Mindössze a lakosság ötödének van 500 ezer forintnyi megtakarítása

A gazdasági nehézségek hatására növekszik a lakosság megtakarítási hajlandósága. Emiatt emelkedett a havonta rendszeresen megtakarítók száma. Viszont csökkent az átlagos megtakarítási összeg – közölte az OTP.
Az OTP megbízásából az NRC piackutató által végzett 2022. decemberi felmérésre hivatkozva Takács Domokos elmondta, hogy a lakosság mintegy 20 százaléka rendelkezik legalább 500 ezer forintnyi megtakarítással, amely 4 százalékpontos növekedés a két évvel korábbi 16 százalékhoz képest.
A felmérésben azok a 18-65 éves felnőttek vettek részt, akik rendelkeznek legalább egy banki megtakarítási termékkel, vagyis a kutatás eredményeiben nincs benne az otthon tartott készpénz állománya.
A megtakarással rendelkező ügyfelek egy része értékállóságra törekszik másik részük a rugalmasságot, az azonnal hozzáférhető megtakarítási megoldásokat keresi – fogalmazott.
A magyarok 80%-a nem rendelkezik megtakarítással. Ez rengeteg ember!
A társadalom 80 százalékának nincs érdemi megtakarítása és a pénzügyi szektor, így az OTP előtt álló feladat is, hogy ez az arány csökkenjen, ebben viszont a pénzügyi nevelés is fontos szerepet játszik.
A fiatalok közt is egyre kevesebbnek van megtakarítása. Erről itt írtunk korábban.
Ennek egyik része, hogy eloszlassák a tévhitet, hogy nem érdemes kis összegben félretenni. Akárcsak azt, hogy a kamatokból, hozamokból „jólét” lesz, ami után abba lehet hagyni a megtakarítást.
Fabriczki Rita, az OTP Bank Megtakarítási termék- és szolgáltatás menedzsment terület vezetője elmondta: az OTP 2022. szeptemberi Öngondoskodási Index eredményei alapján az látható, hogy a lakosság majdnem fele nem tudja kezelni a kis összegű megtakarításokat, ezért otthon, vagy csak látra szóló egyenlegen tartják pénzüket. A megtakarításukat otthon tartók és a bankszámlán látra szóló egyenleggel rendelkezők egyaránt 43-43 százaléka azért teszi ezt, mert túl kevésnek ítélik az összeget.
A széles termékskálán való könnyebb eligazodást segíti az OTP pénzügyi tervezés szolgáltatása. Ennek célja, hogy segítsen az ügyfeleknek megtalálni a kockázatvállalási hajlandóságukhoz leginkább illeszkedő pénzügyi termékeket – mondta.
(MTI)
Hasznosnak találtad ezt a cikket?
Küldd el másoknak is: