Tényleg bevezetik? Valóra válhat az ingyenes jogsi

Megjelent az a kormányhatározat, amely pénzt biztosít a honvédségnek a középiskolai tanulók ingyenes jogosítvány szerzésének finanszírozására- írta az economx.hu. A tervek szerint szeptembertől az állam fogja finanszírozni a középiskolások számára a jogosítványszerzést. Később kiderültek a részletszabályok is arról, hogy hogyan tervezik ezt elérhetővé tenni a diákok számára. Miként kerül bevezetésre és hogyan lesz B kategóriás jogosítvány ingyen 2024-ben a középiskolások számára? Nézzük mit mondanak a vonatkozó szabályozások.

Ingyenes jogosítvány diákoknak

A magyar állam a honvédség bevonásával tervezi támogatni a hazai középiskolások jogosítvány szerzését. Erre idén 527 millió forintot, jövőre pedig 832 millió forintot szán a kormány. 

A Magyar Közlöny hirdette ki a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosítását, amelyek alapján 2024. szeptember 1-jétől beépül a középiskolai oktatásba a KRESZ, a járműkezelési és-üzemeltetési ismeretek és az egészségügyi oktatás. Ezeket az elméleti tárgyakat a tervek szerint a középiskolák oktatják majd. 

A gyakorlati oktatás ingyenes megszervezését pedig egyelőre próba jelleggel indítják el és  a gyakorlati képzéseket a honvédség állományában lévő hivatásos katonák tartják majd.

Az elméleti oktatás mellett a középiskolák az elméleti vizsgáztatást is lebonyolíthatják majd, ráadásul a közlekedési hatóság engedélye nélkül.

B kategóriás jogosítvány ingyen 2024: többen járhatnak rosszul?

Az új törvények szerint jelentősen megugorhat a jogosítványszerzésre vállalkozó fiatalok száma, az autósiskolák viszont rengeteg bevételtől eshetnek el. 

Pető Attila autósiskola-tulajdonos véleménye szerint az új törvények az autósiskolák jelenlegi rendszerének teljes átalakulásához vezethetnek, sok autósiskola pedig egyszerűen bezárhat. 

Akik nem jogosultak az ingyenes jogosítványra, azok áremelkedésre számíthatnak, ugyanis a kieső bevételeket a tandíjak jelentős emelésén keresztül szedhetik be az autósiskolák. 

Egy B kategóriás jogosítvány megszerzése már jelenleg is nagyjából 500 ezer forint, ez várhatóan még tovább emelkedik majd. A további drágulás sokak számára szinte elérhetetlenné tenné az autózást és a jogosítvány szerzést- összegezte a totalcar.hu.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

OTP-s bankszámlája van? Ezt érdemes megnézni, mielőtt elindít egy átutalást

Összegyűjtöttük, milyen költségekkel kell számolni a különböző számláknál belföldi, külföldi, vagy épp nagy összegű utalásoknál, és hogyan lehet spórolni az utalási díjon.

Nem hagyja aludni a köhögés? Ezek a kipróbált otthoni módszerek azonnal enyhíthetik a panaszokat

A hideg időszakban gyakori probléma a légúti betegségekkel járó kellemetlen irritáció.

Mesebeli fények és káprázatos installációk: olcsóbb lehet, ha így váltasz jegyet a Lumina Parkba

Utánanéztünk, hogy hogyan lehet spórolni a Lumina Park belépőkön.

Sülthöz, szendvicsbe, hidegtálon: a legjobb megúszós savanyúság télire – így készül az olajos paprika, tavaszig eláll

Az olajos paprika télire remek savanyúság, amely sültekhez, szendvicsekhez és hidegtálakhoz is tökéletes.

769 forint a csirkecomb kilója az Aldiban, 55%-kal olcsóbb a sütőtök: megjöttek az új heti akciók

Megjöttek a csütörtöki akciók, mutatjuk, hol érdemes kezdeni a heti bevásárlást.

Régen 5-6 év alatt telt meg, ma már másfél is elég: megdöbbentő, amit a szeméttelep dolgozója mesélt

Mennyi szemetet termelünk? Egy hulladéklerakó dolgozója meglepő tapasztalatról számolt be. Mutatjuk a magyarországi adatokat is.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat