Így kérhetsz támogatást kisállatod ivartalanítására

Háromszáz olyan gazdát támogat az Orpheus Állatvédő Egyesület, aki vállalja kisállata, elsősorban kutyája és macskája ivartalanítását.

Magyarországon sokkal több állatot szaporítanak, mint amennyi felelős gazda van. Ez is oka, hogy a kóborrá váló egyedek száma nem csökken. Ennek megakadályozására elsősorban az ivartalanítással van a legnagyobb esély. Ezt közleményében írta le az Orpheus Állatvédő Egyesület.

Támogatás 300 kisállat ivartalanítására

Az egyesület 2023 második felében háromszáz állat ivartalanítását támogatja. Ennek a lehetőségnek köszönhetően több ezer potenciálisan túlszaporított állattal lesz kevesebb.

Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője a közleményben kiemelte: évek óta hangsúlyozzák a felelős állattartás fontosságát. Mivel főképp a falvakban, illetve városok külső területein szabadon szaporodhatnak az állatok. Az állatmenhelyek, a gyepmesteri telepek felelőtlen emberek miatt nehezen működnek – írták. 2022-től az állatok szaporítása egyébként is büntethető cselekmény, így mindenkit  az állatok ivartalanítására buzdítanak a kóborrá váló egyedek számának csökkentése érdekében.

Az Orpheus Állatvédő Egyesület kínálta lehetőségről az érdeklődők a társaság honlapján, illetve a közösségi oldalán tudhatnak meg részleteket.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Békebeli retró finomság: így készül az isteni házi bélszínroló

Már csak az a kérdés, hogy tényleg bélszínből kell-e készíteni.

300 forint a burgonya kilója, 1 554 forint a hekk kilója: őrületes keddi akciók húsra és zöldségre

Összeszedtük, hol éri meg most a legjobban megvenni a heti húsokat, mellé a zöldséget és a gyümölcsöt az akciók közül.

Elkeserítő, mennyi pénzt tudnak félretenni a magyarok: tízből nyolcnak ez sem sikerül minden hónapban

Mennyit tudnak félretenni a magyarok? A Cofidis felmérése szerint csak 22 százalékuk képes havonta megtakarítani. Mutatjuk a számokat.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat