Tovább nőttek a budapesti albérletárak – már 245 ezer az átlag bérleti díj 

Folyamatosan nőnek a budapesti albérletárak. Az éves szerződések lejártának és az egyetemisták rohamának következtében júliusban a bérbeadók már átlagosan 245 ezer forintot kértek lakásukért. Ez egy hónappal korábban még 239 ezer forint volt.

Mindezt a Rentingo.com közösségi albérletkereső, bérbeadó platform közölte csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint az áremelkedést táplálhatja, hogy 4 hónap folyamatos visszaesés után júliusban a bérlők által kínált bérleti díj is emelkedett. Ez 216 ezerről júliusra átlagosan 219 ezer forintra nőtt. A lakást keresők a bérbeadóknál azonban kisebb mértékben emeltek, így az árolló 12 százalékosra nyílt a keresleti és kínálati oldal között.

Nyár végén ismét emelkednek a budapesti albérletárak

A közlemény szerint a fordulatot a menetrend szerint érkező nyár végi élénkülés hozta. Ilyenkor jár le ugyanis az éves szerződések többsége. Valamint a közelgő szeptemberi felsőoktatási évad miatt lakást kereső fiatalok rohama is erősíti a keresletet. 

A Rentingo.com arra is felhívta a figyelmet, hogy az áremelkedés mértéke jelentősen különbözik a piac egyes szegmenseiben. Legjobban a 200 ezer forint alatti lakások drágulnak. Ott akár 15 százalékkal is emelnek a tavalyi átlagos árhoz képest a tulajdonosok, míg a 200-350 ezer forintos bérleményeknél 10 százalék alatti a bérleti díjak emelkedése. A 350 ezer forintos „lélektani határ” felett már lényegesen kisebb a kereslet, ezért itt már egy kisebb bérleti díj emelés elfogadtatása is kihívást jelenthet a tulajdonosok számára – fűzte hozzá az albérletkereső platform. 

A Rentingo.com összeköti a bérbeadókat, a bérlőket és a szobatárskeresőket. A platform regisztrációval szűri a felhasználókat, elsődleges célja, hogy átláthatóvá tegye a lakáskiadás folyamatát a hirdetés megfogalmazásától, a bérbeadó és bérlő bemutatkozásán és beazonosíthatóságán keresztül a bérleti szerződés megkötéséig.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

A nővérkék kedvence: ezt a cipőt hordja, aki 12 órázik és sokat talpal

És a műszak végére sem fájdul meg a lába.

A fél ország rosszul tudja, hogy reggel nyírhat-e füvet: 150.000 forintra is büntethetnek

A jó közös együttélés mindenkinek az érdeke. Azonban vannak olyat tevékenységek, amelyek ezt könnyen keresztbe tudják húzni.

Pista bátyámat 30.000-re büntették, pedig nem is aludt: tényleg nem lehet a horgászoknak vízparton sátrazni?

A vízparti sátorhasználat nem azon múlik, hogy valaki alszik-e benne vagy sem.

Brutális leárazások a húsos és halas pultoknál – Ne maradj le!

Összeszedtük azt a 8 hús- és halterméket, ahol most tényleg érdemes lépni, mert ezek az akciók szépen faraghatnak a heti kasszából.

Melyik a legjobb klímamárka 2026-ban? A szakemberek ezeket ajánlják leggyakrabban

Arra, hogy melyik a legjobb klíma márka, nincs egyetlen helyes válasz, de mutatjuk az esetleges legjobb választásokat.

Szuper akciók a fagyasztó feltöltésére: mutatjuk a mirelit sztártermékeket!

Összeszedtük, hol érdemes most mirelit akciók alapján bevásárolni, ha gyors vacsorát vagy olcsó finomságot keresel.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat