Hol ingyenes a parkolás Budapesten? Mutatjuk a lehetőségeket!

Egyre többen ülnek autóba minden nap, akkor is, ha lehetőségük lenne a tömegközlekedést is használni. Azonban a kényelem árát meg kell fizetni, hiszen a Covid óta a főváros átalakította a parkolási rendszert, kevesebb helyen és drágábban lehet parkolni. De hogy hol ingyenes a parkolás Budapesten? Mutatjuk a lehetőségeket.

A fővárosi parkolást érdemes több szempontból is körbejárni, hiszen sok tényezőtől függ, mennyit kell végül fizetnünk az autónk lerakásáért. Az árak függenek az adott naptól, napszaktól, kerülettől, de még attól is, milyen hajtású autónk van. Vegyük sorra, hol ingyenes a parkolás Budapesten!

Ingyenes parkolás Budapesten, hogyan működik a fővárosi parkolás?

A Covid ideje alatt ingyenessé tették a parkolást mindenhol a fővárosban, azonban a járvány lecsengése után megkezdődött a parkolási rendszer nagy léptékű átalakítása. A parkolási díj mindenhol emelkedett, emellett pedig későbbre tolódott a fizetőköteles idő, valamint 4 zónára osztották a kerületeket.

  • A zóna: 8:00 és 22:00 között 600 forint/óra (maximum 3 óra)
  • B zóna: 8:00 és 20:00 között 450 forint/óra (maximum 3 óra)
  • C zóna: 8:00 és 18:00 között 300 forint/óra (maximum 3 óra)
  • D zóna: 8:00 és 18:00 között 200 forint/óra (korlátlan időtartam)

A parkolási rendszer átalakításával járt az is, hogy a helyi lakóknak szóló kedvezmények díjszabása is változott bizonyos esetekben.

Ingyenes parkolás Budapesten ma egyre ritkábban található, azonban, ha szemfülesek vagyunk, akkor ki lehet fogni boltokat, például: Aldi, Lidl, Tesco, melyek parkolójában díjmentesen le lehet rakni autónkat. Emellett a külsőbb kerületek esetében sokszor találni olyan utcát, ahol díjmentesen tudunk parkolni. Érdemes nyitott szemmel járni plázák közelében is, hiszen több is van Budapesten, ahol ingyenes a parkolás. Ezek esetében néhol csak az első óra, de több helyen is előfordul, hogy a sorompó mindig nyitva van, így tulajdonképpen bármikor megállhatunk ingyen. A P+R parkolók a fővárosban nincsenek elterjedve és jelenleg nem is építenek ilyeneket.

Hétvégi, munkaszüneti napokon hogyan tudunk parkolni?

Munkaszüneti napokon és ünnepnapokon alapvetően nem kell fizetni a parkolásért, ám pont emiatt számolni kell azzal is, hogy még a hétköznapokhoz képest is sokkal telítettebbek lesznek az utcák, sok esetben csak akkor találhatunk parkolóhelyet, ha éppen valaki elhajt.

Ingyenes a parkolás Budapesten zöld rendszámmal?

A parkolási zónák területén, a környezetkímélő (a jogszabályokban meghatározott különleges – zöld alapszínű – rendszámmal rendelkező) autók után nem kell parkolási díjat fizetni.

Ha kell, hogyan lehet fizetni a parkolásért?

  • Az adott díjövezetben található parkoló automatából megvásárolt jegyet azonnal, a parkolás után a szélvédő mögé, a műszerfalra úgy kell elhelyezni, hogy az érvényességi idő jól kivehető, leolvasható legyen.
  • Amennyiben telefonos applikációval fizetünk a parkolásért, az adott zónát kód segítségével tudjuk beazonosítani, majd az alkalmazáson belüli profilunkkal kell elindítani a parkolási időt.
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ezt el sem hiszed: Így győzte le a jóindulat a magyar egészségügyi bürokráciát!

A magyar egészségügy útvesztői néha ijesztőek, de a segítőkész orvosok és a gyors ügyintézés mindent megoldhat. Tanulságos történet!

Ingyenpénz jár, ha ilyen kártyával vásárolsz: így működik a visszatérítés a CIB-nél

Sok bank kínál akciókat számlanyitásra vagy egyéb banki tevékenységre manapság. Nem kivétel ez alól a CIB hitelkártya akció sem.

Ha így metszed a muskátlit, egész nyáron ontja a virágokat: bokros növekedéssel, dús virágzattal hálálja meg

Ez segít abban, hogy a növény ne nyúljon meg, hanem tömött, virágokkal teli bokorrá fejlődjön.

Fagyasztott Finomságok: Guseppe Pizza és Édesburgonya Akció!

Ezen a héten a fagyasztópultoknál érdemes igazán résen lenni, mert remek mirelit akciók várnak a boltokban.

Ne lepődjön meg: ezek a munkanélküli segély feltételei 2026-ban

Nem jár automatikusan és nem is mindenki jogosult rá.

Most csak fél áron: csapj le a legjobb heti hús akciókra

Ezen a héten a legjobb hús és hal akciók akár 54% kedvezménnyel is elérhetők, így érdemes előre tervezni a hétvégi menüt.
Nyitólap
Kire szavazzak?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat