Az Apple rejtélyes pénzlevonása még mindig tart: napi 6-8 eurót vonogat olvasónktól

Idén nyáron, majd ősszel is több helyen lehetett olvasni arról, hogy az Apple rejtélyes módon von le pénzeket a felhasználók regisztrált bankkárytáiról. A dolog rendkívül bosszantó, hiszen a tranzakciókat nem kell egyesével jóváhagyni, hanem csak utólag értesülünk arról, hogy fizettünk. A semmiért.

Olvasónk is így járt az Apple rejtélyes pénzlevonása kapcsán, és történetét meg is osztotta velünk.

„A gondok úgy kezdődtek, hogy a feleségem elvesztette a bankkártyáját” – írja olvasónk, Dániel (42). A nevezett bankkártya volt ugyanis beállítva az Apple-fiókjába. „A kártya letiltása után a feleségem megkért, hogy hadd adja hozzá az én kártyámat, mert így a Google nem tudja levonni a 699 forintos előfizetési díjat, amit a tárhelyéért fizet” – folytatja Dániel. Olvasónk előrelátó volt: „a Revolut kártyám számát adtam meg, nyilván úgy készültünk, hogy majd ha megjön a feleségem új kártyája, átállítja arra, de addig se legyen már problémája a postafiókjával”. Dániel aztán eléggé meglepődött, amikor a Revolut alkalmazás mindenféle nem várt tranzakciókra figyelmeztette. Amint azt az alábbi, az applikációból kifotózott képernyőmentés is mutatja, október 15-én adták hozzá a kártyát abban a hitben, hogy a hitelesítés után csupán 699 forintot fog majd levonni az Apple. Ehhez képest az ezt követő 8 napban különböző tranzakciókban mintegy 12 000 forintot vontak le olvasónk kártyájáról anélkül, hogy bármit is vásároltak volna tőlük. Ahogy az látszik, Dániel ezután megszüntette a kártya fedezetét, így az október 30-ai levonás már sikertelen volt.

Nyáron az Apple rejtélyes pénzlevonása olyan méreteket öltött, hogy maga a Magyar Nemzeti Bank avatkozott be a magyar adófizetők védelmében, hiszen a hírek szerint 780 ezer felhasználó összesen 2 milliárd forintját vették el jogosulatlanul. Több helyütt olvasni lehetett olyan felhasználóról is, akitől 550 ezer forintot vont le az Apple.

Mit tegyek, ha velem is megtörtént?

Ha Önnel is megtörtént a rejtélyes pénzlevonás, a legfontosabb, hogy a további károkat megelőzze. Érdemes ezért az Apple szolgáltatásokból eltávolítani a bankkártyát vagy letiltani a további levonásokat a netbanki alkalmazásban. Ez azonban sajnos azt eredményezheti, hogy a ténylegesen rendszeresen fizetett szolgáltatások díja sem kerül majd levonásra, ami az adott szolgáltatásból való kizárást eredményezhet (ahhoz hasonlóan, mintha nem fizetnénk be egy közüzemi számlát). Érdemes az online fizetésekre külön alszámlát vagy virtuális kártyát létrehozni, amire csak annyi pénzt rakunk, amennyi éppen szükséges.

További kérdésed van? Fordulj ügyfélszolgálatunkhoz, ahol ingyen segítünk Neked!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Mesebeli fények és káprázatos installációk: olcsóbb lehet, ha így váltasz jegyet a Lumina Parkba

Utánanéztünk, hogy hogyan lehet spórolni a Lumina Park belépőkön.

Sülthöz, szendvicsbe, hidegtálon: a legjobb megúszós savanyúság télire – így készül az olajos paprika, tavaszig eláll

Az olajos paprika télire remek savanyúság, amely sültekhez, szendvicsekhez és hidegtálakhoz is tökéletes.

769 forint a csirkecomb kilója az Aldiban, 55%-kal olcsóbb a sütőtök: megjöttek az új heti akciók

Megjöttek a csütörtöki akciók, mutatjuk, hol érdemes kezdeni a heti bevásárlást.

Régen 5-6 év alatt telt meg, ma már másfél is elég: megdöbbentő, amit a szeméttelep dolgozója mesélt

Mennyi szemetet termelünk? Egy hulladéklerakó dolgozója meglepő tapasztalatról számolt be. Mutatjuk a magyarországi adatokat is.

Ülsz a kádban, és nyílik a bejárati ajtó? Hiába övé a lakás, nem törhet csak úgy rád a tulajdonos

Amikor kiveszel egy lakást, az onnantól kezdve jó esetben az otthonoddá válik.

Vége lesz a jó világnak a fővárosban: ha ilyen autója van, erre a szabályra különösen figyeljen

Zöld rendszámos autók parkolása Budapesten 2027: megszűnik az ingyenesség. Mutatjuk, mikortól kell fizetni, és mire figyeljen.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat