Sokkal drágább lesz az idei húsvét

A tojás és a sonka ára is jelentősen emelkedett egyetlen év alatt. Emiatt sokkal többe fog kerülni az idei húsvét.

Az ATV számolt be arról, hogy brutálisan drága lesz az idei húsvét. A csatorna által felkeresett debreceni üzletben kénytelenek voltak árat emelni, Papp István, a Hajdúhús 2000 Kft. cégvezetője úgy fogalmazott, hogy

„párszáz forintos emelést tudtak eszközölni, mivel nagyon árérzékenyek a vevők”.

Egy salgótarjáni húsboltban azt mondták, még nem érzik a húsvéti rohamot. Horváth István üzletvezető úgy fogalmazott, hogy a roham általában két-három héttel húsvét előtt kezdődik. 

Egy megkérdezett vevő azt nyilatkozta, biztosan drágulni fog idén a sonka. Szerinte

„minden emelkedik, csak a fizetésünk nem”. 

Vannak vásárlók, akik úgy próbálnak spórolni, hogy idén nem egész sonkát vásárolnak, inkább kisebb darabokat vesznek.

A szakemberek szerint a sonkavásárlásnál az a legszerencsésebb, ha valaki egy héttel az ünnep előtt veszi meg a sonkát és utána még otthon egy kicsit szárítja, ezt követően pedig legalább két lében főzi meg – hangzott el az ATV Híradó riportjában.

A Magyar Húsiparosok Szövetsége már tavaly arra figyelmeztetett, idén jelentősen drágulhat a sertéshús ára. Akkor úgy fogalmaztak, „jövőre akár még drágább is lehet a húsvéti sonka, pedig sokan már most sem tudják megfizetni.” Úgy tűnik, sajnos igazuk lett.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Teljesen leválhat a rendszerről, ráadásul az állam fizeti a kialakítást: március 19-én indul a pályázat új szakasza

És csak április 1-ig pályázható azoknak, akik megfelelnek a feltételeknek.

Temetési virágok etikettje: mit jelképeznek és mit nem illik vinni?

Elhoztuk azokat a kulcsfontosságú információkat, amelyek mentén elkezdhetünk gondolkodni, hogy milyen virágot illik vinni temetésre.

Így zajlik valójában egy rendőrségi feljelentés: mutatjuk lépésről lépésre

Szóban vagy írásban? Egyáltalán hol? Minden esetben meg kell adni a személyes adatokat?

Kiszivárgott: 9 milliót kapott egy magyar nyugdíjas februárban! Itt a lista a „nyugdíjbárókról”

Döbbenetes különbségek: a legmagasabb nyugdíj Magyarországon már a havi 4 milliót is eléri, miközben milliók élnek szegénységben.

Ez az ágyásszegély minden kertet feldob és pénzbe se kerül: mutatós, ráadásul egyszerű elkészíteni

Így készíthetsz ágyásszegély házilag olcsón, egyszerű eszközökkel, látványos eredménnyel.