Kinek jár Macre és iPadre oktatási kedvezmény? Diákok és tanárok is élhetnek a lehetőséggel

Egy-egy okoseszköz bizony rengeteget segíthet a tanulásban és a tanításban is, ha körültekintően van használva. A diákoknak például könnyebb a tömegközlekedési eszközökön egy kis, kompakt iPadet – mintsem papírra vetett, szétrepülő jegyzetek sokaságát – kézben tartva átismételni a dolgozat előtt a tananyagot. Az Apple ennek elősegítésére kínál oktatási kedvezményeket azok számára, akik felsőoktatási intézményekhez kötődnek, legyenek azok hallgatók, frissen felvett diákok, szüleik vagy pedagógusok. Cikkünkben mutatjuk az Apple oktatási kedvezmény jogosultjainak körét, illetve hogy milyen termékekre érvényesíthető, és hogyan lehet igénybe venni ezt a kedvezményt.

Apple oktatási kedvezmény: kik jogosultak?

Az Apple oktatási kedvezményét felsőoktatási hallgatók vehetik igénybe, beleértve azokat is, akik már felvételt nyertek, de még nem kezdték meg tanulmányaikat. Emellett a diákok szülei is élhetnek a kedvezménnyel, amennyiben gyermekük nevében vásárolnak. A kedvezmény nemcsak a hallgatók számára érhető el, hanem az oktatási intézményekben dolgozó pedagógusok és alkalmazottak is igénybe vehetik, függetlenül attól, hogy melyik szinten oktatnak vagy milyen pozícióban dolgoznak.

Milyen termékekre vonatkozik az Apple oktatási kedvezmény?

Macbook Air.

A kedvezmény a következő termékek esetében érhető el:

  • Mac számítógépek: MacBook Air, MacBook Pro, iMac, Mac mini
  • iPad modellek: iPad Air, iPad Pro, iPad (alapmodell)
  • Egyéb kiegészítők: AppleCare Protection Plan, kijelzők és válogatott kiegészítők

Az árak az adott modelltől és konfigurációtól függően változnak, de a kedvezmény általában 5-10%-os megtakarítást jelent a normál árhoz képest. Például egy MacBook Air (M2 chip, 256 GB) normál ára körülbelül 529 990 Ft, míg oktatási kedvezménnyel 489 990 Ft-ért érhető el. Egy iPad Air esetében a normál ár 339 990 Ft, míg oktatási áron 309 990 Ft lehet. Az iPad Pro például normál áron 499 990 Ft, míg kb. 10%-os Apple oktatási kedvezménnyel 449 990 Ft-ért beszerezhető az Oktatási áruházban.

Hogyan vehető igénybe a kedvezmény?

iPad Pro.

Az oktatási kedvezmény igénybevételéhez először is látogass el az Apple hivatalos Oktatási áruházába, ahol a kedvezményre jogosító termékek könnyen felismerhetők a jobb felső sarokban található diplomaosztó kalap szimbólumról. Ezután válaszd ki a számodra megfelelő terméket, legyen az egy Mac, egy iPad vagy egyéb kiegészítő. Miután kiválasztottad a kívánt eszközt, tedd a kosárba, és lépj tovább a fizetéshez – a kedvezmény automatikusan érvényesül. Bizonyos esetekben az Apple kérheti a jogosultság igazolását, ezért érdemes felkészülni arra, hogy igazold a diák vagy oktatói státuszodat.

Kiegészítő kedvezmények

A készülékekre érvényes oktatási kedvezményen túl az AppleCare Protection Plan szolgáltatás is kedvezményesen vehető igénybe, akár 10%-os árengedménnyel. Az AppleCare Protection Plan egy olyan csomag, amely meghosszabbítja a garanciális időszakot, és hozzáférést biztosít az Apple hivatalos technikai támogatásához, valamint a gyors és szakszerű javítási lehetőségekhez. A kedvezmény nem kombinálható más akciós ajánlatokkal, valamint egy adott időszakban csak meghatározott számú készülék vásárolható kedvezményesen.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

249 forintos tejberizs és 999 forintos pizza: ezek az akciók érik meg ebédszünetben

Ebédszünetben vagy munka után is gyorsan összejöhet a péksüti, az ital és az esti könnyű vacsora.

Rokkantsági ellátás emelése 2027: van, akinek 120 ezer forint járhat, más csak 10 százalékot kap

Rokkantsági ellátás emelése 2027: 10 százalékos növelés és 120 ezres minimum jöhet. Mutatjuk, kinek mennyi járhat januártól.

Ingázók, figyelem! Hipergyorsan beér Budapestre, ha ismeri ezt a megoldást

Az őszi lezárások Budapesten alaposan feladják a leckét az agglomerációból érkezőknek.

Nem kapod meg a pénzt, ha új bankszámlára kérnéd az utalást és ezt a lépést kihagyod a Kincstárnál

Utólag visszaszerezni a pénzt sokkal körülményesebb, mint néhány percet rászánni az ügyintézésre.

Nyugdíj megváltása pénzben 2026: ezekkel a feltételekkel lehetséges, itt vannak a pontos részletek

A nyugdíj előtt álló a saját életpályáját utólag nem tudja megváltoztatni, de jobb feltételekkel indulhat, ha megállapodást köt.

Özvegyi haszonélvezeti jog: 3 súlyos tévhit, amit fontos tisztázni a gyász idején

Az özvegyi haszonélvezeti jog védi a túlélő házastárs lakhatását, de nem jelent tulajdonjogot.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat