Húsvéti locsolóversek gyerekeknek: vicces, cuki és rövid


A húsvéti hagyományok része, hogy a fiúk verset mondanak a lányoknak, majd meglocsolják őket, nehogy elhervadjanak. Vannak ismertebb húsvéti locsolóversek a gyerekeknek, de azért akad egy pár ritkábban hallható mondóka is. Locsolkodni parfümmel, kölnivel, illatos vizekkel szokás manapság, bár van, aki szerint egy nagy pohár vízzel nyakon önteni a ház asszonyát rendkívül szórakoztató. Ettől óva intünk mindenkit, mert a végén se piros tojás, se locsolópénz nem lesz, akármilyen verset is mond a locsoló. A felnőtteknek könnyű dolguk van, de mit mondjon a gyerek? Ebben a cikkben bemutatunk pár rövid, aranyos verset, amit könnyű megtanulni.

Húsvéti versek eredete

A legtöbb vers szájhagyomány útján terjed, apáról fiúra, barátoktól eltanulva, óvodában hallva, vagy éppen az iskolában a diákok között. Ezeknek a verseknek a lényege, hogy előkészítsék a locsolást. A húsvét hétfői locsolkodás a megtisztulást és a termékenységet jelképezi, ezért is öntözték a lányokat friss, kútból mert vízzel. A hideg víz elől a leányok menekültek, de jól tudták, hogy a locsolkodással azt jelzik számukra, hogy nagyra értékelik őket. Manapság már ritkaság, hogy a fiúk vödörrel  szaladjanak a lányok után, inkább virágvízzel locsolják őket vagy parfümmel fújják be a hajukat. A versmondás viszont megmaradt.

Húsvéti locsolóversek  gyerekeknek

Íme 10 versike, amit könnyen megtanulhatnak a kicsik:

  • Én apró gyerek vagyok, 
    locsolkodni akarok. 
    Van tojás, vagy nincs, 
    jó lesz a forint.
  • Zöld erdőben jártam, 
    Két őzikét láttam. 
    Az egyik kacsintott, 
    Ide a forintot! 
  • Kelj föl párnáidról, szép ibolyavirág, 
    Nézz ki az ablakon, milyen szép a világ! 
    Megöntözlek szépen az ég harmatával, 
    Teljék a tarisznya szép piros tojással!
  • Kinyílott az aranyeső 
    Én voltam ma a legelső, 
    aki kora reggel 
    locsolkodni kelt fel 
    Minden szőke, barna lány, 
    Mint a piros tulipán 
    Virulva-viruljon 
    Rózsapermet hulljon. 
    Íme, itt a kölni 
    Szabad-e locsolni? 
  • Kinyílt az ibolya húsvét hajnalára, 
    Csepegjél, rózsavíz erre a kislányra. 
    Rózsavíztől, majd meglátod, szép és ügyes leszel, 
    Ugye, kislány, a zsebembe piros tojást teszel?
  • Rózsavíz a kezembe, 
    Hadd öntsem a fejedre!
  • Itt vagyok, 
    Friss vagyok, 
    Máris sorba állok! 
    Csak egy kicsit meglocsollak, 
    Aztán odébb állok.
  • Húsvét másnapján,
    mi jutott eszembe,
    egy üveg rózsavizet
    tettem a zsebembe.
    Elindultam véle
    piros tojást szedni,
    engedelmet kérek
    szabad-e locsolni.
  • Tündérországból jöttem én,
    Tündérországból gyöngyharmatot
    hoztam én.
    Tündérország gyöngyharmatja
    szálljon a fejedre,
    Piros tojás, hímes tojás,
    ugorj a zsebembe!
  • Ajtó mellett állok,
    Piros tojást várok.
    Ha nem adtok belőle,
    Nem jövök el jövőre.
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Kivonul a Tesco? Mutatjuk, mi igaz a terjedő hírekből és mire számíthatnak a vásárlók

Mi lesz a több ezer munkavállalóval és a vásárlókkal?

A legjobb európai útvonaltervezők: ezekkel elkerülheted a felesleges kerülőket és dugókat

Európában több olyan alkalmazás is van, amely kifejezetten megbízható, és hosszú utaknál is jól teljesít.

Ez dönti el, mennyire lesz hatékony a klímád: így hozd ki belőle a legjobbat

A klíma működése egyszerűen átlátható, ha tudod, mely tényezőkön múlik a hűtési teljesítmény.

Fantasztikus húsárak a héten: akár 40% kedvezménnyel a Tescóban és Aldiban!

Ezekkel a húsos és halas akciók közül válogatott ajánlatokkal most könnyebb úgy feltölteni a hűtőt, hogy a pénztárcád se bánja.

Ingyenes a belépés Budapest egyik legszebb strandjára a nyugdíjasoknak: heti 3 napon él a kedvezmény a helyi lakosoknak

Egyedülálló lehetőség a csepeli nyugdíjasoknak: a Csepeli Strandfürdő a hét első három napján...
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat