Ezrével költöznek nagyvárosokból vidékre – De miért?

A világjárvány miatt rengeteg ember néz új szemmel a vidéki ingatlanokra. A lakásokba szorult emberek ugyanis szabadságra vágytak a bezártság idején, így elsősorban kertkapcsolatos házakat, vagy legalább erkéllyel, terasszal rendelkező lakásokra cserélték városi ingatlanjukat.

2019 júliusában vezették be a falusi Családi Otthonteremtési Kedvezmény (csok) konstrukciót, melynek célja az volt, hogy támogassa bizonyos kistelepüléseken meglévő lakóépületek korszerűsítését és/vagy bővítését, valamint megvásárlását. A családok otthonteremtési kedvezményének ez a speciális fajtáját kizárólag vásárlásra nem lehetett fordítani. Olyan települések kerültek fel a listára,ahol ötezer lélekszám alatti a lakosság és  amelyeknek a népessége 2003-2018 között jelentősen csökkent. Iletve amelyek a leghátrányosabb helyzetű járásokban találhatók.

A Pénzcentrum cikkéből megtudhatjuk,hogy mely részei az országnak,ahová legszívesebben költöznek az emberek. Ugyanakkor az is kiderül,hogy több település lassan kiürül.

Ingatlanpiaci szempontból a pandémia gazdasági hatásainak legnagyobb vesztese Budapest volt. A lakásokba szorult emberek ugyanis szabadságra vágytak a bezártság idején, így elsősorban kertkapcsolatos házakat, vagy legalább erkéllyel, terasszal rendelkező lakásokra cserélték  városi ingatlanjukat. Ezért  kisebb, vidéki települések,kisvárosok lakáspiacát a koronavírusjárvány felpörgette.

Ezzel együtt természetesen az ingatlanárak is megemelkedtek.

Az igen népszerű hitelformának azonban veszélyei is  vannak.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Lezárult a GYED kihívás – mínuszban a hónap, de hatalmas a tanulság

Az utolsó napok sem múltak el izgalom nélkül: jött egy szülinapi meghívás, ajándékot kellett venni, Kinga pedig beteg lett. De mennyi pénz maradt a család számláján?

Metszés a fagyok előtt: meghálálják tavasszal a növények, ha ezt a munkát nem spórolod meg

A novemberi metszés idején végzett kíméletes, okos munka tavasszal bőséges virágzással és egészségesebb növényekkel hálálja meg magát.

Meddig jár a családi adókedvezmény? Ebben a két esetben hosszabbítás is kérhető

A családi adókedvezmény jelentős segítséget nyújthat a gyermekes családok számára hozzájárulva anyagi terheik csökkentéséhez.

Milyen vitamint szedjek télen, hogy használjon is valamit? Szakértő válaszol

Nem csak az számít, milyen vitaminokat választunk, hanem az is, hogyan tudja ezeket a szervezetünk megfelelően hasznosítani.