Mikor kell kitenni a leandert a kertbe? Csodás virágokat hoz nyáron, ha erre az 5 dologra figyelsz

Mikor kell kitenni a leandert? Nem olyan egyszerű ezt eldönteni, ugyanis a leander egy szubtrópusi növény, tehát nem bírja a fagyos éjszakákat, amik tavasz elején még gyakran előfordulnak. Nézzük meg, hogyan kell gondozni a leandert!

Hogyan és mikor kell kitenni a leandert?

Amikor a nappali hőmérséklet már huzamosabb ideje legalább a 15 fokot eléri, éjjelente pedig nem csökken mínusz 5 fok alá, akkor lehet kitenni a leandert. Általában inkább március vége, április eleje a megfelelő idő erre.

Fokozatosan kell hozzászoktatni a növényt a napsütéshez és a környezetváltozáshoz. Eleinte tegyük inkább félárnyékos helyre. Minél később, tehát minél melegebb időben tesszük ki, annál jobban kell ügyelnünk, nehogy megégesse a leveleit a napsütés. Ha nem tudjuk félárnyékba tenni, a déli órákra takarjuk le a leandert.

Ahogy beköszönt a nyár, már más helyre lesz szüksége. Jobban kedveli a napsütést, ezért helyezzük olyan helyre, ahol minél több ideig van napon.

Hogyan kell gondozni a leandert tavasszal és nyáron?

  • Tavasszal a legfontosabb feladatunk a leander földjét felfrissíteni. Gondoskodjunk a tápanyag utánpótlásról és az átültetésről, ha kinőtte a jelenlegi cserepét. Ha nincs is szükség átültetésre, pótoljuk a hiányzó földet.
  • A tápoldat adagolását folytatni kell egészen őszig, heti rendszerességgel. Ez is elősegíti a téli készülődést.
  • Nyáron amire leginkább szüksége van a leandernek, az az öntözés. Bőségesen lássuk el vízzel, szárazabb napokon akár kétszer is adjunk neki.

Hogyan védjük a leandert a betegségek és kártevők ellen?

Előfordulhat, hogy az ősszel még egészséges leander a tél folyamán pajzstetvekkel fertőződik meg. Mivel a pajzstetvek csak kis egyedszámban fordulnak elő, elég ha szappanos vízzel lemossuk őket. Ha mégis nagy mértékben elterjedtek, már szükség lesz egy rovarölő szerre.

Nyáron egy másik kártevőre kell számítani, ugyanis a szárazabb időszak az atkák elszaporodásának kedvez. Vizsgáljuk át a leandert júniusban többször is, mert már akkor elkezdődhet az atkák felszaporodása. Egy hónap eltelte után már képesek súlyosabb kárt tenni a növényben. Ha párásítjuk a levegőt, nedvesítjük a lombozatot, azzal csökkenthetjük az atkák szaporodását.

Amire még oda kell figyelni, az a levéltetű, ami ugyancsak a leander lombozatán jelenhet meg. Viszonylag könnyű elpusztítani. Ha csak néhány jelent meg a leander levelein, elég egy nedves ronggyal letörölni őket. Ha tömegesen jelentek meg, használjunk rovarölő szert.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

5 pompázatos szúnyogűző virág: elhajtják a vérszívókat és roppant mutatósak

Ezek a látványos és könnyen gondozható szúnyogűző virág fajták természetes módon segíthetnek csökkenteni a szúnyogok jelenlétét, de másra is jók.

Ettől az olcsó szertől lesz tökéletesen átlátszó az ablak: a profi takarítók ezt használják ecet helyett

A hatékony ablaktisztítás nem az eceten és nem is az alkoholon múlik, mint ahogyan azt sokan gondolnák.

Megéri az utánvétet választani, még akkor is, ha drágább? Néhány erős mondat az online vásárlásról

Soha ne kattintsunk azonnal a vásárlás gombra, ha meglátunk egy jól hangzó akcióval hirdetett terméket!

Ezt ültesd a padlizsán mellé és brutálisan beindul a termés: 5 növény, amit kötelező és 3, amit tilos

A bőséges terméshez csak a megfelelő növénytársítás kell.

Olcsó vagy drága a szódagép? Kiszámoltuk: ennyit spórolhatsz vele a szifonhoz és a palackos vízhez képest

Klasszikus példája annak, amikor a drágább megoldás az olcsóbb.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat