Meglepő, mire használható a SZÉP-kártya online: 12 alig ismert dolog, amit vehetünk rajta

Idén a SZÉP-kártyán lévő pénzt már lakásfelújításra – valójában lakásszépítésre – is költhetjük. A korábbi felhasználási lehetőségeknél nincs változás: a kártyával továbbra is vásárolhatunk meleg ételt, fizethetjük az üdülést, szállást vagy a kondibérletet. Kevesen tudják, de online nem csak az ebédünket szerezhetjük be: létezik SZÉP-kártya webshop, azaz olyan webáruház, ahol elfogadják mint fizetőeszköz. Sőt, több is.

A SZÉP-kártya (Széchenyi Pihenő Kártya) egy béren kívüli juttatási forma, amelyet a munkáltatók adhatnak a dolgozóiknak. A munkáltatók adhatják a munkavállalóknak cafeteriaként, de nem kötelező jelleggel. Korábban három alszámlára osztották (vendéglátás, szálláshely, szabadidő), de 2023 óta egyetlen egyenlegként kezelhető az összeg, így szabadon felhasználható bármelyik támogatott területen.

SZÉP-kártyát az OTP, a K&H és az MHB ad ki, az egyenleg lekérdezése mindhárom banknál egyszerű. Ha azt szeretnénk tudni, hol fogadják el a kártyát, irány a kereső! Rendkívül sokféle szolgáltatást vehetünk igénybe: autós, repülős élmények, lövészet, wellness, szabadulószoba, éjszakai városnézés és így tovább. Pl. a meglepkek.hu-n az egyik kategória csak olyan ajánlatokat tartalmaz, amelyeket SZÉP-kártyával is fizethetünk, méghozzá online.

SZÉP-kártya webshop: webáruházak, ahol elfogadják

Ruházat, lábbeli, sportfelszerelés, cuccok túrázáshoz, gyerekjátékok is vásárolhatók SZÉP-kártyával. Itt a webshopok listája:

Fehérnemű, ruházat, kiegészítő: oke.hu

Játék: jatektorony.hu

Bőr kiegészítők, pénztárca, táska és hasonlók: divatmarket.hu

Márkás ruházat, lábbeli, kiegészítők:

Sport:

Optika: opticworld.hu

Nem webshop, de jó tudni!

A SZÉP-kártya meleg étel vásárlására is felhasználható. A meleg étel fogalma nem csak éttermekben elérhető fogásokra korlátozódik, ezek a kategóriák is ide tartoznak:

  • Grillezett vagy sült ételek: Például grillcsirke, sült kolbász, hurka, meleg szendvicsek.
  • Frissen sütött péksütemények: Frissen sült pogácsa, rétes, pizzás csiga stb.
  • Levesek vagy egytálételek: Ha az üzlet kínál ilyet, akár hentesnél vagy boltban.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Mennyi idő alatt megy ki egy pohár sör és egy pohár bor? Táblázatban mutatjuk testsúly szerint

Saccolni lehet vele, de az életünket ne bízzuk az alkoholszint kalkulátorra.

Ezt tegye meg gyorsan, mielőtt megszűnik a Messenger végleg: csak pár perc az egész, nagyon egyszerű

Mostanában fel-felbukkan a hír az online térben, hogy a Facebook Messenger megszűnik, és ez sokakat megijeszt. Fontos tudni, hogy valójában csak a számítógépre telepített külön Messenger program szűnik meg hozzávetőlegesen 2025 december közepével.

Sokan rosszul tudják, ki jogosult GYED-re: ilyenkor is jár a gyermekgondozási díj

A GYED-re jogosultság feltételei: ebben az esetben is jár a gyermekgondozási díj

Elképesztően megdrágult a koporsós temetkezés: 500.000 forint alatt nincs méltó búcsú

2 év távlatában már közel 80%-os emelkedéssel számolhatunk - de mit fizetünk pontosan?

Nincs egy Frontin nálad? De van! Kérsz egyet?

Ez valami csodaszer? Nem éppen.

Ki lehet közös képviselő?  Ilyen egyszerű papíron a dolog

Bár papíron egyszerűnek tűnik, a valóságban ez egy felelősségteljes feladat.