Ingyenes lehet a jogosítványszerzés a középiskolásoknak

Akár még ingyenes is lehet a jogosítványszerzés. Legalábbis a középiskolásoknak és a szakképzésben tanulóknak. Ez egy kormányzati törvényjavaslatból derült ki.

Gyakorlatilag teljesen ingyenessé tennék a jogosítványszerzést a középiskolásoknak és a szakképzésben tanulóknak. A kormány honlapjára felkerült, társadalmi vitára bocsátott salátatörvény-javaslat szerint – írja a hvg.hu.

A kormányzat a szakképzési és a köznevelési törvényt egészítené ki egy ponttal. Ez a pont az állami szakképző intézményekben tanulókra és a középiskolákban tanulókra egyaránt vonatkozik és úgy szól, hogy

„az állam ingyenesen biztosítja a „B” kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez a közlekedési alapismeretek és a gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismeretek elsajátítását”.

Ez alapján arra következtethetünk, hogy támogatnák a KRESZ-vizsgáig vezető elméleti oktatást („a közlekedési alapismeretek” elsajátítását) és „a gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismeretek” megszerzését is. Tehát a pár ezer forintos vizsgadíjakat leszámítva a teljes képzés költségét az állam fizetné. De figyelni kell arra, hogy, ha vizsga előtt még plusz órákat vennénk, azt már nem támogatná az állam.

Nagy változás ez a jogosítványszerzésben

Nagy változás lenne ennek a törvénymódosításnak a bevezetése. Eddig ugyanis a 20 év alattiak „B” kategóriás jogosítványszerzéséhez csak minimális összeggel járult hozzá az állam. A bemutatott számlák alapján csak a sikeres KRESZ-tanfolyam és vizsga díjára lehetett legfeljebb 25 ezer forintot visszaigényelni. Ez nem nagy segítség. A gyakorlati órák sokkal-sokkal többe kerülnek.

Arra a 444 világít rá, hogy, ha a hvg.hu értelmezése helyes, akkor a 2023-as költségvetésben a KRESZ-támogatásra elkülönített egymilliárd forint mintegy 10-12-szeresét kellene biztosítani e célra, nem is számolva a jelentős többlettámogatás hírére jelentkező fokozott igényekkel.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Nem kell kifizetni a parkolási bírságot, ha ismered ezt a szabályt: mit jelent pontosan a türelmi idő?

Parkolási bírság türelmi idő: mikor jár 5 vagy 15 perc, és mikor nem kell pótdíjat fizetni? Mutatjuk a pontos szabályt.

Nyugdíjemelés-tervezet: jó az irány, de igazságosabb is lehetne – ezt javasolja a Nyugdíjas Parlament

A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az alacsony összegű nyugellátások emelésével kapcsolatos jogszabály-módosítások tervezetét....

10 évvel később mehetnek nyugdíjba a magyarok: így változott a nyugdíjkorhatár 1990 óta

az 1980-as évektől kezdve egyre kevesebb aktív dolgozóra jutott egyre több eltartott nyugdíjas - ez most sincs másként.

Melyik számít keresetnek a nyugdíjnál? Jutalom, osztalék, végkielégítés – mutatjuk a szabályt

Tételesen mutatjuk, hogy mi számít bele a nyugdíjba és mi nem.

Ezt rendelik most, akik a legjobb éjszakai égbolt projektort akarják: vásárlói vélemények alapján kutattunk

Nemcsak a babák elalvását könnyíti meg, hanem a felnőtteknek is segít a fárasztó nap utáni relaxálásban.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat