Poloska ellen házilag: így szabadulhatsz meg a betolakodóktól 

Eddig jól elvoltak a poloskák a kertben, az erkélyen, de a hűvösebb idő beköszöntével elkezdenek bejönni a lakásokba, legalábbis megpróbálnak a melegbe húzódni. Nálad is megjelentek? Segítünk! Utánajártunk, hogy milyen módszerekkel lehet távol tartani a poloskákat a lakásunkból és azt elérni, hogy eleve be se jussanak. Nézzük, mit tehetünk a poloska ellen házilag.

A kertekben kezdődik minden. Ugyan csak a 2000-es évek elején figyeltek fel először Magyarországon a zöld vándorpoloskára – és mintás változatára, a márványos poloskára – , ennyi idő elég is volt, hogy feltalálják magukat és rámenjenek az ehető növényekre. Szeretnek mindent, ami édes. Bab, borsó, gyümölcsök, bármi jöhet. Sajnos, amit megkóstolnak, az mind romlásnak indul.

De akkor mivel védjük meg a kertünket?

A kerti poloskák ellen többféle módon lehet védekezni. 

A vegyszerek hatásosak a poloskákkal szemben, de sajnos hatással vannak a nem kártékony fajokra is, így azt már nem igazán ajánlják a kertészek. Ráadásul összességében nem is hoznak tartós megoldást, mert az irtást követően nemsokára berepülnek a kezeletlen területekről.

Az egyik jó módszer “madárbaráttá” tenni a kertünket, mert a madarak megeszik a poloskákat. Ugyanígy a sünök és denevérek is szívesen fogyasztják őket, ezért érdemes olyan kertet kialakítani, ami odacsalogatja ezeket a hasznos állatokat. Ugyan az apró szamurájdarázs még nem honos az országunkban, viszont jó tudni, hogy eleve a poloska petéit öli meg – csak egy infó, ha valaki a betelepítésen gondolkozna.

Használhatunk még védőhálót is. A dolog viszonylag egyszerű: tegyünk sűrűn szőtt zsákokat vagy szúnyoghálót azokra a termésekre, amelyeket szeretnénk megvédeni. Ha pedig már nagyon elszaporodtak a poloskák, szedjük össze egyenként és dobjuk mosószeres vagy ecetes üvegbe, attól biztosan elpusztulnak.

Még egy tipp: ültessünk a kertünkbe néhány szál búzát vagy szójababot, így elsőként azt kezdik el szívni a többi termés helyett.

Hogy be se jöjjenek a lakásba

Ha már bejutottak a poloskák a lakásunkba, szintén a legegyszerűbb módszer egyenként összeszedni őket és ecetes vagy mosószeres vízbe dobálni. Viszont ezzel pont azt nem tudjuk elkerülni, amitől eleve irtózunk, vagyis hogy kézzel kelljen összeszedni a “büdösbogarakat”.

Készíthetünk permetező keveréket. Ha ecetet, szódabikarbónát és vizet összekeverünk egy kézi permetezőben és ezzel befújjuk a nyílászárókat, messze elkerülik a lakásunkat a poloskák. Vagy menta és teafa olajat is használhatunk permetezésre.

Az ablakokon kiszűrődő esti fény ugyanúgy vonzza őket, mint bármelyik másik élőlényt, tehát vagy csukjuk be az ablakokat, vagy kapcsoljuk le a villanyt. Ha nagyon zavarnak a poloskák, akkor egyszerűen szereljünk fel minden ablakra szúnyoghálót, ezzel a többi bosszúságot okozó rovart is ki tudjuk zárni.

Bár kétségkívül a legolcsóbb és legegyszerűbb módszer a házi készítésű permetező szerek használata.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ennyi a macskatartás ára: ezt a kiadást sokan nem veszik számításba, mielőtt hazaviszik a cicát

Havi fix kiadások és a váratlan kiadások, amikkel sokan nem számolnak.

Ezt tegye az adventi naptárba, ha nem akarja, hogy a gyerek minden nap csokit faljon

Mit tegyünk az adventi naptárba csoki helyett? Olcsó apróságok, kreatív készletek, fürdéshez való meglepetések és közös programok gyerekeknek.

Hidegen és melegen is finom, tele minden jóval: így készül a szaftos zsebes karaj

Fűszeres, ropogós karaj baconnel és sajttal töltve.

Meglepő, mennyibe kerül egy 4 évszakos mobilház: alapmodellektől a luxus kategóriáig mutatjuk az árakat

Alapárak és egyéb költségek a szállítástól a szerelésig.

Sokan veszélyesnek tartják, pedig az állatoknak is jót tehet: ezért használnak villanypásztort a gazdák

Villanypásztor használata: veszélyes a vadállatokra, mégis sok helyen szükséges. Mutatjuk, miért fontos, és mire kell figyelni.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat