Mindössze a lakosság ötödének van 500 ezer forintnyi megtakarítása

A gazdasági nehézségek hatására növekszik a lakosság megtakarítási hajlandósága. Emiatt emelkedett a havonta rendszeresen megtakarítók száma. Viszont csökkent az átlagos megtakarítási összeg – közölte az OTP.

Az OTP megbízásából az NRC piackutató által végzett 2022. decemberi felmérésre hivatkozva Takács Domokos elmondta, hogy a lakosság mintegy 20 százaléka rendelkezik legalább 500 ezer forintnyi megtakarítással, amely 4 százalékpontos növekedés a két évvel korábbi 16 százalékhoz képest.

A felmérésben azok a 18-65 éves felnőttek vettek részt, akik rendelkeznek legalább egy banki megtakarítási termékkel, vagyis a kutatás eredményeiben nincs benne az otthon tartott készpénz állománya.

A megtakarással rendelkező ügyfelek egy része értékállóságra törekszik másik részük a rugalmasságot, az azonnal hozzáférhető megtakarítási megoldásokat keresi – fogalmazott.

A magyarok 80%-a nem rendelkezik megtakarítással. Ez rengeteg ember!

A társadalom 80 százalékának nincs érdemi megtakarítása és a pénzügyi szektor, így az OTP előtt álló feladat is, hogy ez az arány csökkenjen, ebben viszont a pénzügyi nevelés is fontos szerepet játszik.

A fiatalok közt is egyre kevesebbnek van megtakarítása. Erről itt írtunk korábban.

Ennek egyik része, hogy eloszlassák a tévhitet, hogy nem érdemes kis összegben félretenni. Akárcsak azt, hogy a kamatokból, hozamokból „jólét” lesz, ami után abba lehet hagyni a megtakarítást.

Fabriczki Rita, az OTP Bank Megtakarítási termék- és szolgáltatás menedzsment terület vezetője elmondta: az OTP 2022. szeptemberi Öngondoskodási Index eredményei alapján az látható, hogy a lakosság majdnem fele nem tudja kezelni a kis összegű megtakarításokat, ezért otthon, vagy csak látra szóló egyenlegen tartják pénzüket. A megtakarításukat otthon tartók és a bankszámlán látra szóló egyenleggel rendelkezők egyaránt 43-43 százaléka azért teszi ezt, mert túl kevésnek ítélik az összeget.

A széles termékskálán való könnyebb eligazodást segíti az OTP pénzügyi tervezés szolgáltatása. Ennek célja, hogy segítsen az ügyfeleknek megtalálni a kockázatvállalási hajlandóságukhoz leginkább illeszkedő pénzügyi termékeket – mondta.

(MTI)

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

„Lehidaltam, amikor megláttam a 60 ezres csekket!” – Ezért fizetsz vagyonokat a klímádért a nyári hőségben

A magas villanyszámla klíma miatt a rossz hőfokbeállítás eredménye. Mutatjuk a hibát, amivel tízezreket égetsz el feleslegesen!

Lakókocsit, nehéz utánfutót húznál? B jogsival is lehet, de ez a kiegészítés kell hozzá

Sokan azt gondolják, hogy ha van B kategóriás jogosítványuk, akkor nagyjából bármit vontathatnak, ami az autó mögé akasztható.

Nem nagy összeg, de sok más támogatásnak feltétele – Ezért érdemes igényelni a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezménnyel nem jár kifejezetten nagy összegű juttatás, de több más...

Mennyit keres egy vadászpilóta? A meglepő összeg mellett egy Gripen ára is szóba kerül

A vadászpilóta hivatás sokak szemében hősies és izgalmas, de a háttérben egy rendkívül kemény, folyamatos készenlétet igénylő munka áll.

Hiába mosol, büdös a ruha? Illatozni fog megint, ha a mosógépbe ezt dobod

Nézzük a leghatékonyabb szagtalanító praktikákat!
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat