Panelerkély felújítás 5 ezer forintból: 5 színpompás, egyszerű ötlet

Durván beütött a nyár és a forróság, aki teheti a kertben tölti a szabadidőt. Akinek nincs kertje, de erkélye igen, akkor sem kilátástalan a helyzet, hiszen a panelerkély felújítása nem egy ördöngős dolog, pár ezer forintból meg is vagyunk vele. Mutatunk pár egyszerű, de nagyszerű ötletet, amivel feldobhatjuk a panelerkélyt.

A hangulatfények mindig segítenek

A hangulatfények egyre inkább terjednek a lakásokban is, hiszen egy-egy helyiséget, például a hálószobát elképesztő jól fel tudja dobni pár jól elhelyezett LED-szalag vagy mini-izzósor. Ugyanez működik a panelerkély felújítás esetében is, hiszen már 5 ezer forint alatt simán beszerezhetünk fénysorokat, de szolár lámpát vagy petróleum lámpát imitáló izzót is érdemes lehet beszerezni. A korlátra, az ajtó köré, a növényekre, de az asztalra helyezve is szuper szolgálatot tesz pár ügyesen elhelyezett fényforrás.

Dobd fel az erkélyt raklapokkal, kreatívan!

Minimális kézügyesség és barkácstudás szükséges csak ahhoz, hogy pár kidobásra szánt raklapot megszerezve ülő alkalmatosságot vagy növényágyást készítsünk belőle. A panelerkély felújítása így csak átvitt értelemben lesz felújítás, azonban a raklapból készült bútorok mindig jó ötletek, többen ágyat is csinálnak belőle. A raklap-fotelre pedig párnákat helyezve, esetleg hangulatfényekkel felturbózva egyből hangulatosabb lesz az erkélyünk.

Műfű, szőnyeg, textíliák a hangulat felturbózásáért

Az utóbbi kettő tökéletes minden lakásban is, a szőnyegek, még a falra aggatva is speciális hangulatot kölcsönöznek a szobákban, a textíliák pedig szintúgy. A panelerkély felújítása műfűvel, szőnyeggel és textíliákkal 5 ezer forint alatt is simán kijön. A műfű ára 3-4 ezer forintból is kijöhet négyzetméterenként, a szőnyeg és a textil pedig ennél is olcsóbb. Ezekkel a módszerekkel igazi kuckóvá varázsolhatjuk erkélyünket.

Függönyök a panelerkélyre is!

Elsőre furcsán hathat, de még a nap sugarait is megszűrik a függönyök, ha felhelyezünk egyet-kettőt az erkélyre. Ha a panelerkély felújítása nem az a foglalkozás, amire a legtöbb időt akarjuk szánni, akkor a függönyökkel nyert ügyünk van, hiszen pár ezer forintból be tudunk szerezni egy két könnyű függönyt. A hangulatot is feldobja, a szél belekap, nem látnak be és nem süt ránk a nap, mindenképp érdemes elgondolkodni ezen a módszeren is, ha a panelerkély felújítása a célunk.

Növények minden mennyiségben

Ismerőseinktől is el lehet kérni a túl sok időt igénybevevő növényeket vagy a lakásból is ki lehet költöztetni növényeink egy részét, így a panelerkély felújítása pénzt nem is fog igénybe venni és tulajdonképpen komoly energia befektetést sem. A zöld növényekkel teli erkély egyedi hangulatot tud kölcsönözni lakásunknak, nyáron pedig kifejezetten jó növények között eltölteni az időt.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

„Ilyen melegben dolgoztatni kínzás!” – Törvényt szeg a főnököd, ha nem adja meg neked ezeket a jussokat a kánikulában

Kínzás a munka a kánikulában? A munkahelyi hőségriadó szabályai védik az egészségedet. Mutatjuk a kötelező szüneteket, a védőitalt és a panaszvonalat!

Ennyi az ajándékozási illeték mértéke 2026-ban: mutatjuk, min múlik, mennyit kell fizetned

Mutatjuk, hogyan alakul az ajándékozási illeték mértéke 2026-ban.

“Felvenném a babavárót, de gyereket nem akarok” – Erre számíts, ha megléped

Gyerek nélkül is igényelhetitek a Babavárót, ha megfeleltek a feltételeknek, de a babaváró hitel visszafizetése miatt az első évek kamatmentessége később sokba fájhat.

Mirelit kedvencek árháborúja: Auchan vs Lidl spórolási tippek

Ezek az akciók most pont azoknak jönnek jól, akik gyorsan, olcsóbban és okosan töltenék fel a fagyasztót.

Meddig érvényes az orvosi alkalmassági nyugdíjas autóvezetőknél? Ezt lehet most tudni a szabályokról

Az EU szigorítana a szabályokon, de ez hogyan érinti a magyar nyugdíjasokat?

Darált hús és halak akciója: így spórolj hétvégére!

Ezekkel a húsos és halas akciók közül válogatott ajánlatokkal most könnyebb olcsóbban megtölteni a családi hűtőt.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat