Elveszett postai küldemény: mikor jár kártérítés? Itt a nyomtatvány, ezzel reklamálhatsz

Elveszett postai küldemény esetén mikor jár kártérítés? Fizet-e a posta, ha nem ér oda a leveled, elveszett a csomagod, esetleg nem érkezett meg egy rég várt küldeményed? Ebben a cikkünkben körüljárjuk a témát, és segítünk reklamálni.

„A legnagyobb gondosság mellett is előfordulhat, hogy ügyfelünkként Ön valamilyen okból nem elégedett szolgáltatásunkkal” – ez az eléggé kellemkedő bevezetés olvasható a Magyar Posta honlapján a reklamációs oldalon. Szerencsére pár mondattal arrébb már azt írják, hogy ebben az esetben „panasztételre van módja, melyet minden esetben díjmentesen, egyszerűen, átláthatóan, megkülönböztetéstől” mentesen kezelnek. Akkor jó, mert nem olcsó a szolgáltatás, ráadásul egyre kevesebb helyen elérhető.

Elveszett postai küldemény: éljen, akkor van remény!

A posta oldalai szerint panaszt tenni, reklamálni lehet minden állandó postai szolgáltató-, illetve ügyfélszolgálati helyen személyesen, a központi ügyfélszolgálaton telefonon, levélben, illetve az internetes oldalon is. Panaszt tenni minden esetben a feladást követő 6 hónapon belül lehet tenni, ezen határidő után már nem. Ellenben azt ígérik, minden panaszt 15 napon belül kivizsgálnak.

Elveszett postai küldemény: mikor jár kártérítés? Itt a nyomtatvány, ezzel reklamálhatsz

Ha az elveszett postai küldemény egy csomag?

A postai szolgáltatásokról a 2012. évi CLIX. törvény rendelkezik, az abban foglaltakat a Magyar Postának kötelessége betartani. Ha elveszett a csomag, azt haladéktalanul be kell jelenteni a Posta ügyfélszolgálatán. A bejelentéshez mellékelni kell az üggyel kapcsolatban rendelkezésre álló valamennyi dokumentumot (például számlát, megrendelőlapot, feladó és címzett közötti emailezést). A posta a kártérítés összegét Nemzetközi Valuta Alap elszámolási egységben határozza meg, kivéve az értéknyilvántartás többletszolgáltatással feladott küldeményeket. A kártérítési igényt a szolgáltató 30 napon belül köteles elbírálni, amely határidő indokolt esetben egy alkalommal meghosszabbítható.

Fontos: ha utánvéttel rendeltünk valamit, akkor azt még nem fizettük ki, tehát kártérítési igényt sem támaszthatunk.

Mit tegyünk, hogy védjük magunkat?

Ha értékes küldeményt adunk fel, akkor mindenképpen kérjük járulékos szolgáltatásként az értéknyilvánítást. Itt megadhatjuk, hogy mennyi a küldeményünk értéke, és amennyiben elveszett postai küldemény, akkor ezt a tényleges értéket kérhetjük vissza a postától. Ha ezt nem vesszük igénybe, akkor csak ún. kártérítési átalányra számíthatunk, ami a feladási díj tizenötszöröse. Ez nem túl sok, tehát egy 30-40 ezer forint értékű küldeménynél már mindenképpen érdemes kérni az értéknyilvánítást, és ráírni, hogy 40 ezer forint.

Segítségre van szüksége vagy további kérdései vannak? A Hóvége ügyfélszolgálatához is bátran fordulhat, megbízható és ingyenes.
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Te tudod mi az a gaslighting? Segítünk felismerni

Sokan hallották már a gaslighting kifejezést, de kevesen értik pontosan. Cikkünk elmagyarázza a gaslighting jelentését.

Ezért ne szedj kagylót, korallt Horvátországban: elképesztő a bírság

Horvátországban minden tengeri kagyló gyűjtése – élő vagy üresen hátrahagyott – engedélyhez kötött.

Megbarnult, hullik a leander levele? Így jön helyre gyorsan a sok eső után

Könnyen magához tér a leander tippjeinkkel.

Ezt a rejtett szabályt sokan nem tudják a nők 40 nyugdíj kapcsán – Ezért nem vásárolhatsz szolgálati időt

Sokan nincsenek tisztában vele, hogy a nők 40 nyugdíj esetén nem lehet szolgálati időt vásárolni. Mutatjuk, miért és mire kell figyelni.