Mikor évül el a vízdíj tartozás? A szabály, amit sokan nem ismernek

Egy követeléskezelő cég több mint ötszázezer, 2023-ban Magyarországon kezelt fedezetlen ügyet vizsgált meg kutatásában. Az adatok szerint minden hatodik magyar tartozik a magyar lakosság közüzemi szolgáltatóknak. Ez azért elég nagy arány ahhoz, hogy foglalkozzunk a témával: mennyi a vízdíj elévülési ideje?
Hány év a vízdíj elévülési ideje?
Mint azt nemrég megírtuk, a közös költség tartozás Magyarországon általánosan 5 év alatt évül el, amennyiben az elévülést nem szakítják meg valamilyen jogi lépéssel, például bírósági eljárással. Ebből azonban nem következik az, hogy minden tartozás 5 év alatt évülne el. Sőt: az elektronikus hírközlési szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződésekből eredő polgári jogi igények elévülési ideje például 1 év, ide értve a mobilelőfizetéseket is. A gáz- és villanyáram szolgáltatással kapcsolatos követelések 3 év alatt évülnek el, a tulajdoni igények pedig soha. A víz- és csatornadíjból eredő tartozások elévülési ideje Magyarországon azonban 5 év, csakúgy, mint az említett közös költség esetében.
Kérdésed van a közüzemi díjakkal kapcsolatban? Ügyfélszolgálatunk ingyenesen rendelkezésedre áll, és két napon belül válaszol.
Az elévülés megszünteti a tartozást?
Gyakori vélekedés, és természetesen nem igaz, hogy az elévülés a tartozást semmissé teszi, vagyis a elévülés idejének leteltével a követelés megszűnik. Nem, az elévülés csakis a bírósági úton való érvényesíthetőséget zárja ki. Azt semmiképpen sem jelenti, hogy többé nem tartozunk, és azt sem jelenti, hogy elévült tartozásainkat megpróbálják rajtunk érvényesíteni: viszont ilyenkor már csak önkéntes teljesítés lehetséges, mivel a bírósági utat az elévülés kizárta. Ez egyébént fordítva is igaz. Ha kifizetünk egy elévült tartozást, azt nem követelhetjük vissza jogi úton.
Jó tudni! Az elévülés nem a tartozást szünteti meg, hanem csak a bírósági úton való érvényesíthetőségét zárja ki.
A jogszabály szerint az elévülési időt megszakítja, ha a jogosult (jelen esetben a vízszolgáltató) olyan jogosulti jogérvényesítő cselekményt tesz, vagy az adós olyan kötelezettségelismerő magatartást tanúsít, amely a követelést érinti. Ilyen esetben az 5 év elévülési idő újraindul.
Hogyan szakad meg az elévülés?
Az adósi oldalról a vízdíj elévülési ideje megszakad, ha a tartozást elismeri. Ez írásban vagy szóban is érvényes lehet, ha bizonyítható. Megszakítja az is, ha részben vagy egészben kifizeti tartozását, részletfizetést kérelmez vagy alkut köt. A jogosult (itt a vízszolgáltató) oldaláról megszakítja az elévülést, ha a követelés érvényesítésére irányuló közjegyzői vagy peres eljárást indít, ügyvédi felszólítást küld, fizetési határidővel, végrehajtási eljárást kezdeményez vagy a békéltető testülethez fordul. Fontos kitétel, hogy egy sima szolgáltatói felszólító levél nem szakítja meg az elévülési időt.
