualSIM – 32 999 Ft
Elegáns, aranyhomok színű, kártyafüggetlen okostelefon. A Xiaomi Redmi A5 olcsó ár mellett kínál stabil alapfunkciókat.
Főbb specifikációk:
- Processzor: Unisoc T7250, nyolcmagos (2×1,8 GHz Cortex-A75 + 6×1,6 GHz Cortex-A55) — a mindennapi használathoz bőven elég teljesítmény.
- Kijelző: 6,88″ IPS LCD, HD+ (1640×720 pixel), 120 Hz képfrissítés — olcsó kategóriában kiemelkedően sima megjelenítés.
- Memória és tárhely: 3 GB RAM, 64 GB háttértár, microSD bővíthető — alap felhasználásra tökéletes.
- Kamerák: 32 MP fő hátsó lencse (f/2.0), elől 8 MP selfie kamera — egyszerű fotózásra alkalmas.
- Akkumulátor: 5200 mAh, 18 W gyorstöltés támogatással — egész napos használat.
- Operációs rendszer: Android 15, friss, tiszta rendszer.
- Extra funkciók:
- Oldalsó ujjlenyomat-olvasó, arcfelismerés
- GPS, rádió, 3,5 mm jack
- 4G, Wi-Fi 802.11 a/b/g/n/ac, Bluetooth 5.2
- USB-C csatlakozó és IP54 por/víz elleni védelem
Előnyök:
- Erős akku: 5200 mAh, egy töltéssel akár két napig is bírja.
- 120 Hz kijelző: 6,88″ IPS kijelző sima megjelenést és mozgást biztosít.
- Modern szoftver: Android 15 Go, letisztult, gyors élmény.
- Hatalmas tárhely: akár 128 GB, memória bővíthető microSD kártyával.
- Hűség Xiaomi minőséghez: oldalra szerelt ujjlenyomat-olvasó, jack csatlakozó és IP54 védelem.
Hátrányok:
- Lassú rendszer: a Unisoc T7250 lapkakészlet és 4 GB RAM néha akadozó válaszokat eredményez, főleg multitasking közben – több felhasználó szerint átlagos használat közben is akadozhat.
- Alacsony felbontás: a HD+ (720p) felbontás egy ekkora kijelzőn már érezhetően homályosabb, és a vastagabb kávák sem segítenek a megjelenésen.
- Gyenge fényképezés gyengébb körülmények között: a 32 MP-es kamera csak jó fényben hoz elfogadható eredményt, éjszaka nem túl impresszív.
- Hőproblémák és akkumulátor-gyors merülés: intenzív használatnál – játék vagy videózás – hajlamos melegedni, és gyorsabban merül az akku.
- Szoftveres támogatás kérdéses: a Xiaomi belső tesztek szerint az élmény három év használat után is zökkenőmentes marad, de a valós felhasználók tapasztalatai alapján a frissítések és támogatás
A Xiaomi Redmi A5 remek belépő telefon, ha főként hívásra, üzenetküldésre és közösségi médiára kell olcsó, tartós készülék. Ha viszont folyamatos app-váltásra, jobb fotókra vagy játékokra vágysz, már több pénzt kell kiadnod egy másik telefonra.
Ára: A MediaMarkt kínálatában most 32 999 forintért kapható.
Maradjunk még 40 ezer forint alatt:
2: Samsung Galaxy A04s – 35 990 Ft
A Samsung Galaxy A04s egy megfizethető árú készülék. Ár-érték arányban kifejezetten jó választás lehet. Persze itt is kompromisszumokat kell kötni.
Főbb specifikációk:
- Kijelző: 6,5 hüvelykes PLS LCD, HD+ felbontás, 90 Hz képfrissítés – simább képmegjelenítés alsó kategóriában.
- Processzor: MediaTek Helio G35 nyolcmagos – egyszerű alkalmazások és böngészés kezelésére megfelelő.
- Memória és tárhely: 3 GB RAM és 32 GB háttértár bővíthető microSD-vel – alapfeladatra elég.
- Akkumulátor: 5000 mAh, ami egész napos üzemidőt nyújthat aktív használat mellett is.
- Kamerák:
- Hátsó: 13 MP fő, 2 MP makró, 2 MP mélységérzékelős modul
- Előlapi: 5 MP selfie kamera
- Szoftver: Android 11 One UI felülettel – letisztult és könnyen kezelhető.
- Extra funkciók:
- Ujjlenyomat-olvasó oldalt
- FM rádió
- 3,5 mm-es jack csatlakozó
- Micro USB csatlakozó
Előnyök:
- Hosszú üzemidő a 5000 mAh akkuval.
- Friss, felhasználóbarát szoftveres felület (One UI).
- FM rádió és jack csatlakozó a retro kedvelőknek.
- Kedvező ár – belépő szintű, de stabil telefon.
Hátrányok:
- HD+ felbontás miatt a kép élessége, minősége maximum átlagosnak mondható, a 90 Hz sem annyira sima, mint felső kategóriás kijelzők.
- Csekély memória (3 GB RAM) és tárhely (32 GB), ami limitálhat több alkalmazás egyidejű futtatását.
- Esti fényviszonyok között már gyengék a kamerá – inkább csak napsütéses fotókra alkalmas.
- Az elavultabb micro USB port lassabb töltést és adatkapcsolatot jelent az USB-C-hez képest.
A Samsung Galaxy A04s ideális választás, ha olcsó, megbízható okostelefonra van szükséged napi üzenetküldéshez, böngészésre vagy közösségi média használatra. Nem kiválóan erős, de érték-arányban jó döntés lehet első telefonként vagy tartalék készülékként.
Ennek ára a Notebook.hu-nál most 35 990 forint.
A legjobb olcsó okostelefon – Meg lehet úszni 40 ezer forint alatt?
3: Motorola Moto G05 8GB/256GB – 45 990 Ft
A Motorola Moto G05 kimondottan kedvező árú, mégis jól felszerelt okostelefon. Nem meglepő, hogy ez a listánk eddigi legdrágább, de legerősebb telefonja is. Nézzük meg a legfontosabb tudnivalókat:
Főbb specifikációk:
- Operációs rendszer: Android 15, My UX felülettel — friss és letisztult élmény.
- Processzor: MediaTek Helio G81 Extreme (2×2,0 GHz + 6×1,7 GHz), Mali-G52 MC2 GPU — a mindennapi használathoz tökéletesen elegendő teljesítmény.
- Memória és tárhely: 8 GB RAM, 256 GB belső tárhely, bővíthető akár 1 TB microSD-vel.
- Kijelző: 6,67” HD+ (1612 × 720) IPS panel, 90 Hz frissítés, Gorilla Glass 3 védelem.
- Akkumulátor: 5200 mAh, akár 48 órás üzemidő, 18W töltés (beépített).
- Kamerák: Hátsó: 50 MP főkamera; Előlapi: 8 MP selfie. Videó FHD 30fps.
- Egyéb jellemzők: Oldalsó ujjlenyomat-olvasó, IP54 fröccsenésvédelem, vegan bőr hátlap (ez persze ízlés kérdése, de kifejezetten szép a vegán bőr hátlap), USB-C port, 188 g súly.
Előnyök:
- Friss Android 15 és letisztult interfész (My UX).
- Nagy tárhely és bővíthető memória bőséges lehetőséget kínál. Listánkon eddig ennek a készüléknek van a legnagyobb tárhelye.
- Nagy kijelző, ami 90 Hz frissítéssel sima görgetést nyújt, persze ez sem a legmodernebb technika.
- Strapabíró megjelenés, Gorilla Glass és IP54 védelem.
- Erős akku nagy üzemidővel — akár napokig bírhatja egy töltéssel.
Hátrányok:
- HD+ felbontás a kijelzőn nem a legélesebb, 90 Hz fix, nem állítható.
- Akkumulátor töltése lassabb (18W), kb. 2–3,5 óra a teljes töltöttséghez.
- NFC nincs benne — nem használható mobilfizetésre.
- Teljesítménye átlagos, a RAM még 8 GB mellett is korlátozott lehet intenzív multitaskingnál.
- Kamera nagy fényben megfelelő, de gyengébb környezetben és zoomnál már zajosabb a kép.
A Motorola Moto G05 (8 GB/256 GB) kiváló ár-érték arányú telefon, főként azoknak, akik stabil, modern, árban belépőszintű, de már annál egy szinttel haladóbb készüléket keresnek. Nagy tárhellyel, friss szoftverrel és tartós akkumulátorral. Nem bivalyerős, de árkategóriában megbízható társ lehet a mindennapi használathoz.
Az Alza.hu kínálatában jelenleg ez a készülék 45 990 forintba kerül.
4: Xiaomi Redmi 13 6GB/128GB – 46 599 Ft
Úgy ellepte a megfizethető árú telefonok piacát a Xiaomi, hogy egyáltalán nem meglepő, hogy két készüléke is feltűnik a listánkon. Ezúttal a Xiaomi Redmi A5-nél egy fokkal drágább, de több fokkal jobb Xiaomi Redmi 13-at vesszük górcső alá:
Specifikációk:
- Kijelző: 6,79″ IPS LCD, FHD+ (2460 × 1080), 90 Hz képfrissítés, Gorilla Glass védelem, TÜV Rheinland szemkímélő tanúsítványok
- Processzor: MediaTek Helio G91 Ultra (12 nm, 2×2,0 GHz Cortex-A75 + 6×1,8 GHz Cortex-A55), Mali-G52 MC2 GPU
- Memória és tárhely: 6 GB vagy 8 GB RAM, 128 GB vagy 256 GB tárhely, microSD-vel akár 1 TB-ig bővíthető
- Akkumulátor: 5 030 mAh Li-Ion, támogatja a 33 W-os gyorstöltést (külön vásárolható)
- Kamerák: Hátsó: 108 MP fő kamera (pixel binning technológiával), elől: 13 MP
- Szoftver: HyperOS (Android 14 alapokon), frissítési ígéret a Xiaomi részéről
- Extra funkciók: IP53 fröccsenésvédelem, 3,5 mm jack, infra port, microSD slot
Előnyök:
- Nagyméretű, 90 Hz frissítésű kijelző, amely valós használatban is sima élményt nyújt.
- Masszív, ízléses dizájn üveg hátlappal és Gorilla Glass előlappal.
- Kiemelkedően jó fő kamera (108 MP), nappali és éjszakai fényviszonyok mellett is tiszta fotózás.
- Tiszta, friss szoftver (HyperOS / Android 14) érkezési ígérettel.
- IP53 védelem, jack csatlakozó és infra port extra praktikusságot biztosít.
Hátrányok:
- A Helio G91 Ultra chipset némi akadozást vagy lassúságot okozhat igényesebb feladatoknál.
- A HD+ felbontás nem a legszebb kijelző de a 90 Hz-en még elfogadható.
- A töltő nem jár a dobozba, gyorstöltéshez külön kell vásárolni – kb. 26 perc alatt érhetjük el a 50%-os töltöttséget megfelelő töltővel, csak győzzük kifizetni még azt is.
- A videófelvételi képminőség és stabilizálás átlagos, hiányozhat a professzionális szint.
A Xiaomi Redmi 13 (6 GB/128 GB) jó választás azoknak, akik stabil, stílusos és megbízható készüléket keresnek, erős kamerával és hosszú üzemidővel — mindezt kedvező ár mellett. Inkább azoknak ajánlott, akik nem igényelnek játékra vagy videós munkára alkalmas csúcsteljesítményt.
Ez a telefon a MediaMarkt kínálatában jelenleg 46 599 forintban kerül.
Listánk utolsó darabja: vajon ez a legjobb olcsó okostelefon?
5: Samsung Galaxy A15 – 49 900 Ft
A Samsung Galaxy A15 egy megfizethető árú, megbízható okostelefon, amely ideális választás mindennapi használatra. De vajon megéri e a listánk korábbi szereplőinél magasabb árat?
Specifikációk:
- Kijelző: 6,5 hüvelykes FHD+ Super AMOLED, 90 Hz-es frissítési gyakorisággal, 800 nites csúcsfényerővel és Eye Comfort Shield funkcióval
- Kamera:
- Hátsó: 50 MP fő, 5 MP ultraszéles látószögű, 2 MP makro
- Elülső: 13 MP
- Processzor: MediaTek Helio G99 (6 nm) nyolcmagos, akár 2,2 GHz-es sebességgel
- Memória és tárolás:
- 4 GB RAM
- 128 GB belső tároló, microSD kártyával bővíthető akár 1 TB-ig
- Akkumulátor: 5000 mAh, 25 W-os gyorstöltéssel
- Operációs rendszer: Android 14 One UI 6.0, 4 év Android-verzió frissítés és 5 év biztonsági támogatás
- Képességek: Dual SIM, ujjlenyomat-olvasó a bekapcsoló gombban, Bluetooth 5.3, USB-C.
Előnyök:
- Kiváló ár-érték arány: A Galaxy A15 kiemelkedő teljesítményt nyújt megfizethető áron.
- Tartós akkumulátor: A 5000 mAh-s akkumulátor hosszú üzemidőt biztosít, ideális napi használatra, bár ez a listánk többi szereplőjéről is hasonlóan elmondható volt.
- Friss kijelző technológia: A Super AMOLED kijelző élénk színeket és magas fényerőt kínál, a 90 Hz-es frissítési gyakoriság sem zavaró.
- Jó minőségű kamerák: A 50 MP-os fő kamera és a 13 MP-os elülső kamera tiszta és részletes fényképeket készít, különösen jó fényviszonyok között.
- Bővíthető tárolás: A microSD kártya támogatás lehetővé teszi a tárolókapacitás növelését.
Hátrányok:
- Korlátozott teljesítmény: A Helio G99 processzor nem ideális intenzív multitaskinghoz vagy grafika igényes alkalmazásokhoz.
- Mono hangszóró: A mono hangszóró hangminősége nem kiemelkedő. Az ágyban filmezésre nem a legpraktikusabb készülék.
- Nincs 5G támogatás: A Galaxy A15 4G modell nem támogatja az 5G hálózatokat, ami a jövőben korlátozott sebességet jelenthet.
Ahogyan listánk korábbi telefonjai, úgy a Samsung Galaxy A15 is ideális választás mindennapi használatra. Ez főleg akkor, ha fontos számodra a megbízhatóság, a hosszú akkumulátor-üzemidő és a tiszta kijelző. Kiválóan alkalmas közösségi média böngészésére, videózásra és fényképezésre. Ha intenzív alkalmazásokat használnál, hosszabb ideig néznél videókat, akkor már, érdemes megfontolni egy erősebb modellt.
A legjobb olcsó okostelefon kiválasztása nem mindig könnyű. Ma már hasonló átgondolást igényel ez is, mint például egy új laptop, vagy kocsi vásárlása: tudni kell, hogy pontosan milyen feladatokra használnánk, mennyi pénzt tudunk rászánni, és milyen kompromisszumokat tudunk megkötni. Ha ezekkel tisztában vagyunk, akár egy 50 ezer forint alatti készülék is tökéletes választás lehet. Csak készüljünk fel arra, hogy nem ezekkel a telefonokkal fogunk hollywoodi szuperprodukciót forgatni és a jövőre érkező GTA VI-ot sem fogjuk rajtuk végigjátszani.