SZÉP-kártyára lakásfelújítás: itt a részletes lista, mennyi mindenre költheted

2025-től új lehetőség nyílik azok előtt, akik a SZÉP-kártyájukon lévő összeget nemcsak pihenésre, hanem otthonuk szépítésére is szeretnék fordítani. Ez a változás jelentős segítséget jelenthet mindazoknak, akik kisebb-nagyobb lakásfelújítási terveket dédelgetnek. Cikkünkben mutatjuk, hogy milyen feltételek mellett és pontosan hogyan használhatjuk fel a SZÉP-kártyát lakásfelújításra. Itt pedig korábban arról írtunk, hogy mi mindenre lesz még beváltható a SZÉP-kártya 2025-ben.

Mesteremberek helyett csak anyagköltségre

A kormány már korábban jelezte, hogy a SZÉP-kártyákon rendelkezésre álló összegek fele 2025-től lakásfelújításra is fordítható lesz. Ez az összeg a 2025. január 1-jén meglévő egyenleg és az év folyamán beérkező befizetések együttes értékének felét jelenti. Fontos azonban tudni, hogy ezzel az új lehetőséggel kizárólag anyagköltségeket fedezhetünk: bútorok, építőanyagok vagy világítástechnikai eszközök megvásárlására költhetünk belőle. Mesteremberek munkadíjára, szolgáltatásokra nem használható a SZÉP-kártya.

A részletszabályok szerint csak olyan üzletekben tudjuk felhasználni a kártyát, amelyek rendelkeznek az elfogadásra vonatkozó szerződéssel. Bár az érintett boltok többsége egyelőre nem kötött ilyen megállapodást, a tervezett jogszabály biztosítja, hogy a pénzforgalmi szolgáltatók három munkanapon belül lehetőséget nyújtsanak a szerződés megkötésére az érintett kereskedelmi egységek számára.

SZÉP-kártya lakásfelújításra: milyen boltokban és mire költhető a kártyán lévő összeg fele?

A lakásfelújítási célú SZÉP-kártya-felhasználás csak a vonatkozó TEÁOR-kódokhoz tartozó tevékenységet végző üzletekre vonatkozik. Az alábbiakban részletezzük, hogy mely kategóriákba tartozó boltokban és milyen termékek vásárlására van lehetőség:

1. Vasáru-, építőanyag-, festék-, üveg-kiskereskedelem (TEÁOR’25 47.52.)

  • Építőanyagok: tégla, cement, gipszkarton, tetőfedő anyagok, szigetelők.
  • Festékek és kiegészítők: beltéri és kültéri festékek, ecsetek, hengerek, tapéták.
  • Vasáru: csavarok, szögek, zsanérok, korlátok, kerítések.
  • Üvegáruk: ablaküveg, tükrök, üveglapok.
Beltéri festék színpaletta.

2. Bútor-, világításieszköz-, edény-, evőeszköz- és egyéb háztartásicikk-kiskereskedelem (TEÁOR’25 47.55.)

  • Bútorok: nappali, hálószoba, konyha, fürdőszoba, előszobabútorok.
  • Világítástechnikai eszközök: csillárok, LED-lámpák, állólámpák, kerti világítás.
Kerítés.

3. Iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem (TEÁOR’25 47.12.)

Kivétel: ruházat, kozmetikumok, ékszerek, játékok, sportcikkek.

  • Villanyszerelési anyagok: konnektorok, kapcsolók, kábelek.
  • Vízszerelési cikkek: csaptelepek, szifonok, tömítések.
  • Dekorációs elemek: szőnyegek, függönyök, képek.
  • Kisebb bútorok és kiegészítők: polcok, tárolók, éjjeliszekrények.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Műanyag bejárati ajtók olcsón: így spórolhatsz anélkül, hogy a minőségről lemondanál

Egy olcsó műanyag bejárati ajtó elsőre remek vételnek tűnhet, de nem minden kedvező árú termék jelent valódi megtakarítást. Ha ugyanis az egyik leggyakrabban használt nyílászáró rövid időn belül meghibásodik, egy új ajtó megvásárlása máris jelentős pluszkiadást jelenthet.

Bedugod a rózsát egy krumpliba és azonnal kinyílik? Kiderült a meglepő igazság a terjedő netes videóról!

Látod a neten a krumplis rózsaszaporítást? Ne dőlj be a videóknak! A rózsa szaporítása dugványról a legegyszerűbb és legbiztosabb módszer.

Így hűtik az olaszok a lakást légkondi nélkül hőhullám idején: nagyon egyszerű, mégis hatékony

A hőhullám idején légkondi nélkül egyszerűen nem lehet élni a lakásban.

Ezért nem szív rendesen a porszívód: sokszor ilyen banális dolog miatt bosszankodsz

Miért nem szív rendesen a porszívó? Lehet csak egy egyszerű dugulás vagy koszos kefe áll a háttérben.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat