Drónod van? 200.000 forintos büntetés járhat, ha így engeded fel

Ma már bárki drónozhat és egyre többen használják is nemcsak hobbiként, hanem például a munkájuk során képek készítéséhez. Mivel akár az Aldiban is lehet drónt venni, a könnyű hozzájutás hamar elfeledteti, hogy a drón használat egyébként szigorú szabályokhoz és bizonyos típusoknál külön engedélyeztetéshez kötött. Ennek megfelelően pedig akár több százezer forintos bírság is járhat a szabályok megszegéséért. Mutatjuk hogyan működik egyes típusoknál a drón engedély kérése és mire kell figyelni a használata közben, nehogy bűncselekmény legyen a figyelmetlenség vége.

A drón használatra vonatkozó szabályokat a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény tartalmazza, amelyet 2021. februárban módosítottak, ekkor kerültek bele a drón használatot érintő részek is.

Mi az a drón?

Az EU drónokra vonatkozó rendelete alapján a drón pilóta nélküli jármű. Pontosabban olyan légijármű, amely a fedélzetén tartózkodó pilóta nélkül üzemel és önálló vagy távirányítással történő üzemelésre képes.

Ide tartoznak a multirotoros és merevszárnyú távvezérlésű eszközök, a helyből felszálló drónok, a klasszikus modellrepülőgépek, az RC helikopterek és a nagyon kisméretű, kamera nélküli játékok is. 

Minden esetben kell drón engedély a használathoz?

A drón használatának lehetnek repülésbiztonsági kockázatai, ezért nem lehet például “embertömeg” felett használni vagy bárhol reptetni, ahol akár balesetet okozhat, mert könnyen megzavar más járműveket.

Ezzel szorosan összefügg a személyiségi jogok védelme is, hiszen egy drón könnyűszerrel reptethető akár egy panelház 10. emeleti lakásának ablakához is. A magánterület és magánszféra védelem érdekében komoly szankciók érhetik azokat, akik nem a szabályoknak megfelelően használják a drónokat.

Vannak külön engedélyköteles drónok, ezekről itt lehet olvasni bővebben.

Külön engedélyeztetés nem feltétlenül szükséges minden drón használatához, de amennyiben az alábbi tulajdonságok közül egy is igaz a tulajdonunkban lévő drónra, úgy regisztrálni szükséges.

  • az EU irányelvek szerint nem sorolható a játékok közé (megfelel a játékokra vonatkozó magyar és európai előírásoknak, 120 gramm alatti tömegű és adatrögzítővel, például kamerával fel nem szerelt, továbbá a távpilótától legfeljebb csak 100 méterre képes eltávolodni)
  • meghaladja a 120 grammot
  • rendelkezik adatrögzítővel
  • 100 méternél messzebb repül

A regisztrációhoz itt találhatók a tudnivalók és a szükséges nyomtatványok, amelyeket vagy postán vagy e-papír formájában lehet beküldeni a Légiközlekedési Hatóság számára. Válasszuk a “Légijárművekkel kapcsolatos hatósági eljárások” menüpontot, majd a “Pilóta nélküli polgári légijárművekkel történő tevékenység bejelentése” ügytípust.

A drón használattal kapcsolatos bírságok

Dr. Sándor Zsolt foglalta össze a drónok üzemeltetése és használata közben előforduló szabálysértéseket és büntetési tételeket. Akár bűncselekmény elkövetésére is van lehetőség, de a legtöbb eset inkább szabálysértési kategóriába esik. Mivel minden eset más, ezért konkrét összegeket is nehéz meghatározni a bírságok esetén, de nagyságrendileg azért érezni, hogy jobb körültekintően és felelősséggel használni a drónt.

Üzemeltetési szabályok megsértése

Az üzemeltetési szabályok közé tartozik, hogy legyen regisztrációja a drónnak, típustól függően kellhet hozzá képzési és vizsgáztatási kötelezettség, kötelező felelősségbiztosítás, illetve külön drón engedély. Ha ezek sérülnek, akár 100 milliós bírság is kiszabható.

Szabálysértés elkövetése

Szabálysértéshez tartozik, aki lakott terület felett drónt jogosulatlanul használ. Fontos tudni, hogy a drón használata lakott terület felett kizárólag eseti légtér igénylése esetén lehetséges. Ide tartozik az is, ha valaki műveleti engedély nélkül lépi túl a nyílt kategória kereteit. 

Szabálysértés elkövetése esetén 6500-65000 forintos helyszíni bírság szabható ki. Ismételt elkövetés esetén ez az összeg akár 90000 forint is lehet.

Jogosulatlan használatnak minősül, ha más lakásáról jogosulatlanul hang-, vagy képfelvétel készül. Ebben az esetben magánlaksértésért vonható felelősségre a dróntulajdonos, amely miatt 6500-200000 forint közötti pénzbírság szabható ki. Illetve a szabálysértési eljárás során az eszközök lefoglalására is van lehetőség.

Szabálysértési kategóriába tartozik az is, amikor valaki a légiközlekedés biztonságát vagy védelmét szolgáló szabályokat megszegi, vagy a repülés biztonságát szolgáló létesítmények, illetőleg berendezések működését zavarja. 

Mi számít drónozás közbeni bűncselekménynek?

Bűncselekménynek minősül, ha valaki ittas vagy bódult állapotban használja a drónt.

Emellett tiltott adatszerzés vétségéért vonható felelősségre, aki jogosulatlan drón használattal más lakását megfigyeli, illetve az ott történeteket rögzíti. Ebben az esetben elzárással is büntethető az elkövető. Akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető az, aki a felvételt nyilvánosságra is hozza.

Bűncselekménynek számít a légiközlekedés veszélyeztetése is, azaz, ha a drón használattal megszegjük a légi közlekedés szabályait és ezzel mások életét vagy testi épségét veszélyeztetjük.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Vinted és adózás: kit érint a NAV figyelmeztetése?

Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a használt termékek értékesítéséről és annak adózásáról.

Hogyan befolyásolja az anyós a párkapcsolatot, ha közel lakik?

Az anyós és párkapcsolat egyensúlya kihívás lehet, főleg, ha a család túl közel él egymáshoz. De sokszor nem csak az anyóson múlik a dolog.

Horgászok, figyelem! 2 milliós bírság és 5 év eltiltás járhat, ha ezt kifogod

2025-ben is érvényes: Magyarországon ENGEDÉLY NÉLKÜL SEHOL sem szabad pecázni! Vizsgával, okmányokkal és...

Az indukciós főzőlap tisztítása nem játék: így nem lesz karcos, de a legmakacsabb odaégett folt is eltűnik

Az indukciós főzőlapok gyorsak és energiatakarékosak, azonban a hosszú élettartam érdekében fontos a...

Villámgyors tavaszi uzsonna: medvehagymás csiga fél óra alatt

A medvehagyma nem egy újkeletű dolog, de 15 évvel ezelőttig nem volt annyira...