Töredékáron fürdőzhetsz ezzel a kártyával: ezek a szuper helyek

Ingyenes gyógymasszázs, rollátor támogatással? Egészségünkről nem szabad megfeledkezni. A zsigmondy kártya igénylés egyszerű, jól jöhet. Ez a klubkártya egy éves kedvezménykártya, amely komoly árengedményeket biztosít három ikonikus budapesti gyógyfürdőben: a Széchenyiben, a Gellértben és a Rudasban. Normál esetben ezekbe a fürdőkbe a belépő akár 10–13 ezer forintba is kerülhet, a Zsigmondy kártyával azonban mindössze 5–5 500 forintért váltható napi, 4 órás belépő. Ha csak néha jársz ezekbe a fürdőkbe, néhány alkalom után már akkor is megtérül az éves 5 000 forintos díj.

Hogyan igényelhető?

Korábban a Zsigmondy kártyát kizárólag személyesen, a Széchenyi Gyógyfürdő ügyfélszolgálatán lehetett igényelni, 2025. június 1-jétől azonban már online is elérhető a Széchenyi, a Gellért vagy a Rudas fürdő webshopján keresztül. Ez jelentősen megkönnyíti az adminisztrációt, de egy fontos lépést továbbra sem lehet kihagyni: a kártya első használatakor, személyes megjelenéskor készül el az igazolványkép, amely a kártya aktiválásához szükséges.z

Személyes igénylés esetén az igénylőlapot két példányban kell kitölteni és leadni a Széchenyi Gyógyfürdő ügyfélszolgálati irodájában (bejárat a Kós Károly sétány felől). Nagyon figyeljünk oda, mert a nyitvatartása nagyon változó, nehogy potyára érkezzünk oda. A helyszínen hivatalos fényképet készítenek rólad – saját fotó nem adható le –, és szükség van személyi igazolványra és lakcímkártyára is. Ha külön nem kérdezik, jelezheted, hogy a kártyát egy másik, általad preferált fürdőbe küldjék ki – így elkerülheted, hogy újra vissza kelljen menned a Széchenyibe.

Az ügyintézés hivatalosan akár 30 napot is igénybe vehet, de a gyakorlatban gyakran 1–2 héten belül elkészül a kártya. SMS-ben vagy e-mailben értesítenek, ha átvehető.

Mi történik, ha elveszíted vagy nem hosszabbítod meg?

Elvesztés esetén új kártyát kell kérni, ennek díja 5 000 forint – kivéve, ha rendőrségi jegyzőkönyvvel igazolod a lopást, ebben az esetben díjmentes. Ha a kártyát nem hosszabbítod meg a lejárat utáni 60 napon belül, akkor új igénylés szükséges. A hosszabbítás viszont bármelyik érintett fürdőben elintézhető, egyáltalán nem macerás procedúra.

Mely fürdőkben használható és milyen feltételekkel?

A kártya jelenleg három fővárosi fürdőben érvényes:

  • Széchenyi Fürdő – A Városliget szívében található, Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, ikonikus neobarokk épületeivel és kültéri medencéivel.
  • Gellért Fürdő – Budapest egyik legismertebb gyógyfürdője, a Gellért-hegy lábánál. (Jelenleg felújítás alatt, a kártya érvényessége ez idő alatt szünetelhet.)
  • Rudas Fürdő – Török kori fürdő az Erzsébet híd lábánál, különleges kupolás medencével és panorámás tetőmedencével.

A kártyával naponta egyszer, legfeljebb 4 órás tartózkodásra vagy jogosult. Az éjszakai fürdőzés nem tartozik bele a kedvezménybe, és a túlfürdési időt külön díjjal számolják fel, nincs türelmi idő. A kedvezmény más akciókkal nem vonható össze, a kártya pedig szigorúan névre szóló.

Maradt még kérdésed? Tedd fel ügyfélszolgálatunknak, kollégáink 48 órán belül válaszolnak!

A Zsigmondy Klubkártya praktikus és hosszú távon nagyon gazdaságos választás azoknak, akik időnként vagy rendszeresen fürdőznek Budapesten. Az online igénylés bevezetésével az adminisztráció is leegyszerűsödött, de a személyes megjelenés legalább egyszer továbbra is szükséges a kártya aktiválásához. Érdemes figyelni a határidőkre, megőrizni a kártyát, és minden esetben a hivatalos oldalon vagy a kiválasztott fürdő ügyfélszolgálatán tájékozódni a legfrissebb tudnivalókról.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ezt rendelik most, akik a legjobb éjszakai égbolt projektort akarják: vásárlói vélemények alapján kutattunk

Nemcsak a babák elalvását könnyíti meg, hanem a felnőtteknek is segít a fárasztó nap utáni relaxálásban.

Vajkaramella házilag: a lengyelek is így csinálják, a világ legjobbja – nem véletlenül

Így készül a lengyel krówka, a puha, krémes házi vajkaramella.

249 forintos tejberizs és 999 forintos pizza: ezek az akciók érik meg ebédszünetben

Ebédszünetben vagy munka után is gyorsan összejöhet a péksüti, az ital és az esti könnyű vacsora.

Rokkantsági ellátás emelése 2027: van, akinek 120 ezer forint járhat, más csak 10 százalékot kap

Rokkantsági ellátás emelése 2027: 10 százalékos növelés és 120 ezres minimum jöhet. Mutatjuk, kinek mennyi járhat januártól.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat