Mit főzzek? 3 fogás, ami most nagyon megéri

Neked is fejtörést okoz nap mint nap, hogy mi legyen az ebéd vagy a vacsora? Jó lenne legalább néhány napra előre megtervezni a menüt és ehhez igazítani a bevásárlólistát, de sokszor erre már nem marad energia. Általában ott vásárolunk, ahova be tudunk szaladni munka után. A rohanós hétköznapokon nehéz minden nap valami jót kitalálni arra a kérdésre, hogy: Mit főzzek?

Tudunk egy sokkal jobbat! Akcióvadász szolgáltatásunk segítségével kikerestük, hogy mik a legnagyobb akciók a héten és azokból mutatunk 3 finom fogást, amit most igazán megéri elkészíteni.

Szuper akciós és laktató fogások az Akcióvadász segítségével

1. Rakott káposzta

Az 500 grammos Tesco sertés darált hús most 1199 forintért kapható.

Fél kg darált húsból kiadós rakott káposzta készíthető.

  • 50 dkg savanyú káposzta
  • egy fej vöröshagyma (akciós: 259 ft/kg a Tescoban)
  • 40 dkg darált hús
  • 25 dkg rizs
  • 25 dkg tejföl
  • só, bors, pirospaprika ízlés szerint

A káposztát 25 percig főzzük át annyi vízben, ami ellepi. Dinszteljük meg az apróra vágott vöröshagymát, majd pirítsuk meg rajta a darált húst. Mehet rá a só, bors, pirospaprika. Főzzük meg a rizst kétszeres mennyiségű sós vízben, kb. 12 percig. 

Egy tepsibe vagy jénai tálba terítsük le a káposzta felét, erre jöhet a darált hús majd a  rizs. A rizs tetejére a káposzta másik fele kerüljön és az egészet kenjük meg tejföllel. 180 fokos sütőben süssük 30 percig.

2. Csirkemájas rizottó

A Tescoban most 899 forint a friss csirkemáj.

Ez nem egy hagyományos csirkemáj recept, a krémes rizottó kiadós egytálételt varázsol a csirkemájból.

  • 35 dkg rizottó rizs
  • 50 dkg csirkemáj
  • 1,5 l zöldség-vagy csirke alaplé
  • 1 fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 10 dkg vaj (a 100 grammos vaj most 459 forint a Tescoban)
  • 1,5 dl fehér bor
  • só,bors

A csirkemájat vágjuk 1 cm vastag csíkokra és pirítsuk meg olajon a kockára vágott hagymával. Mikor a máj megpirult, sózzuk, borsozzuk, majd öntsük fel a fehérbor felével, majd hagyjuk elpárologni. Ezután adjuk hozzá a rizst a májhoz, az apróra vágott fokhagymát és öntsük fel annyi alaplével, amennyi ellepi. Ha elpárolgott az alaplé, adjuk hozzá a bor másik felét. Ha ez is elpárolgott, az alapléből mindig öntsünk hozzá annyit, amennyi ellepi a rizst, míg végül kész nem lesz.

A végén keverjük hozzá a vajat.

3. Almás pite

A Jonagold alma most féláron kapható a Tescoban, 345 forint/kg áron.

Nincs finomabb ebben az időben egy omlós, fahéjas almás piténél, ami a nagymama féle ízeket idézi.

  • 1 kg alma
  • 1 db citrom (a Lidlben most 369 forint a citrom kilója)
  • 10 dkg porcukor
  • 1 tk fahéj
  • 50 dkg liszt
  • 10 dkg cukor
  • 25 dkg vaj
  • 2 db tojás
  • 1 zacskó sütőpor

A pite tésztájához dolgozzuk össze a lisztet, a cukrot, a vajat, a két tojást és a sütőport. Tegyük félre a hűtőbe, amíg elkészítjük a tölteléket.

A töltelékhez hámozzuk meg az almákat, majd reszeljük le nagylyukú reszelőn. Keverjük össze a porcukorral, liszttel és a citromlével.

A tésztát fél cm vastagságúra nyújtsuk ki, felezzük el, majd helyezzük a tepsibe. Halmozzuk rá a tölteléket, majd a tészta másik felével fedjük be a tetejét. Villával szurkáljuk végig a tésztát, majd 180 fokos sütőben süssük készre fél óra alatt.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ez történik, ha nem veszed át a Temu-csomagot: válaszolunk a kérdésekre

Hová kerül a csomag és hogyan lehet az árát visszaszerezni?

Létezik-e még papíralapú ellenőrző könyv, vagy mindenhol az e-napló a kötelező? Utánajártunk

Sok szülőben felmerülhet a kérdés az iskolakezdés során, hogy a hagyományos papír alapú ellenőrző könyv teljesen megszűnt-e

Férjem nyugdíja halála után: megkaphatom a sajátom helyett? Sokan nem ismerik a szabályt

Férjem nyugdíja halála után: megkaphatom a sajátom helyett? Mutatjuk, mennyi özvegyi nyugdíj járhat, és mikor szűnhet meg.

Nem kell kifizetni a parkolási bírságot, ha ismered ezt a szabályt: mit jelent pontosan a türelmi idő?

Parkolási bírság türelmi idő: mikor jár 5 vagy 15 perc, és mikor nem kell pótdíjat fizetni? Mutatjuk a pontos szabályt.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat